Nézőpont - Horatio

Nem alszom. Már megint nem alszom. Az éhség is mar, a lelkiismeret is. Becsapom vajon őket? Nem érzem magam kémnek, de eleget néztem mindenféle lányokkal Battlestar Galacticát, hogy tudjam, hogy mindegy is. Ha elérkezik a perc megcselekszem amiért ott vagyok. Hong tökéletes. Pontosan úgy és azt teszi ami helyes. Fájdalmas a szépsége. benne van minden amit a népem tud.
Ehh.
Forgolódom. Lavante hercege az őr az ajtóm előtt, úgyhogy inkább a balkonon át mászom át Honghoz. Az ember aki mellette fekszik szinte ájult. Hong felnéz rám és apró mosoly suhan át az arcán.
-Felség?
-Felséged nem bánja ha a fiatalembert kivitetem?
-Majd én. - és már ugrik is.

Úgy állok, hogy az őr ne vehessen észre. A Hold ragyog. Hong evett de nem lakott jól. Felállok az ágyra. Mikor visszatér én ott magasodom mint egy szobor. Mosolyog. Félmeztelen embertestemen a Holdfény feltárja a sebeket.
-Itt alszom. - kijelentem, nem parancsolom, nem kérem és nem is kérdezem. Megállapítom, mint egy tényt.
De szigorúan csak fekve, felség. - válaszolja. Mindvégig meztelen. Felemeli a könnyű takarót és int. Bekuporodok. a takaró mint valami sátor. Megérkezik mellém.
-A fiatal ember ízletes volt?
-Az íze tökéletes volt, igen. - sóhajt és felém fordul - Attól tartok mielőtt levédünk magunknak egy területet rendesebben kellene táplálkozzunk.
-Ennél nem lesz sokkal rendesebb soha többé. - súgom. Látom csillanni a szemét a sötétben. A takaróra vetülő holdfény vakító.
-Meglátjuk.
-El kell menjünk előtte még a szövőhöz.
-El.
-Holnap este. Csengével és az Orral.
-Miért ragaszkodsz Csengéhez? - megrándulok kicsit. Csengének nincs dolga ezzel.
-Megjelölted. Joga van tudni kinek a jelét viseli. - hangja szelídebb, mint a szavai. Felé fordulok.
-Fáklya.
-Erről nem nyitok vitát. - felém fordul és néz. Hosszan néz. Bárcsak odaát lennénk. Az éhség marja a torkom. Megérintem a homlokát, tt ahol a királymágia szorítja neki is. Szusszan, mint aki megkönnyebbül. Az éhség pedig ezen a ponton veszi át az uralmat. a kezem rebben és ráfogok a nyakára. Fölibe kerülök, egy pillanat és már a derekán ülök a kezeim a torkán. a következő pillanatban már ismét mellette fekszem. Reszketve gömbölyödök az oldalához mint egy kutya.
Mozdulatlanná dermeszti a döbbenet és a rémület. levegőt sem vesz. aztán lassan elhúzódik és felül.
-Ne haragudj. - suttogom.
-Nem haragszom. - a keze lassan ér a hátamhoz. - Olyan vagy mint egy farkas akit ház körül neveltek. 

***

A Clarkon a híd gépészeti termében, lent a tér alatt a tüdőmnek is fáj a lélegzetvétel. a rozsda apró szemcséi úgy égetnek, mintha parazsat lélegeznék. a víz mellig ér, Csengének nyakig. Orr biccent Hong felé és úgy fogjuk meg egymás kezét, hogy karjainkból szőttes képződik közöttünk. Aztán lebukunk. Nincs talaj, csak a rozsdás keserű Duna víz. Próbálok feljutni mégis levegőért, de a többiek lehúznak. Mire átadnám magam a vergődésnek már vizet lélegzem. Egyetlen hosszú lélegzetvétel. A szemem kipattan és Hongot látom, ahogy fuldoklik. Aztán vége. Ott állunk a hártyában, a síkok közötti membrán csövecskéiben. A Szövő, vagy ahogyan mostanában hívják, a karma létsíkján. Minden sejtem reszket. nem hallok semmit. Hongot nézem. Ő engem. Bevérzett a szeme.

A nyálkás cső, amin indulunk a nyolcadik utas a halálban megénekeltetett már. Olyan mély áhitat van bennem, ahogy a lábnyomokat nézem, akik előttünk jártak itt. A Molnár nem hiszem, hogy így, klasszikusan besétálna. Akik valaha erre jártak megihlette őket a sors szövődése és számtalan alkotásban vitték hírét. Sokszor anélkül, hogy tudták volna mit is adnak át. A szövedék maga vesz minket körül. A szálak valaha volt minden létforma sorsát leképezik. Itt lépkedünk rajta. Ennyire fontos egy egy sors. Mosolygok. A fülem lassan újra működik.
Az őrzők olyanok, mint mindig. Az egyik szótlan, a másik fecsegős, az egyik erős a másik okos. kedvelem őket. kamaszkoromban idáig mertem eljönni. Megültem velük szemben és beszélgettem velük. Most Hongé a vezető szerep. neki kell szót értenie ezzel a két entitással. Én csomag vagyok, probléma csupán. 

A terem ugyanolyan. A falai a messzeségbe vésznek. A szövő idegen alakja, a két tetté szétszakadt egység most is hátborzongató. Szivárványos formámban vagyok. Tüskéim hosszúak. Színeim inkább zöldek és sárgák. Hong rám se néz. 

Nem emlékszem a szavakra, az érzésekre csak a döbbenetre. Ahogy odafagyok, ahogy felemel a nyakamnál fogva mint egy játékbabát. Hogy a kezembe nyom egy köteget a sors szálaiból. azt mondja az enyém, bogozgassam csak. Ott jelenik meg az orrom előtt a jelen pillanat, minden emberi és nem emberi lény, pókhálófinom szála, kötegekbe rendeződve, egymásba gubancolódva.
Tényleg mindegy, azt gondolom. Kezemben a köteg. nem számít. Közben a többiek szenvednek. Fizetnek az én semmimért. Ez rablás. Hátra nézek. A másik, a gombolyító belenyúlkál a lelkükbe. Kiveszegeti az emlékeket, az érzéseket, a félelmeket és örömöket. Orr mint valami mártír szinte térdre esik úgy folyatja ki a nővér elé a létét.

Elég ebből.
Felpattanok és kifakadok. Megloptak. Kinevetnek. Nem emlékszem a szavakra. csak a Molnár alakjára, ahogy kitessékel minket azzal, hogy ne feszengjek már ezen. teljesen összezavar.

***

Újra az ágyában fekszem. Újra besüt a hold.
-Nem félsz tőlem? - kérdezem halkan.
-Nem jobban mint eddig.
-Akkor nem nagyon.
-Nem.
-Itt alszom. - Tényként, ismét. Semmi parancs vagy kérés.
-Jó. - hanyatt fordul. a karja az enyém mellé simul. annyira nőiesen síma és szőrtelen, hogy megborzongok.
-nem vagy éhes?
-Nem jobban mint te. - rám néz. a fogai fehéren villannak. Elneveti magát és csak nagy sokára teszi hozzá, hogy felség.
-Tényleg bezárattad apádat?
-Kénytelen voltam.
-Biztos vagyok benne.
-Az az érzésem támadt, hogy mindegy.
Felé fordulok. az arca élén hajszávékony fénycsík.
-Mikor kifele jöttünk én is így éreztem. a Molnár szavai, hogy árad belőle a mindegy. akkor azt hittem, hogy azért mert úgyis elpusztulunk...
Felém fordul.
-... de most sokkal inkább gondolom azt, hogy össze kell olvadnunk.
-Nem. - keményen szakad ki belőle. Nem félelem hanem elhatározás hajtja. - Ez az amit csak te gondolhatsz így.
Felülök. Úgy érzem magam mint kit arcon csaptak. Ő továbbra is fekszik, csak hanyatt fordul. Feketéllik a teste a fehér ágyneműben.
-nem olvadunk össze. Nem lehet. Nincs ilyen opció. meghalnak ők is sokan, és az emberek hite ki fogja termelni az újabb generációt.
-Akkor miért mindegy neki? - nem értem. Őszintén nem értem. a kezem remeg a félelemtől. Örülök, hogy nem látja a sötétben. aztán kinyújtja felém a kezét. Megborzolja a sörényemet.
-Mert még egy félvér szivárványos is nagy érték.
Önkéntelenül is sóhajtok.
-Elsármoltál, bazmeg? - kérdezem nevetve. A keze az arcomon, lecsúszik a nyakamon a vállamra.
-Nem tudlak. - mondja halkan. szinte csak tátog  - sajnos.
Jakab kopog be. Sokszor voltam hálás a felbukkanásáért. Most azonban Hong is az. Látom a sietős léptein ahogy öltözik.

-Ha megbocsájt felséged. Sándort elküldtem információért a potensebb fáklyákról. Most ért vissza.
-Egy perc és követlek, felség. - kiszállok az ágyból és nem tudom leállítani az agyam, ami újracsoportosítja és értékeli az emlékeimet.

Kronológia 6

a királyok egy sor tanakodás után úgy döntenek, h mivel az emberek a zöld területekre húzódtak vissza (ahol lehet növényt-állatot tartani), a tündérek is kénytelenek követni őket, bármennyire is ígéretes volt a Balettintézet Apokaliptikus Kultúrcentrum terv. így Pistipali, Mika és Csenge elmennek felderíteni a város néhány pontját, út közben egy teherautókból álló, katonai konvojjal találkoznak, amit motorosok kísérnek. kettő közülük üldözőbe veszi a csapatot, Pistipali és Csenge csúzlival ártalmatlanítják őket. Végül a Városligetet választják (Kopaszi-gát, Margit-sziget és Hajógyári-sziget különböző okok miatt kiesnek). eközben Sándor Horatio kérésére megkeres a négy, még nem elfogott nagy hatalmú fáklyából kettőt. a Vajdának azt ígéri, elveszi a legszebb lányát (vagy valaki, ha ő nem), és úgy "macskajajosan" egy Trabantot és egy disznót ígér cserébe. a Vajda egy sípot ad neki (amitől asszem kifolyik az agya fülén át annak aki hallja??). a szőkeraszta harcművész Ákost illetve bújtatóit, a nem hivatásos kínai akrobatákat pedig meghívja a Balettintézetbe.
Pistipali, Csenge és Sándor a Wekerlére látogatnak. Csenge elmondja a családjának, h nem fog hazaköltözni, Pistipali viszont részben emiatt úgy dönt, elhagyja a tündérek társaságát, de előbb még segít Sándornak Trabantot szerezni.
a tündérek pakolnak a költözéshez, közben megérkezik Ákos és csapata. a kínai akrobatamutatvány után Hong és Ákos barátságos és profi harcművészeti összecsapását nézhetik végig az egybegyűltek. Hong győz, Ákos kilóra megvéve. Csenge eljátszik a gondolattal, h beáll Ákos mellé tanítványnak, de végül túl kötöttnek találja a hagyományos mester-tanítvány viszonyt.

Kronológia 5.

Orr ügynök, a kékeknél beépült kém a megváltozott helyzetre való tekintettel hazatér és felelősségre vonja a fattyút (Horatio) és a drogbáró fiát (Hong), majd mint királyoknak, hűséget esküszik nekik. (<-elnézést ha itt nem voltam pontos, ezt a ti elbeszélésetekből tudom). Horatio megbízza Csengét, hogy egy információkkal kereskedő fáklyától tudja meg, mi készül a paksi atomerőműben (fáklyák listája és az ingadozó technokrata pár). Orr feladata szintén felkeresni Lászlót ugyanebben az időben "kék színekben", és megfigyelni, lojálisabb-e az emberekhez (Csenge), illetve megtudni, milyen információk keringenek a szivárványos királyokról (eléggé sokatmondó pletykák). Hong hallgatja meg a visszatérőket, majd kommunikációs problémák és életszemléleti különbségek miatt Hong és Csenge összefeszülnek. A királyok az Árkádiából átmentett Népnek egy koncertet szerveznek az Operaház énekeseinek bevonásával, ahol a szivárványosok jóllakhatnak. Orr egy zenészfiúval múlatja az időt, majd rádöbbenve, hogy bármikor bárki felismerheti, felkéri Sándort, hogy alakítsa át az esszenciáját és ezzel együtt a testét is, hogy továbbra is hasznos maradhasson a királyok számára. Sándor vállalja a feladatot, némi emlék- és kapcsolati hálót metszve le Orról, aki eztán a Balettintézet egy zugában lábadozik. Itt talál rá némi kerestetés után Hong és királymágiával felgyógyítja. Csenge ezalatt egyedül kilóg deszkázni a környékre, és macska-egér fogócskába keveredik egy begyűjtő rendőrautóval, de sikerül meglógnia. A koncert remekül sikerül a körülményekhez képest, ám az elégedetlenkedő nemesek így is lázonganak. Csenge és Hong kibékülnek. Hong úgy dönt, ki kell deríteni Horatio származását.


Hong ki akarja deríteni Horatio múltját, ezért ők ketten, illetve a Sándor által jelentős és önkéntes testi-lelki átalakításon átesett Orr nevű, szivárványos kémnő és a fáklyai minőségben szerepet vállaló Csenge elmennek a Párkákhoz, akikhez némi rozsdás víz okozta "allergiás" sérüléseken és szolíd fulladásos halálon, majd egy sorsfonalakkal teleszőtt alagúton keresztül vezet az út, miközben találkoznak az őrt álló Basztettel és Anubisszal is. a Párkák femininebb tagjai, a Szövő és a Selyemgombolyító kezelésbe veszik a látogatókat, miközben Horatio megkapja azt a köteg sorsfonalat ami az övé, bogozgassa. a kirándulás nem sikerülne túl jól, mivel a két entitás nem akarja elereszteni Horatiot, végül a megérkező harmadik Párka, a Molnár tesz már-már szívélyesen rendet és kimondja (khm kvázi a szánkba rágja), ami eddig sejtés volt csupán: Horatio félig kék, félig szivárványos vér és van a sorsnak egy olyan iránya, amiben Hong levágja őt ezért. Hong felháborodottan hajítja el a kardját.
visszatérve a fizikai síkra Horatio tettvágytól hajtva szervezni kezdi a Balettintézet alternatív élménycentrummá alakítását. Hong megbízza Orrt (Orrot?), hogy segítsen Horationak megbirkózni félig kék mivolta gyakorlati és morális kérdéseivel. Csenge találkozik Horatio húgával, Sophie-val (amely találkozás majdnem rendkívül élménydúsra sikeredik), majd végighallgat egy nagyon durva párbeszédet Hong és édesapja között, amelynek végén a Drogbárót Hong egy hónap magánzárkára ítéli.

Korona-spicc

-Jó ez a koncert itt az épület előtt, de van ezer más éhség is amit ki kell elégítenünk. - Hong elegánsan keresztbe tette a lábait a nagy raktárban felhalmozott tonette székek egyikén. A raktár tele volt kávéházi kellékkel. Horatio mintákat rajzolt az ujjnyi vastag porba. Pár széket és egy asztalt gondosan letakaríttatott és most azok mellett állt a tonette szék-fal tövében, a félhomályban.
-Igények, mi? - vigyorgott. - Amit sikerül. Nem lesz mostanában szakácsverseny, Hong. Ezt valahogy meg kell velük értetni. - lovaglóülésbe ült le a szemközti székre. Közöttük a kis kerek márványlapos asztalka csupán karnyújtásnyira tágította a távolságot.
-Valami mást is kell szereznünk.
-Ügyességi deszka és bicikliverseny. Kaja díjazással?
Hong fújt egyet.
-Ebéd helyett rágógumi?
Horatio továbbra is mosolygott.
-Tele vagyok tervekkel. Arra gondoltam, drága felségednek talán nem lenne ellenére, ha kapuként létesítenénk palotát a Kapuk városában. Pillérek vagyunk, ha már így alakult. Legyünk akkor kapu is egyben. - Lazán támaszkodott a háttámlára és tetovált karjai felett előre nyújtott nyakkal magyarázott Hongnak. Végül Hong nem bírta tovább és ő is közel hajolt. Az arcuk szinte összeért. Hong most is borotvált és illatos volt. Laza eleganciája ugyanúgy megjelent mozdulataiban mint öltözékében. Horatio borostás volt és kócos. Szemei alatt karikák lilultak, de lendület volt benne így is bőven.
-Avasson be fenséged a terveibe, hogy azokat a lehető legsikeresebben adhassam szeretett népünk tudtára.
Horatio kacsintott.
-Nem fokoztalak le szóvivővé.
-Még megtörténhet.
-Az operából csinálhatnánk egy összművészeti központot, az operától az artistákig, performanszok és szinház és műtermek satöbbi. - legyintett a kezével mint aki szerint erre több szót nem is érdemes vesztegetni. - Itt pedig ebben a remek sok szobában exklúzív kávéházat, éttermet, bárt és bordélyt, diszkót és lumináriumot csinálhatnánk. -csettintett a nyelvével mint egy ínyenc.
Hong döbbenten meredt rá.
-Úgy érted hosszútávon arra rendezkedjünk be hogy kiszolgáljuk az embereket?
-Nem. - mosolygott Horatio, és kezét Hong karjára tette. Forró száraz tenyere érdes volt Hong bőréhez képest. -Nem, fenség, azt gondolom, hogy kéznél lenne a táplálék. Mi magunk pedig a legfelső emeletein élhetnénk a két épületnek. Bár hogy őszinte legyek, - még közelebb hajolt és súgta csak Hong fülébe a szavakat. Keze alatt Hong karján felállt a szőr. - kedvemre való lenne a lakás a szomszédos épületben is. Tudod abban aminek kapuit a hatalmas kőalakok őrzik.
Hong nyelt egyet.
-Természetesen. - mindketten hallották a másik lélegzetvételét. - Azt hiszem ez némi előkészületet igényel, de feltétlenül kellemes ötlet. Van itt metrómegálló is. Nem félsz, hogy beköltöznek nem megfelelő ízű személyek is?
-Öröm kell, nem? Diadaltól az emésztő életörömig minden. Orgazmus, jóllakottság, szomj oltása, egy illat, egy sport vagy tudásbeli megmérettetés diadala, hála és remény. - mosolygott.
-Hála és remény.  - Hong Horatio kezére fektette a sajátját. - Értelek. Kaput akarsz.Szerinted Árkádia elveszett örökre. Igaz?
-Új helyzet állt elő. Mi pedig csak mi vagyunk. Te meg én. A korcs és a drogbáró fia.
Hong félrepillantott.
-De élünk és élnek ők is. És itt van minden amire szükségünk van. - visszahúzta Hongtól a kezét. - Emlékszel, mikor kiszöktünk arra a katasztrófális Axl Rose koncertre? Annyira be volt szakadva a csávó, hogy két órát késett a koncert.
-Összeverekedtünk, igen. Sokat tanultam akkor az arányokról és a fizikai harc sajátosságairól. - megnedvesítette az ajkát. - Félmeztelenül rohangáltál az egyre mérgesebb nézők között és Gunst énekeltél egy félliteres ásványvizes palackba. - elnevette magát.
-Jah. És arra a falmászó csávóra emlékszel, aki homlokzatokat mászott és mi telefonon tartottuk benne a lelket, csak mert a fejedbe vetted, hogy szombat éjjel akarsz sportdiadalt a belvárosban?
-Olyan kihívás elé akartalak állítani, fenség, amit nem tudsz megoldani.
-Micsoda diadal volt. - megpaskolta Hong felkarját. - Próbáltál bukást hozni az életembe, Hong? Mit kell megtudjak rólad, testvér? - újra nevetett.
-Ilyeneket kell csinálnunk. Ha ebből sem tanulják meg hogyan maradjanak életbe, akkor fogalmam sincs hogyan mutassuk meg.
-Ezek szerint neked is jobban megy?
Hong vágott egy fintort. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem halok éhen.
-Milyen ízre vágsz?
Hong felpillantott majd elkapta a szemét. Megigazította csinos karóráját.
-Jó ez a terv. Nekiállok kidolgozni a megvalósítást. Remélem fenséged is részt vesz a munkában.
-Kaput kell építenünk, Hong. Ez fontos.
-Az új világrendet hogy tartsuk távol?
-Megvesszük őket.
Hong majdnem leesett a székről a meglepetéstől.
-Hogyan? Mit mondasz? Horatio! - elnevette magát. - Most olyan vagy mint Miss Groove-val, mikor kitaláltad, hogy átveszed a boltját.
-Vittem neki egy macskát.
-Igen, emlékszem. - megtörölte a nevetéstől megnedvesedett szemét. - Mi a terved a húgoddal?
-Kap játszóteret valahol arrébb.
-Kiteszed a palotából? - Hong szemei elkerekedtek.
Horatio felállt és lepukkantsága komorrá és fenyegetővé vállt.
-Kezdetben biztosan. Nem akarom, hogy alapjaiban roncsolja szét bimbózó varázslatunkat.
Hong is felállt. Neki a bimbózó varázslatról egészen más jutott eszébe. Hálás volt a félhomályért, az őszinte nevetésekért és az érintésért. Esetlenül állt egy pillanatig aztán ember módra kezet nyújtott Horationak.
-Meglesz. - mondta halkan. De mire kimondta Horatio már megragadta a kezét, magához húzta és megölelte.
-Te vagy a családom, Hong. - súgta szenvedélyesen a fülébe. - Nincs a királyságban, akiben jobban bíznék. Tarts ki mellettem, bármi is történik. Ha ez a bizalom eltörik közöttünk, akkor a királyság törik szét.
-Nem is bízol senkiben. - próbálta oldani a komolyságot Hong. - Vakok közt vagyok félszemű...
-... király. - Horatio hátralépett még mindig fogva Hong kezét. A királymágia felizzott és bevonta őket az egység aranyos csillogásával. - Távozzunk. - Elnevette magát.

identitástudat

Enikő visszament a központba. A vakító üvegépületben volt rajtuk kívül egy bank és egy szoftverfejlesztő cég is. Most sem volt üres a hall és most sem működtek a liftek. Felmászott az irodájába és őszintén meglepődött a papírtengeren ami az asztalán tornyosult. Leült és módszeresen elolvasta mindet. Ez nagyjából két és fél órát vett igénybe. Ennyi kellett hogy összeszedje magát. Mikor végre újra rend volt kívül, elővette a nyomtatóból egy lapot és egy rég nem használt tollat és felvázolta szép táblázatba hogy mit is tud és mit is akar. A sorok és oszlopok  ezúttal is működtek, a relációk és logikai utak, sémák és érvelések ezúttal sem hagyták cserben. a papíron ott volt egy egyszerű kétismeretlenes egyenlet. Felnézett a rebegő neonra és letette a tollat. A kis detektor még mindig a zsebében lapult. Lassan húzta elő és először csak maga elé tette a papírra. Aztán bekapcsolta és maga felé fordította, hallgatta a neont ahogy pattog és csak nagy sokára nézte meg a kijelzőn a saját fertőzöttségi fokát.
20
Elsírta magát a megkönnyebbüléstől.

Beletelt egy újabb órába mire összeszedte a bátorságát. Akkor kiment a mosdóba és megmosta az arcát, megigazította a sminkjét majd lement a recepcióra. A terv teljes és tökéletes volt. A recepción fontoskodó fiatal tisztnek kissé zavartnak mutatta magát és azt kezdte magyarázni, hogy valaki feltúrta a holmijait, és szeretné megnézni a biztonsági kamera felvételeit. Majd miután ezt a biztonsági őr megtagadta ő komolyra váltott és Robi nevét sűrűn bevetve kiszadta a fickóból az igazságot. Megnézhetné a felvételeket ha lennének. Sajnos az irodák a hármas zónába tartoznak, és ott mindent ami nem a munka feltélen eszköze kikapcsoltak, így a kamerákat is. Ő felháborodottan sziszegett egy sort majd visszamászott a nyolcadikra, a felső vezetés irodáihoz.
Nem ment be azonnal. Csak állt kezében a detektorral és végigvette a terve részleteit újra.. Aztán mély levegőt vett és benyitott a céglogós tejüveg ajtón és egyenesen a statisztikus Halas Csaba irodájához ment. Az iroda rendezett volt és poros. Halas biztosan nem tette be ide a lábát egy hete. Az ő asztalán is volt pár jelentés, és a grafit szürke padlószőnyegen a jó megfigyelő láthatta is a lábnyomokat a lassan gyűlő belvárosi porban. Átlapozta a felgyűlt jelentéseket. Teljesebbé vált a kép, és benne ezzel sűrűsödött az aggodalom és a harag. Nem ült le Halas székébe, csak a kis usb hosszabbítót illesztette a detektorba majd Halas beépített gépébe. Remélte, hogy a személyes gépeik és a detektorok operációs rendszerének hasonlatosságai nem csak alakiak, hanem funkcionálisak is. Talán életet lehelhet bele, mint egy lemezről bútoló sima asztali gépbe a bútlemez.
Nem történt semmi.
Mély levegőt vett és a kis masina menüjét pörgette át újra. Vállat vont, mint akinek nincs mit vesztenie és bekapcsolta Halas gépét. A detektor kijelzője kialudt, Halas gépe pedig megelevenedett. A monitoron megjelenő látvány nem az volt, amire Enikő számított, de az alap funkciókat el tudta érni. Megkereste a megfelelő file-okat és gondolkodás nélkül lementette őket a detektor parányi memóriájába. Majd miután ezzel megvolt halas gépén megnyitotta mindet és átfutotta őket. Biztos-ami biztos lássa is a tényeket. A tenyere nedves és hideg volt. Homályos foltot hagyott a dizájn íróasztal makulátlan felületén.
Miután elhagyta az irodát átmasírozott az irattárba. A beléptető rendszert két MARK helyettesítette akik genoszkennert használtak az azonosításra. Enikő elborzadt az erőforrások ilyen kitekert alkalmazásától.
A máskor kihalt irattárban most vagy tízen várták a sorukat beszélgetve. Egyszerre négyen tudtak leülni és keresgélni az akták között. Enikő azon kapta magát hogy nem vesz levegőt. Alsó ajkát kicsit beharapva áll csak és bámul át a golyóálló üvegen, de az adattárba. Az irattár négy terminálja jól láthatóan működött, ahogy a nyomtatók is. A nyomtató szekrénye mellett a földön halomba gyűrt a nyomtatópapír burkolata.
Nyelt egyet és nyugodt arcot vágott, mint akit a világon semmi nem lep meg. A kollégái halkan beszélgettek, többnyire ellátási problémákról és családi drámákról.
Lassan sorra került. Rajta kívül senkine nem látszott meglepettség a működő terminálok láttán, hát ő is úgy viselkedett, mintha ez természetes lenne. Ahogy várta a lekért adatokat és nézte a monitoron a kis homokórát belegondolt a technológia múlandóságába.
Bár Robi azt mondta, hogy naptevékenység okozta a Föld mágneses terében azt a változást ami elég volt az összes chip és finom-elektronikai eszköz használhatatlanságához. A detektorok működtek és láthatóan ezek a gépek is kifogástalanul ellátták a feladatukat. A kért adatok lassan töltődtek majd a detektora jelzett. megtelt.
-Elnézést, kisasszony. - szólt az egyik ügyintézőhöz. - Szükségem van valamilyen adathordozóra. Tudna segíteni?
A kisasszony egy szó nélkül a nyomtatóra mutatott.

Robi irodája panorámás volt, tehát sokat kellett lépcsőt másszon, hogy beszélhessen vele. Amikor belépett az irodába még az ajtóban lenyúlt a lábához és lassan lehúzta az egyik magassarkúját. Robi kezében megállt a kávé és lassan elmosolyodott.
-Itt a vég, ha már hajlandó vagy az irodában is. - suttogta.
Enikő csábos mosollyal az arcán felemelte a cipőt a feje fölé és a sarkával befordított az ajtó feletti pici kamerát a sarokba. A mosoly eltűnt az arcáról, a cipő pedig visszakerült a lábára.
-Azt mondta az őr, hogy az nem működik, de attól tartok, hogy akik bent vannak, azokat azért figyelik.
-Akkor ezt is látták.
-De nem fognak szájról olvasni. - mondta hidegen és miközben a kinyomtatott anyagokat Robi elé tette az asztalra elővette a szolgálati fegyverét is és hátralépve Robira fogta. -Olvasd el kérlek, lassan, figyelmesen, gondosan értelmezve minden szót. Addig leülök ide és megvárom. Utána megbeszéljük mit gondolsz erről. - Lassan leült az asztal előtt álló székre és elvette Robi kezéből a kávét.

Minden olyan szépen ment. A karrierépítés is, a folyamatosan lazuló felsővezetés. Vagy az is lehet, hogy nem lazult az meg, csak ahogy ő egyre feljebb került a ranglétrán, már egyre közelebbről látta őket és a döntéseik rendszerét, a döntéseiket övező gondolatokat és helyzeteket. egyre nehezebben vette őket komolyan.
Enikő vak lojalitása segítségére volt lojális maradni. Az a nő bár döntésmechanizmusaiban kevésbé volt hierarchikus gondolkodó, mégsem kérdőjelezte meg soha a rövid és hosszútávú célok helyességét. Robi szeretett volna újra így érezni a Hivatal iránt.
Kiosztotta a parancsokat, megtervezte a labormunka legégetőbb szükségleteinek megoldásait. Végtelenül szerencsésnek érzete, hogy a labor a  kettes körzetben van, aminek mindentől elkülönített energiaforrásai vannak, áram, levegő és víz tekintetében is. a forrásjelentések szépen óránként befutottak a dekóderre. Robi nem is sejtette hogy az alapvetően analitikus kézi készülék mennyire sokoldalúan használható. A négyszintes menürendszerének közel száz pontjából alig négyet használt csupán. És bár volt egy olyan érzése, hogy a S88R egy feleslegesen istenített kis masina, sosem vette a fáradtságot, hogy végigböngéssze a lehetőségeit. Aznap hajnalban volt minek örülni, hiszen a labor működött. a rengeteg kóborló fertőzöttet behozták és nem történt pár elszórt ellenállásnál komolyabb csetepaté. Egy ügynököt vesztettek a sötét óta a begyűjtés alatt.
Robi elégedett volt és kellően fáradt ahhoz, hogy egy kicsit csak úgy üljön a város fölé emelkedő irodájában és kellemesebb dolgokra gondoljon, mint a lipóti mészárlás vagy a valóság-deviánsok szervezkedése.

Enikő sápadtan de mégis szinte harckészültségben lépett az irodájába. levette a az egyik magassarkúját és megvillantotta a ritkán látott domina-mosolyát. aztán ez köddé vált ahogy elfordította a kis fehér kamerát ami annyiszor szegte kedvét a munkahelyi szexel kapcsolatban. Látta Enikőn akkor már, hogy egészen másról van szó. a papírköteg a kezében nem sok jót ígért. A nő a kezébe nyomta és leült a szemközti székre. A fegyvere pedig nyugodt kezében Robira irányítva.
-Basszus mi ütött beléd? - szakadt ki Robiból a döbbenet.
-Olvasd el, aztán beszélünk.
Az anyag két részből állt. az egyik a saját kartonjuk magasabb titkosítási fokozatú verziója, ami sokkal több adatot tartalmazott róluk, mint az amihez ők maguk is hozzáférhettek. Robi ennek nem tulajdonítva jelentőséget átolvasás nélkül a kötegvégére tette ezt a két aktát. A többi print előrejelzéseket tartalmazott, valóság-deviáns likvidátorok és terror-elhárítósok különböző rajtaütéseinek jegyzőkönyveit. Néhány fotóval a helyszínekről vagy bizonyítékokról. Volt pár térkép és alaprajz is. az utolsó két lapon csak utalások, földrajzi és könyvcímek voltak takaros lajstromban. Robi ismét a saját aktáikhoz ért. Felpillantott Enikőre, aki ugyanolyan szenvtelenül ült, kezében a fegyverrel, mint addig.
-Nézz csak bele. Érdemes.
Robi beleolvasott, aztán újra elolvasta az egészet, megnézte a térképeket és újra a saját aktájukat. a homlokáról egy izzadtságcsepp az aktájára hullt és mint valami apró nagyítólencse felnagyította egy pillanatra egy betűt, mielőtt a lap magába szívta volna.
Hátradőlt és a keze automatikusan végigszkennelte a zsebeit. Húsz éve nem dohányzott, de most nagyon vágyott egy szálra. Enikő nem mozdult. A nap lassan sárgára szinezte az irodát.
-Jó. Értem. - vakkantotta a nőnek. - És most mihez akarsz kezdeni? Dezertálni akarsz? - a hangja egyáltalán nem csengett olyan magabiztosan, mint szerette volna.
- Jó ötletnek tartanád? - Enikő hideg volt, mint talán még soha.
-Nem. - megtörölte a homlokát egy zsebkendővel. kigombolta az ingujjat és felhajtotta könyékig. Meglazította majd levette a nyakkendőjét.
-Mit javasolsz?
-Figyeljünk.
-Meglapulás, passzivitás, jelentés?
-Igen. - köhhentett, hogy elűzze a reszelősséget a hangjából. - Ez megy, és ezt látom helyesnek. Informáljuk egymást és figyelünk.
-csak ezúttal nem csak kifele, hanem befele is?
-Igen. - kezdte megtalálni a magabiztosságát. Enikő kezében a fegyver nem moccant.
-Te részt vettél teszteken. Biztosan láttál ilyen proquin kitörést.
-Igen. - hangja élesebben csengett, mint szerette volna. Megértette mire megy ki a játék, és semmi kedve nem volt hozzá. -Mit akarsz tudni? -kérdezte a nőt és igyekezett bevetni mindent amit a tárgyalástechnikákról megtanult. Terroristákkal élesben sosem kellett kipróbálnia.
-Mi történik ilyenkor?
-Próbáljuk lenyugtatni a beteget, de az ellenáll és elkezd mutálódni... vagy olyan magasfokú proquin szaporulat alakul ki a szervezetében hogy megzavarja a gépeket. Minden... - elkezdett félni. ... minden esetben máshogy alakul. Nincsenek törvényszerűségek. - nyelt egyet, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát. - Nem tennéd le azt a fegyvert?
-Nem.
Enikő megnyalt az ajkát lassan, mint valami filmsztár.
-Semmi kiszámítható nincs benne, azt mondod?
-Semmi.
-csak az, hogy amint elkezdjük manipulálni az agyát beindul a folyamat.
-Hát ha innen akarod nézni, akkor igen.
-Ha széttörsz valamit, hogy megtudd mi az, letértél a bölcsesség útjáról. - mondta Enikő és felállt. - Gyerekkoromban olvastam ezt. Mélyen megrendített. Aztán elfelejtettem. Most jutott eszembe újra.
-Nézd Enikő, ez nem törhéntetett jobban. - Robi felállt és kinyújtotta a kezét a nő felé. - Kérlek... az ami velünk történt a legjobb vég.
-Jó vég? - Enikő arcán csodálkozás áradt szét. - Jó végről beszélsz?
-Ha nem leszünk a hivatal emberei akkor meghalunk. ahogy most is így van. akit nem lehet meggyógyítani az a szervlaborban végzi. Nagyon kevésnél várják meg a proquin robbanást.
-Tudtuk, hogy fertőzöttek voltunk. Azt is megmondták, hogy ez gyógyíthatatlan, csak szinten tartható mint a cukorbetegség. De azt nem mondták, hogy mi van ha nem szedjük a gyógyszert, vagy mi van akkor ha nem jutunk hozzá.
-akkor meghalunk.
-Nem.
-Hogy hogy nem?
-Magunktól nem halnánk meg, Robi. akkor levadásznak minket éppen úgy, ahogy minden valóság-deviánst levadásznak.
-Üldözési mániád van. - visszaült. - Mennyit aludtál?
-Hány tabletta van még a raktárban?
-Rengeteg.
Enikő bólintott.
-Oké. akkor én most elmegyek, te pedig nem követsz.
-Nem kellene így befejezni, Enikő. Kérlek. - a pánik lassan elborította. - Kérlek. Mihez akarsz így kezdeni?
-Te végig akarod ezt nézni? Ez népirtás!
-Nem, ez nem az. - nem tűnt meggyőzőnek.
-Nézd végig a névjegyzéket, hátha találsz köztük ismerőst.
-Nincs névjegyzék.
-ja bocs. - Enikő eltette a fegyvert és elnevette magát. - Persze hogy nincs, hiszen teljes agymosás van, ahogy velünk is tették. Te tényleg Varga Róbert vagy? Tényleg az ELTE-n végeztél? Valaha volt kutyád, valóban volt?
-Ez egy nagyon régi trükk. - Robi lassan csóválta a fejét.
-Igen, az. Én nem emlékszem rengeteg dologra. És nincsenek hivatalon kívüli ismerőseim.
-Ez szabály.
-Persze hogy az. De miért is?
-A magasabb rendű titkosítás miatt.
-Persze persze.
Robi kilépett az asztal mögül.
-Mit akarsz elérni?
-Hogy ne történjen meg. Egyszerűen ne csinálják ezt.
-Mégis hogyan?
Enikő elmosolyodott a ragadozók semmivel össze nem keverhető mosolyával.
-Velem tartasz?
-Ha tudom mit tervezel talán.
-A talán nem elég.
-Most azt várod, hogy legyek hozzád lojálisabb, mint a hivatalhoz?
-Igen. azt várom, hogy légy magadhoz lojálisabb, mint a hivatalhoz.
-Nem kérhetsz ilyet.
-De. - mosolygott. - nem lesz semmi Pakson. Semmi, érted? Ha velem tartasz jó. De ha nem, én akkor is megakadályozom. És ez esetben te és én ellenségek leszünk.
Robi bólintott.
-Értem. Adj egy kis időt.
-Lacin keresztül tudsz velem érintkezni.
Robi szemöldöke felszaladt a homlokára.
-Micsoda?
Enikő azonban az asztalhoz lépett és felkapta a papírhalmot. ahogy ellépett Robi mellett a keze végigsimította a férfi mellkasát.
-Ne okozz csalódást. - villant az ajtóból a domina mosoly.
-Jézusom. - hanyatlott a székébe Robi és a keze újra végigszkennelte a zsebeit cigarettát keresve.

vissza a balettba ugrálni

Pistipali letelepedett Len mellé a tekeredő lépcsősor karzatára. A harcos impozáns férfinak tűnt ideát is, de Pistipali továbbra is a már már idegen létformára emlékeztető eleganciájú tündért, aki odaát volt.
-Ha valamiben tudok segíteni, tényleg szólj. Fogalmam sincs mire lehet szükségetek, de nem akarok itt állni a tetemetek felett azzal a tudattal, hogy tehettem volna valamit csak nem tudtam róla.
Len csodálkozva nézett rá.
-Ez egy íz, Pali. Egy túlföldi íz.
-Mi?
-Amikor utólag kapod meg a rálátást az egészre, és beláthatod, hogy nagyon elrontottad.
-De nem tehettem mást, mert nem ismertem a teljes igazságot?
-Igen. Az ilyenkor érzett gyászhoz fogható bűntudat, amiben a lelkiismeret furdalás csak egy apró adalék, na ez.
-De mi ez?
-Túlföldi íz. Ez az amit nekünk hiába kínálsz, mi nem tudunk vele táplálkozni.
-Kínálja a fene. - nevette el magát Pistipali. - Nem akarom, hogy ez legyen a vége. Érted?
-Értem. - Len nem értette. Kicsit megrázta a fejét aztán tovább figyelte az aulában tétován vagy éppen haragosan beszélgetőket. Egy idő után azonban újra Pistipalihoz fordult. - Ketten már meghaltak. Ha a királyok nem tudják nekik megtanítani hogyan táplálkozzanak akkor a népem elpusztul.
Pistipali nyelt egyet.
-Azt hittem ezt mindenki tudja.
-Nem. Ez egy nehézség, amivel sokan sosem szembesültek. Sokan közülük - tiszteletteljes kézmozdulattal intett a lent ücsörgők felé. - soha ezelőtt nem tartózkodtak egy napnál többet ideát. A felnőtté avatási rítus megköveteli, de semmi más nem. - arcán megfeszültek az izmok. Mély levegőt vett úgy folytatta. - Olyan ez nekünk, mint valami kiképzés.
-Mint egy hajótörés. Újra meg kell tanulnotok vadászni.
Len lassan bólintott.
-Igen. Azt hiszem a legtöbb amivel segíteni tudsz az az ha hozol a közelbe boldog embereket. Nem tudom hogy ez lehetséges e, és azt hiszem már azzal felségárulást követek el, hogy megkérlek erre, de nem tudom, hogy királyaink, akik maguk birtokolják ezen tudást gondolnak e azokra akik nem.
-Len, ha nincsenek a közelben emberek, akkor senki nem tud életben maradni, nem?
-Igen, nem. Csak tudod neki elég ami belőletek árad. - mondta fejét szégyenkezve lehajtva a harcos.
-A társkirályt meg ő eteti mint fiókát a tojó. - lépett oda hozzájuk egy fáradt arcú nemes. Alakja ötvenes szikár férfié volt, világoskék szemekkel és nikotinos hanggal. - Len, fiam, méltóbb lenne ideterelnél embereket ezen ódon és nemes falak közé, hogy megfelelően ellássanak bennünket. A két király - savanyún elnevette magát - majd elrendezi a formaságokat.
Len felállt és kihúzta magát.
-Nemesvérű Narain uram, meg kell kérjem, hogy térjen vissza a pihenő terembe. Amint mód adódik azonnal értestem róla.
-Mód? Mód mindig van, fiam. Mégis éhezünk.
-A királyok koncertet szerveznek, uram.
-Nekem nem koncert kell, hanem elégtétel.ne dalnokokat hozz hanem üzeletembereket vagy sportolókat. - szemei kitágultak és a szeme fehérjébe vörös fecskendezett. Az orrcimpái penge vékonnyá feszültek, a fogai pedig csattanva zárultak össze Len arca előtt. - Ne akard hogy én utasítsalak, fiú. Menj és tedd a dolgod.
Len biccentett, majd ahogy a nemes hátat fordított neki leütötte. A testet átdobta a vállán és szégyenkező pillantással elvonult vele. Amikor visszatért rá sem nézett Pistipalira.
-Megvadulnak az éhségtől mint az emberek?
-Megvadulnak. Némelyik meg is őrül attól tartok. Négy napja nem ettek rendesen. Ez nem sok. A tudat azt hiszem, az ami gyilkos, hogy többé már nem laknak jól. Pedig lenne mit enniük, ahogy én sem halok éhen. Kimehetnének, akár... itt a környező utcákban is azért valamit lehet találni.
-De nem az volt a parancs hogy zárd el őket?
-De már feloldotta. Kimehet bárki. Elmehet bárki. Alapíthat saját királyságot...
-Korona nélkül.
-...királymágia nélkül.
-Van koronájuk? - pistilai szem felcsillant - Milyen koronája van a tündérkirálynak. - elnevette magát kicsit szégyenkezve - úgy viselkedek mint egy hatéves.
Len mosolygott udvariasan és nem értette.
-Van koronájuk, persze, de az itt nem látszik, hacsak ők maguk úgy nem akarják.
-Ki fogtok menni, mint valami horda. - Pistipali lemászott a mellvédről.
-Attól tartok igen.
-Mire várnak?
Len lenézett rá.
-Félnek.
-Ha ebben is olyanok, mint az emberek, akkor még nem éhesek eléggé.
Len sóhajtott.

Hong az elérhető legelegánsabb ruhájában állt a színpadon Horatio mellett. Úgy érezte magát mint valami felkínált áldozat. A nemesek a bársonyszékeken ültek, ami egykor a nézőtér volt. Éhségük állatiassá aszalta őket. Hong elmondott nekik mindent amit elmondhatott. Elmondta nekik, hogy a síkok egymásba csúsztak, és nincs többé asztrál és mentál sík külön. Hogy a túlföldiek uradalmai is összezsugorodtak, de ők át tudták formálni a falsaikat a megnövekedett nyomás igényeire, míg ők Horatioval nem voltak képesek erre. Elmondta nekik, hogy itt maradnak egy darabig. Hogy szabadon jöhetnek és mehetnek, de a hierarchiát nem tarthatják meg. Hogy az ifjakat sokkal szigorúbban meg kell tanítani a legendákra és mesékre, mert minden elvész amit nem tanítanak meg.
A Molnár ott állt a színpad szélén és őt nézte. Amikor kitört az üvöltözés és a nemesek a színpad fele törtek nyomást gyakorolni rá, akkor kardot rántott és bár fizikai teste nem volt olyan tökéletes mint a tündér forma, ekkor erről egyszerűen megfeledkezett. A csápok előrelendültek ás vissza lökték a nemeseket a nézőtérre. A kardok megvillantak és Horatio elkiáltotta magát.
-Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Akkor is ha ezt nem nézitek ki belőlünk és akkor is ha nem hisztek az erőnkben. Megválasztottatok. Viseljétek a következményét.
-Meg is ölhetünk, korcs. - vakkantott felé Antallirion herceg. Megfakult szakálla fonataitól itt sem akart megválni.
Horatio egy ugrással termett előtte, a színpad szélére térdelt és villámgyorsan kapta ki a herceg kezéből a kardot. Majd feldobta, hogy annak nyele a herceg fele nézzen, úgy nyújtotta felé, miközben a hegyét a torkának támasztotta. Lassan széttárta a kezét miután a herceg automatikusan megfogta a kard nyelét.
-Tedd meg, ha meg kell tenned.
Hong tett egy lépést előre-es . Koponyája körül felizzott a királymágia vasalt abroncsa. A csuklóin a vastag mágikus bilincsek lassan testet öltöttek a fizikai valóságban is. Homlokáról vér csepegett és sült hús szaga kezdett terjengni a levegőben.
-Ne. Ne...- suttogta Hong.
-Nézzétek meg. Íme a királymágia a maga sötét és igazságos valójában. - míg beszélt meg sem rezzent, csak a homlokán megjelenő sercegő hús alól folyt a szeméhez valami lé. - Az emberek látták ezt hajdanán. Leképezték a maguk értelme szerint hegyes tüskékben végződő arany homlokpánttá. - nyelt egyet. -Ha a házad eztán a királyölő nevet is magáénak akarja, nyomd belém a kardod, Antallirion hercege. - halkan nevetett. - Ki emlékszik egyáltalán mi vagy hol van Antallirion?
Hong előrelépett, a herceg hátra. Minden kard visszacsusszant a hüvelyébe csak Hong kezében fénylett a sajátja. Horatio felállt. A 2009-es VOLT fesztivált hirdető póló csatakos volt az izzadságtól.
-Szeretne még valaki szólni a királyokkal? - kérdezte komolyan. A csend sűrű volt és mozdulatlan.
-Akkor az audienciának ezennel vége.
Hong leengedte a kardot és kinézett a függöny mögé a színpad belső oldalára. Végig állt ott két árny. Két nagyon is ismerős árny. Most csak egy alakot látott. Odalépett.
-Volt itt veled valaki? - kérdezte súgva Jakabot.
-Igen, felség. - jött a zavart válasz - A Molnár.

párhuzamos

Hong felpattant a Kis Trónterem visszafogottan díszített trónusáról. Ez volt az egyetlen hely a palotában ahol nyugodtan tudott gondolkozni, anélkül, hogy lépten-nyomon megzavarnák valami ürüggyel. Időnként felmerült benne a gyanú, hogy valaki határozott szándéka megakadályozni az elmélyült elemzésben. Ezt a termet a kettejüket is összekötő ősi király-mágiája szőtte, összeadva benne kettejük eszenciáit. Kevesebb volt a pompa, de nagyobb a biztonság is. Ha nem egyedül volt, akkor Horatioval tartotta itt titkos megbeszéléseit, a kis kerek asztal körül, vagy a nyugágyakban elterülve. Soha senki nem tehette be a lábát ide, és amennyire ők tudták, nem is lett volna képes senki erre, az ősi erejű varászlatok miatt.

A palota megnyikordult, mint valami öreg hajó. Hong mély levegőt vett és csápjait előreküldve lépett ki az ajtón. A Kis Trónterem homályos ablakai előtt az éjszaka feszült. Hiába is lesett volna ki rajtuk, kint nem égtek fények ilyen hajnali órán már.

A folyosón két őr állt harckészültségben. Hong nem kérdezett semmit, ők pedig hang nélkül kémlelték a folyosót minden érzékükkel. Intett az egyiknek, hogy induljon a csarnok felé, a másik automatikusan Hong mögé helyezkedett. A csápok megnyúltak és előre iramodtak a kanyarig. Az éjszakai palota hangos volt, a hajnali és a délelőtti halottan csendes.

Újabb nyögés és csikordulás reszketett végig a falakon. Hong csápjai rátapadtak a kanyar előtt a falra, mintha ki akarnának szívni belőle valamit. 

Mint egy satu, úgy nyomta össze a kialakított uradalmat a külső feszültség. Az asztrál sík teremtményei sikító várakozással feszítették magukat a többi síktól elválasztó hártyához. Az emberek világa változott, és ez magával rántotta a többit is. A palota és a bezárult Árkádia helyén létesült uradalmak mint valami lufbalon próbálta rugalmasságával túlélni a nyomást. A falak recsegtek, és Hong érezte ahogy az eszenciáik lassan kidifundálnak a szomszédos síkokra.

-A tükrökhöz! - kiáltotta - Mindenki a kapukhoz!

Az őrök azonnal futásnak eredtek a két irányba. Egy a Csarnok felé, egy pedig vissza a tróntermek és a szállások felé. 

Amikor az őrök eltűntek előhúzta a kardját és hegyével felnyitotta a tenyerét és teljes súlyával a falnak támaszkodott vele. Szivárványos ragyogó vérét úgy itta be a fal, mint egy szivacs. Ő megrogyott. A csápjai a keze körül cuppantak a falra és csak segítségükkel tudott újra szétválni az élő, szomjazó entitástól, akit a palotájuknak neveztek.

Kiabálást és lábdobogást hallott. Elvonszolta magát a Kis Trónteremig és vérével pecsételte le a szobát. Aztán nekilendült és ő is csatlakozott az evakuálást irányító katonáihoz. magas volt, aranyfényű és nyugodt. Kevés határozott paranccsal segítette a gördülékenységet, és vértje takarásába húzta azt a sajgó, hányingerbe hajló félelmet, hogy utolsó képviselőit menti fajának, egy olyan síkra ahol egyszerűen éhen halnak mind.

Horatio Balettintézeti kapuját is használták, főleg tárgyaik átmentésére. A tündérnép ellenkezve és megbotránkozva kapkodta magát át a tükrökön, miközben a katonák amit értek emeltek át mellettük. Hong végigjárta a termeket és szobákat, konyhákat és fürdőhelyeket. Gyerekkori barátjuk Jakab, a családjához képest óriás boggan hol mellette hol mögötte haladt és tette le a kavicsokat és csigaházakat a sarkokba és ablakokba, székek alá és szemöldökfákra, melyeket előtte finoman Hong megmetszett tenyeréhez illesztett.

Horatio felriadt. A technomágusnő érkezése és zavaros beszéde után úgy döntöttek Csengével és Sándorral, hogy átköltöznek a Balettintézet elhagyott épületébe. A nők, akiket ott bújtattak megerősödtek már annyira, hogy hazaengedhették őket. A védműveik azonban még aktívak voltak, alkalmas búvóhelynek ígérkezve. A nő úgy beszélt, hogy Horatio ereiben megsűrűsödött a szivárványos vére. Nem támadott meg senki senkit, mégis úgy érezte hogy súlyos sebeket kapott.  A balettintézetbe alig két óra alatt áthurcolkodtak. Lassan hajnalodott és a felállított tükrök háromszögeit már nem volt erejük felszabadítani a feltornyozott cuccoktól, csak letakarta őket egyesével egy-egy lepedővel vagy kabáttal. A bőre fénylett ideát is, és a szeme viszketett, mintha homok ment volna bele. Aztán a koponyájába ékelődött Hong kétségbeesett hívó kiáltása.

Felugrott, de kiszipolyozott fizikai teste nem akarta támogatni. A térde megbicsaklott. Kibotorkált a teakonyháig és megitta a maradék tejet. Utálta, de tudta, hogy egy időre használni fog. a zsebébe csúsztatott egy kis zacskó csokoládés drazsét és kibotorkált a Tükörteremmé keresztelt gyakorlóterembe. Lekapta a tükrökről a takarókat és átlépett. Alig egy órája cuccoltak át az Andrássy úti luxus kecóból, amit már több mint egy éve lőtt Hongnak. Hogy a barátja kényelmesen el tudjon bújni, ha elege van az akkor még Horatio apjának udvartatásából. Minden megváltozott azóta. Most azonban maga a világok szerkezete változott meg nagyon. Az Odaát, ami egykor magát Árkádiát is magába foglalta mostanra sárral tapasztott, mérgező tüskékkel összeakasztott, haragvó - mérgező réteggé zsugorodott, amiben az Uradalom mint valami utolsó lámpás világított. Most a tükrök túloldalán sercegő hártya feszült. Horatio állatias pofája belefeszült, mintha nyúlós hártyán próbálná átnyomni magát. Hong ott volt valahol messze a túloldalon. 

-Mi a franc van már? - kiáltotta. Aztán azzal a lendülettel átvetődött a nagyobbik tükrön. A hártya egy pillanatra ellenállt, de végül sercegve engedte át. Átérve Horatio a kietlen próbaterembe visszafordult és beállt a tükrök fókuszába. Lézerfényű tüskéi felizzottak és mint valami sebszélt feketére égették a tükrök körül a határvonalakat. Átszakítani a függönyt mindig nehéz volt. Azért használtak tükröket, mert a tükör ősi mágiája még működött a technikai rendszerekben is. De most valahogy nem ment. Nem működött ez sem, csak ha a tüskéivel, a saját erejéből, a saját húsával rágja át magát.

-Jöhettek. - üzente Hongnak majd újra, immár a túloldalon leült a ládára. Nem sokat kellett várjon a Mika vezette első csapat megérkezéséig. A nemesek morcosan és házsártosan cuccoltak át a mocskos tükrökön. nem szóltak hozzá. Mika meghajolt és jelentett, mintha Hongnak tenné.

-Királyom információim szerint sikerült minden személyt kimenekítenünk. Társkirályod és Jakab Bertolinius mester van már csak odabent, hogy lezárják a későbbi visszatérés reményében az Uradalmat.

Horatio csak biccentett Mikának. 

-Maradsz?

-Parancs szerint őrködök ennél a kapunál, míg az utolsó is megérkezik.

Horatio újra bólintott. Ülni is nehezére esett. A bőre darabkái vékony tenyérnyi hártyánként váltak le róla.

-Mi történt? - kérdezte a harcos nőt halkan.

-Biztosat nem tudok, felség. Csupán annyit észleltünk, hogy a síkok közelebb csúsztak, az Uradalom határaira olyan nyomás nehezedett, hogy társkirályod jobbnak látta az evakuálást.

Horatio bólintott.

-Mindent megteszünk, de nagyon kemény lesz. - a szavai úgy égették a tudatát mint a sav.

-Felség hűek vagyunk. - nézett meglepve Mika a kuporgó Horatiora. Aztán lehajolt és újra visszaegyenesedett. - Értem. - fűzte hozzá mint egy magának. - Kérem, felség ne engedje ennyire legyengülni magát. Szóljak a fáklylánynak esetleg?
-Nem vagyok éhes. - suttogta Horatio. - A tükrök... a tükrök nem működnek...

Az Andrássyn ekkor haladt végig másodszor a radaros autó. Már este is látták, ahogy figyelő szemeket helyezett el végig az Operaház oldalánál. Most a Balettintézet oldalán is elhaladt. Mika nem hallotta a király suttogását, és saját ösztönei is máshova mutattak. Beleszimatolt a levegőbe.

-Kérek engedélyt a környezet feltérképezésére.

Horatio bólintott, Mika pedig eltűnt a sötét folyosón. A nemesek háborogva préselték magukat át a tükrökön és undorodva szétszéledtek az épületben. Végül Mika és Hong is visszatért. Horatio többször elájult. Mire mond visszaléptek a fizikai síkra Horatio csont sovány volt és szürke. Reszelősen lélegzett és a színe rohamusan fakult.
-Mi történt vele? - döbbent meg Hong.
-Nem tudom, felség. A tükrök mellett találtam, mikor ideértünk, de valójában nem a tükrök adják ezt a kaput, hanem a tépés. Látja, ott - mutatott a megfeketedett sebszélekre a tükrök körül. - és ott is végig.
Hong követte a harcos ujját. Megrázta a fejét,mint aki nem hiszi amit lát.
-Őfelsége képes erre. - szögezte le Mika.
-Mindenki képes erre, Mika, csak aztán meghal.

-Szóljak a fáklyának? - kérdezte Mika Hongtól olyan halkan, hogy szinte csak egy sugallat volt, sem nem szavak.

-Nem. - Hong hangja erős volt. Hasra fektette Horatiot a poros parkettán és finom, ápolt kezeit szárnyakként fektette az ájult férfi hátára. Mika hátralépett és becsukta a terem ajtaját. 

Hong nem tudta mit is kellene csinálnia. Régebben Horatio számos alkalommal adta át neki saját életerejének egy részét. Ő maga is a végsőkig kizsigerelte magát a vérmágiával, de ennyire, mint Horatio mégsem volt rosszul. Csak abban reménykedett, hogy a királymágia tudja mit kell tennie. Semmi nem változott. Hanyatt fordította a barátját. Horatio karjai kitárva feküdt most előtte. Hong felnézett a harcos nőre.

-Felség?

-Hozd! - felpattant és kiviharzott a teremből.

-Csenge! Pali! - kiáltása végigzengett a kiüresedett épület visszhangos folyosóin.

A két fáklya álmos szemekkel, gyanakodva méregette a nemeseket akik arcát lemoshatatlan undor szinezte át.
-Játszotok valamilyen hangszeren?

-Nem. - Hangzott az egyöntetű válasz.

Hong válla láthatóan megrogyott.

-Hozd. - szólt hátra Mikának és elindult a kijárat felé.

-Felség nem mehet ki testőrség nélkül. - az apja hangja kényeskedő volt és sikamlós. Hong hátranézett de nem fordult meg. - Egyáltalán nem mehet ki e védett falak közül, az pedig hogy a haldoklót kiviszi saját és így a korona veszélyeztetését is jelenti. ahogy emberkirályok nem utazhatnak egy járművön, úgy javaslom királyainkat is szeparáljuk míg ez a kis intermezzo el nem múlik. Uraim? - nézett körbe a nemesek jóváhagyását keresve.

-Szívemnek melegség, és élni akarás, hogy tisztelt apámat aggódni látom szerény személyem épsége felett. De kérem, ne nehezítse a dolgomat azzal, hogy újra és újra emlékeztessem, hogy én vagyok itt aki döntéseket hoz, és ő tisztelt személye az aki feltétlen engedelmességgel tartozik. Kérem helyezze magát kényelembe és bocsássa meg elsőszülött fiának, hogy csak ilyen szegényes és kényelmetlen helyet tudott biztosítani az ő szeretve tisztelt atyjának. - Intett Lennek. - Amíg vissza nem tértünk mindenki biztonsága érdekében tartsátok becses vérű alattvalóimat a táncteremben. Senki nem teheti ki onnan a lábát míg mi máshogy nem rendelkezünk.

Len bólintott és már a kezében is voltak ikerpengéi. A vörös színek kibomlottak az arcán mint egy kendő és átkúsztak izmos karjaira mint valami szalagok.

Hong lépett ki az Andrássyra elsőként. Mika, a kezében Horatio egyre zsugorodó testével a nyomában. Hong úgy nézett ki a hajnalodó utcán, mint egy fotómodell valami nagyon elegáns katalógusban. Csenge és Pistipali egy lépéssel mögöttük. Csenge beszélt és kérdezett, de Hong nem hallotta, Mika meg nem ismerte a válaszokat.
Horatio résnyire nyílt szemmel vette vissza az öntudatát. A tagjai ólomsúllyal húzták lefelé. Mika teste feszes volt és ereje a kasztjáé. Érezte a nyugalmát és az aggodalmát is. Az Operaház mint királynő magasodott előttük. Egyenesen átvágtak az úton. Hong érezte ahogy a térfigyelő kamerák mágiája végigpásztázza őket. Nem érdekelte. Benyomta a kaput és szembe nézett a két fegyveres férfival. Mika megtorpant. a fegyveresek bámultak, ahogy a fegyvercsöveik vak szemei is.

-Kifele. - morrant az egyik.
Az aula arany színei elvakították Horatiot. A mennyezet díszítményei megelevenedtek és táncoló kaleidoszkóp forgásba kezdtek. Lehúnyta a szemét és megérezte a Selyemgombolyítót magában.
-Hova vitted a fényeket amiket rád bíztam? - vette elő a nőstény. - Most is benned vannak, igez e? megtartottad magadnak, ahogy az apád is. Mind egyformák vagytok, veszett vérűek.
-Nem tudom miről beszélsz. - makogta benőtt szájával.
-megmutatom mit fogsz tenni, ha valóban nem emlékszel, megtehesd. Az összetett szemek közelebb hajoltak és a sok fekete kupola összeadta a képet Horationak.

Hong előrelépett és pár apró könnyed mozdulatot tett. fejtartása változott, a szeme, a szája nyílása, a csípője billenése és a hangja. Az volt mind között a legfontosabb. Tündérmágia, elbájolás. A vérében volt, ó igen, abban a könnyen fogyó szivárványos vérében. A fegyveresek nem moccantak. Hong odalépett a nagyobbikhoz. 

-Vannak itt művészek? Egy művészre lenne szükségünk. Énekes lenne a legjobb persze.

A fegyveres szemöldöke a haja alá futott.

-Nem akarunk bemenni. az is jó, ha idejön és énekel a barátomnak. - mutatott Horatiora. Mika közben az aula vörös szőnyegére fektette a másik királyt és felegyenesedett. Emberi formája sportos volt és erős, csak a szemei voltak annyira mandulavágásúak és hatalmasak, hogy elvonják a figyelmet a tökéletes izomzatáról.
-Egy énekest akarsz?
-Igen. - Vágta rá Hong a lehető legtermészetesebben.
-És mit adtok cserébe? - kérdezte a kisebbik? a nagyobbik egy pillanatra rámeredt mint aki maga is meglepődik.
-Természetben fizetnénk. Mondta halkan Mika és átlépett Horatio felett.
-Ohh. - a nagyobb elröhögte magát. - Rendben. - majd intett a kisebbnek. - Morzsa, szólj a hölgyeknek, hogy akiben van szufla jöjjön fel énekelni valamit.
-Akármi nem lesz jó. - Mondta Hong halkan. - Olyan kell ami robban.
-Ezt majd megbeszélitek. Vonta meg a vállát a nagy, de a fegyvert nem fordította el róluk. Hong már nem izgult. Ennél többet nem tehetett.

Akármi nem lesz jó. - Mondta szinte magának.
-Rendben lesz. - suttogta Mika.

Két nő jötte feléjük a díszes lépcsősorokon. Farmerban és pólóban, vihavert hajjal, karikás szétsírt szemekkel.
-Nagyon hálásak vagyunk, hogy fáradoztok a barátomért. - kezdte Hong még mielőtt a nők közel értek volna. Térdet hajtott előttük és nem törődött a meglepetésükkel. Mika letérdelt Horatio mellé.
-szeretnélek megkérni, hogy valami iagzán kirobbanót énekeljetek. valamit amitől még most is lúdbörzeni lenne képes bárki.

A nők összenéztek.

-Neki? - mutatott az idősebb Horatiora.
-Igen.
-Nem tűnik operarajongónak.
-Nem az.
-Akkor minek?
Hong sóhajtott és megtörölte a homlokát a kézfejével. Kiesni látszott a szerepéből.
-Kérlek énekeljetek bármit amitől kiráz minket a jó értelemben vett libabőr.
A nő hümmentett és skálázott egy kicsit. Hong leült Horatio mellé, mintha a test csak valami zsák lenne mellette. Mika mögötte, felette állt. A nők elkezdtek énekelni. Először az idősebb, aztán a fiatalabb is csatlakozott. A hangok betöltötték az aulát, kiáradtak a kapu résein a néptelen utcára és beszivárogtak a szomszédos házakba. Lecsúsztak az opera öltözőibe és pincéibe is, végigfolytak a nézőtéren a színpadig. Hong tenyere lassan visszatért Horatio hátára és elhitte, hogy képes rá, hogy ha kell tudja irányítani. De nem történt semmi. Semmi nem változott majd egy félórányi egyre jobb hangulatú éneklés után sem.
Egy idő után Hong felállt és felemelte Horatiot.

-Nagyon köszönjük amit értünk tettetek. testvérem rendezi a tartozásunkat. - intett a fejével Mika felé. A nők meghajoltak, mintha színpadon álltak volna, de senki nem tapsolt. Mika odalépett a nagydarab fickóhoz.

-Hol?
-Ott hátul. - vigyorgott rá a fickó és megfogta Mika nyakét, hogy annál fogva húzza közel a nő száját a magáéhoz. Mika nem ellenkezett igazán, csak amennyi az évődésbe belefér. Hong ekkor már az utcán volt, karjában Horatio fénytelen testével. A királymágia nem kötötte őket össze jobban, mint amikor mindketten alszanak.
-Mit csináljak veled? Mit? - suttogta. - Mit kellene? Hogyan? Sosem tanítottál meg ezekre. Soha.
Az Andrássyn ott állt tanácstalanul Csenge és Pistipali. Azon tanakodtak hova tűnhetett Hong.

-Mit tehetnénk, - szaladt oda Csenge. Szeme könnyes volt. Sándor éppen ekkor lépett ki a Balettintézetből és egy cigit próbált meggyújtani. Odahajolt aztán és belefújta a füstöt Horatio arcába.
-Ennek reszeltek. - mondta szenvtelenül aztán a cigi mellett kiköpött. - Kár. 

Csenge felháborodottan meredt a démonra.
-Nem!

-De. - sándor elröhögte magát. - Ó így kell halottakat feltámasztani, Csenge. azt mondod NEM és már élnek is.
A radaros autó ráfordult az Andrássyra ismét. Hong megdermedt. az autó alig 50 méterre volt tőlük és most bekapcsolta a szirénáit is. Pistipali megpróbálta ugyanazt mint ami egyszer már Csengénél működött. Próbált fényt tölteni Horatioba.
-Mi lelte? - kérdezte elcsukló hangon Csenge Hongot, háttal a kocsinak. Nem érdekelte semmi más.
-Nem tudom. - vallotta be Hong és Letett Horatiot a Szfinx mellé a lépcsőre. Pistipali leült mögé és elképzelte, hogy a saját vére átfolyik a tündérbe. Hong lerohant az útra és kihúzta magát. A síkok összecsúsztak és Csenge hirtelen azon kapta magát, hogy látja Hong palástját ahogy belebrozol a szél a hosszú rojtokba. a rojtok pedig kinyúlnak a radaros autó felé. Mika kirontott az Operából oldalán az elégedetlenkedő fickóval.
-Szemét ribanc! Azonnal gyere vissza! - Elkapta a megpördülő nő csuklóját az egyik kezével és a torkát a másikkal. Mika kétségbeesve rántotta magát az út felé. Hong és köztük ott feküdt Horatio, Pistipalinak támasztva. Mika kirugta a fickó lábát és egyenesen rájuk esett. a férfi nyögött és égtelen dühbe gurult. A feje körül vörös permet szállt és az övébe tűzött késhez nyúlt. Pistipali Horatio mellé bukott a két alak súlyától. az idő megállt.
Mika arca Horatioé mellett volt, arca a király mellkasán nyugodott. A férfi teste Horatio és a Szfinx alapzata közé esett. Mika tágta nyílt szemmel meredt Horatiora, akinek megnyíló szájából, mint egy polip tekeredett elő egy tucat hosszú nedves nyelv, és talált utat a férfi köldökéhez. Ott benyomultak egy pillanat alatt a testébe. Mikának elég volt egy kicsit felemelnie a fejét, hogy meglássa a férfi döbbent arcát, ahogy az orrából és a szájából törnek utat a nyelvek. Próbált a fickó sikítani, de csak nyüszítésnyi szűrődött ki a nyelvek közti réseken. Mika elkezdett lejutni Horatio testéről. Pistipali pedig ebben a pillanatban emelte őt fel róla. így felszabadítva Horatio kezeit. Mika Horatio felett pontosan látta a felnyíló szemek mögött a kék csillanást, a száján kiáramló nyelvek finoman letapogatták a férfi arcát. Az egyre hevesebben rászkódott és nyüszített. Hotratio visszahúzta a nyelveket és felült. A fickó vért hányt. Horatio hátrapenderített Pistipalit és megindult lefele Hong felé.

Az autóból kipattant addigra két kommandós és elkezdtek lőni Hongra. A király kimozogta mint valami ázsiai Neo de nem jutott közelebb a támadáshoz. Horatio meg-megrogyva odamenetelt a kocsihoz és mielőtt a kommandósok felé fordíthatták volna a fegyvereiket a nyelvek újra előcsaptak belőle és rátekeredtek a katonára, majd alig egy lélegzetvételnyi idővel később letépte általuk a fejét.
Amásik kezében megállt a fegyver és rámeredt Horatiora. Hong pedig Mikával együtt ráugrott Horatiora. A másik rendőr bepattant az autóba és teljes gázzal eltépett a Deák tér felé. halkuló szirénája még hosszan viszhangzott. Horatio megállt és szembefordult Honggal és Mikával.
-Végre. - mondta. - Sokkal jobban vagyok, köszi. - felborzolta megnőtt taraját és megvakarta a borostát az állán. - nem nézek ki olyan jól, mint te, gondolom. Haza kellene mennem kicsit összeszedni magam, mielőtt hivatalosan is üdvözlöm a népet. - vigyorgott.
Hong szoborként állt előtte. Mika még mindig Horatio torkának szegezte a kardját. Pistipali még lefogta Csengét, hogy ne rohanjon oda.

-Délre itt leszek, ígérem. de ha jobbnak látod add velem Mikát. - arcáról leolvadt a mosoly. - Mi bajod? - Szemei olyanok voltak, mint máskor, a tetoválások táncoltak a karján. kicsit előrehajolt és fürkészőn vizsgálta Hong arcát. - Mi baj?
-Mi történt veled Hor? - Hong hangjában több volt az undor mint az aggodalom.
-Téptem nektek átjárót, de nagyon megviselt. - mondta lassan Horatio. Mika leengedte a kardot.
-Úgy viselkedtél... olyan voltál mint egy... mint egy túlföldi. - megragadta Horatio felkarját és megrázta. az csak csodálkozva nézte Hongot. - Magam kísérlek haza.
-engedelmével Uram... őőő... Felség. - hasított Mika szava a csendbe. - Attól tartok ezt nem engedhetem. Bár sejtettem, hogy ha kiviszem a fickót az esetleg magához téríti a királyt, de én a patrónusi ösztöneire akartam hatni. - Ketejük közé feszítette a pengét. Hong elengedte Horatiot, aki zöttyenve ért aszfaltot.
-Legyen. - mondta ki keményen Hong. de amint visszatér teszteknek vetem alá. Túl sok a nehézség így is. Nem férkőzhet közénk egy Túlföldi báb. az utolsó szavakat közelről fröcsögte Horatio arcába. - takarodj és királyként térj vissza, különben elengedem a vadászokat a fejedért.

Horatio mozdulatlanul várt, míg Hong visszatér a néphez.
-Te érted ezt? - nézett Mikára, de meglátva a harcos nő arcának kemény ridegségét inkább nem forszírozta a beszélgetést. Botorkálva indult az Írók boltja irányába.
Csenge Pistipaliba kapaszkodva sírt. Nem foglalkozott vele, hogy lassan elkezdtek ők is visszamenni az épületbe, ahogy az út közepén maradt fejetlen tetemmel sem, ahogy a Szfinxnél maradt testtel sem. Pistipaliban ismét felötlött a gondolat, hogy hazaviszi Csengét és nem engedi ki többet Wekerléről. Sándor Hong után eredt. Horatio a penge élén táncolt, és hogy éljen vagy haljon e azt most Hong dönti el. Ki más mellett lett volna jobb helyen, mint mellette.

A Selyemgombolyító nyikorgó hangja rázta vissza Horatiot a testébe. Ott volt még mindig az opera aulájában a két fegyver irányában, Mika karjaiban. Felemelte a fejét. a szája tapló volt a keze erőtlenül emelkedett fel. A hangja susogás volt, a szeme világítva veret vissza az aranyozás sárgáit.
-Azt hiszem rossz házba tértünk be, szeretett testvérem.
Mika majdnem elejtette meglepetésében.
-tetszik, tetszik. - lehuppant a saját talpára, de fél kézzel még Mikába kapaszkodott. - De az én ízlésemnek túl hivalkodó. Sokkal szimpatikusabb az a két fickó, de ha ilyen puccos kecóban élnek, úgysem barátkoznak a magamfajta egyszerű emberrel.
Hong úgy maradt. csenge a szája elé kapta a kezét örömében, úgy állt ott mint egy kislány.

Sándor lelépett az útra az Opera felé. Az utcát óarany ragyogásba vonta a kelő nap. A por megállt középen a levegőben. Sándor tett egy nagy ívet a lebegőben mozdulatlanul lebegő homály körül, aztán átlesett a függönyön túlra, a tükörszférába. A valóságok összecsúsztak és az idő kitekeredett magából, vagy soha nem is létezett. Minden estre mire visszatért a fizikai látványhoz áttetsző szellemalakokként látta ott magukat, ahogy lassítva lejátszódik egy jelenet, amiben Hongra lőnek, Horatio pedig valami polippal a szájában letépi egy kommandós fejét. az egész jelenet törékeny volt, porból csillant át csak a fények furcsa játékaként, mint szemzugban érzékelhető rebegése a neoncsőnek. Sándor megszemlélte benne saját dohányozva szemlélődő magát, Hong elszánt manga hős ábrázatát ahogy kimozogja a golyókat. Mikat ahogy elugrik, mint egy nindzsa és Horatio ahogy reflektorként világító szemeivel és a polipkarszerű nyelvekkel széttépi a kommandóst.
-Nahát. - Hümmentett Sándor és ott hagyta a levegőben lassan eloszló jelenetet.
Visszanézve a Szfinx mellől még látta ahogy Horatio elkotródik az Oktogon felé, Hong pedig dühösebben mint valaha vissza tér a balettba.
A kapuban Sándor eldobta a csikket és beállt Csenge és Pistipali mögé, aztán csak nézett körül és nem győzött csodálkozni..
-Azt a kibaszott mindenit. Ha az opera így néz ki, mi lehet a parlamentben? - szakadt ki belőle a csodálkozás.
-Mondom. Túl egyszerű srácok vagyunk mi ide. - Tette fel a pontot az i-re Horatio.

előzmény

Nem az évek száma vagy a megtett kilométer számított, a kilőtt golyó vagy bevitt vagy védett ütés. Nem a bebiflázott jogszabály vagy a elsütött mosoly. Nem. Csak az ösztön számított valójában, ami vitte, hajtotta előre végig ezen a bejáratlan ösvényen. Mint a Hivatal katonája igen széleskörű képzésben részesült. Az elején egészen Nikittásan érezte magát mikor délelőtt lőtéren gyakorolhat délután már polgárjogot tanul, hogy este nyugodtan vehesse a táncórát Albai mestertől. A hivatal átívelt minden határon. nem volt semmi nemzeti íze, sem céljaikban sem eszközeiben nem tettek különbséget az ügynökök között. Képzésükkel együtt járt számos nyelv elsajátítása, így még a nemzeti sajátosságoknak sem maradt tér. Az eredményesség volt az egyetlen mérce, és kimondva vagy kimondatlanul a hűség. Nem volt nagyon gyakori, de évente egy két úgynevezett hősi halál azért előfordult, amikor az ügynöknek kamikaze módjára a veszélyes fertőzöttel együtt pusztulnia kellett.
Enikő addig a délutánig meg volt róla győződve, hogy ezek az esetek mind szélsőséges körülmények között, erős golyózáporban, harci szituációban, vagy óvatlanságból következnek be. Aznap azonban látta a gépezet másik oldalát is működni. azt az oldalt ami kiemel és eldönti, hogy a gondolatok tettekké válva veszélyesek e a közösségre, a társadalomra, sőt egyenesen a civilizációra, vagy sem.
Jan Havlavich vezette azt a nyomozást. Gyorsak voltak és hatékonyak. A lengyel komoly volt, ha munkáról volt szó, precíz alapos és kíméletlen. Ugyanakkor ha nem voltak szolgálatban nagyon szórakoztató, szinte ugyanolyan szélsőségesen életigenlő, nőhabzsoló aranyifjú.
Egy nő volt a célpontjuk. Dr. Valkó Beáta ügyvédnő. Kertes házban lakott Pécstől pár kilométerre. naponta autózott be Pécsre. Volt egy kutyája és két szeretője. az egyik folyamatosan rettegésben tartotta. Enikő szánta is ezért. Ahogy bemérték és lenyomozták Janban valami elkezdett bizseregni. A szeme máshogy mozgott, a mozdulatai feszesebbé váltak. Enikő figyelte a jeleket, de nem ismerte fel, hogy mit jelentenek. Aztán Jan hirtelen kiszállt a megfigyelőkocsiból, intett a MARK-nak, hogy fedezze a kijáratot, és lendületesen bement a nőhöz. Délután volt, kicsit borult tavaszi délután. A kutya ugatott és csóválva támaszkodott a kerítésnek. Jan mosolygott a kaput nyitó nőre, Enikő pedig olvasta a detektor közvetítette szavakat.
Mindig így dolgoztak. Mindig adtak esélyt, ha a fertőzött nem volt agresszív. A nő nyugis volt, csak a PQ szintje volt az egekben. Jan bement és elkezdett beszélni hozzá. Tulajdonképpen sületlenségeket, félbehagyott sokat sejtető mondatokat. A detektort olvasva Enikő szinte hallotta ahogy Jan magabiztosan és védelmezőn, a hangszínével játszva alakítva a hangulatot. Nagyon jó volt ebben. Aztán elhallgatott. A csendet a nő törte meg és olyan kérdéseket tett föl amit a fertőzöttek nem szoktak. Nem arról beszélt, hogy vele mi van, hogy milyen feszült és nehéz az élete. Nem beszélt a stresszről, a felelősségről a betegségről vagy a volt férjéről. Kérdezett, de kizárólag Janról. Miért ez a munkája? Miért nem akarja megtudni ki is ő valójában? Mi az ami alapján becsörtetett a házába? Jan hallgatott ahogy Enikő is. Ha ő állt volna a nővel szemben meg sem hallgatta volna a kérdéseket. Tovább beszélt volna és megpróbálta volna a pirulát beadni a nőnek, hogy aztán kissé elkábulva vihessék a laborba. A nő PQ-ja közel 40 volt. Az ilyen már robbanásveszélyes. Enikő felpattant és a valkogén napszemüvegre cserélte le a sima tescós napszemüvegét. A valkogén lencsék bevilágították számára a házat, halvány derengéssé szelídítették a falakat, és látni engedték az egész házat, belülről. Megkerülte az épületet és a teraszajtó felől nézett be. Keze a dzseki alatt a pisztolyra zárult.
Jan és az ügyvédnő a nappaliban ült egymással szemben. Jan a fotelban, a nő a kanapén. A nő körül volt valami fény, amit a valkogén lencsék úgy jelenítettek meg mint valami betonfalat. Enikő feltolta a szemüveget a homlokára és belépett az ajtón. Azok ketten ránéztek. Jan mintha elszomorodott volna. A nő csak köszönt, de cseppet sem tűnt meglepettnek.
Jan visszafordult a nő felé és gyorsan elhadart pár szót.
-Nem tudom mi vár önre, asszonyom. ha sikerül ilyen jó, kommunikatív állapotban tartanunk akkor van esély a pszichéje megmentésére. ha elkezd félni vagy agresszívvé válni, úgy semmi lehetőségünk nem marad a megmentésére. ért engem?
A nő biccentett.
-Kérem. - állt fel Jan és a kezét nyújtotta a nőnek. aki azonban meg sem moccant.
-Kérem foglaljon helyet ön is. - nézett inkább Enikőre, aki előhúzta a pisztolyát és a nőre fogta.
-Kifutunk az időből. - szólt Enikő Janhoz lengyelül. - Folytassa kérem.
Jan visszaült, amitől Enikő egyre idegesebb lett.
-Sajnos ön elkapta ezt a fertőzést, és nekünk kötelességünk önt megfelelően ellátni.
-Milyen fertőzést?
Nem lett volna szabad elmondani neki. A fertőzés tudatától mindig pánikba esnek. Ha sikerül őket valamilyen ürüggyel beültetni a kocsiba, onnan már tiszta sor minden. Többnyire valamilyen tanúskodáshoz szokták őket behívni, olyan helyzetekre hivatkozva a megelőző napjukból, amiben biztosan nem érzik magukat sarokba szorítva. Ehhez képest amit most Jan csinált a dilettantizmus csúcsa.
A hierarchiatisztelet volt az egyik legmélyebbre beégetett tudás, amit el kellett sajátítson. Most már sokkal inkább Jant figyelte mint a nőt. A MARK a ház előtt állt készenlétben.
-Proquin nevű vegyület felbukkanásával járó valószínűleg környezeti szennyeződés kiváltotta működési zavar, ami elsősorban pszichés zavarokban, majd testi tünetekben jelentkezik. Tapasztalt hallucinációkat az elmúlt napokban. - Jan hangja nyugodt volt és meggyőző. A nő arca nem árult el érzelmeket.
-És ön?
Jan kinyitotta majd becsukta a száját.
-Én nem. Én nem szenvedek ettől a fertőzéstől, aszonyom. - válaszolt nyugodtan.
-Hazudik. Ön is éppen olyan állapotban van, mint én, vagy ő. - bökött Enikő felé a fejével a nő. - Csak éppen önöket ezért fizetik, míg engem bedugnak valami intézetbe, mint Jánost, igaz?
Jánost? Enikő igyekezett minden információt visszanyerni az emlékezetéből amit a nővel kapcsolatban tudott.
-Vízler János?
-Ott voltam végig. Végignéztem ahogy megváltozik és végignéztem ahogy önök elviszik. A test amit kiadtak mint az ő holtteste még csak egy kórteremben sem volt soha Jánossal.
Enikőnek eszébe jutott Vízler János. Egy volt a pécsi esetek közül. Semmi különös. megpróbálták kondicionálni de a pszichés zavar miatt nagyon hevesen ellenállt. Öngyulladással halt meg.
-Utána nézek, ha gondolja. Bizonyára valami tévedés történt.
A nő szája megfeszült.
-Azóta várom önöket. Akkoriban sokat beszélgettünk erről Jánossal. A lassan testet öltő változásról. Az új gondolatokról, a megváltozó viszonyáról a világgal. Pontosan ismerem a -hogy is mondják? A tüneteket. csakhogy ezek nem tünetek, vagy ha azok is, ez nem egy betegség. Hanem egy fejlődés.
Jan olyan mozdulatlan volt, hogy Enikő egy pillanatra megijedt, hogy valami baja van.
-Belülről minden beteg így éli meg.
Enikő megkeményítette magát. nagyon nagy kihívás bomlott elméjű emberekkel komolyan beszélgetni. Főleg ha a kivégzésők előtt állnak és olyan tiszta a tekintetük, mint ennek a nőnek.
-Ön hogy látja?
-Én nem vagyok fertőzött.
-Dehogy nem.
Enikő óvatosan rápillantott a detektorra. Jan PQ szintje lassan emelkedett. Már 32-esen állt a kijelző.
-Immunis vagyok. - mondta Jan szelíden.
-Nem. Ön kap valamit amitől az agyába hiába vetíti fel a szíve isten szólamait.
Enikő most először érezte valóban őrületnek a nőt.
-Igen. Hiába.
-Kérem jöjjön velünk, hölgyem - Enikő hangja egy szenvtelen rendőré volt. Büszke volt a hidegvérére. Jan és a nő tovább ült egymással szemben.
-Ön tudja mi történt Jánossal és azt is tudja mi fog történni velem, ugye?
-Igen.
-Jan? - Enikő hirtelen Janra fogta a fegyvert.
-Ön hogy kezdte, uram? Ön miket tapasztalt? Gyorsabb volt mint a többiek? Könnyen tanult? Kiváló nyelvérzéke volt? Vagy ráérzett a mások mozgatórugóira? Gondolatait találta ki esetleg a tanárainak?
-Jó nyelvérzékem van, igyen, és kiváló térérzékelésem is. Értek a pszichológiához és ösztönösen megtalálok tárgyakat, személyeket.
Enikő kiszúrta, hogy Jan keze alig észrevehetően remeg.
-János elkezdte érezni a rezgéseket. Az áramot a falban, a számítógépeket és a mobilokat maga körül. Végül az akaratával képes volt le és felkapcsolni a villanyt. - A hangja megremegett. - Ha ez nem lett volna annyira kiugróan más képesség mint a nyelvérzék akkor ő is a soraikba került volna a temető helyett?
Enikő visszafordította a pisztolyt a nőre.
-Ha az elején elcsípjük és hajlandó feladni a korábbi életét valószínűleg igen. De valójában nem tudok senkit akit ne huszonöt éves kora előtt szerveztek volna be. Utána már nagyon rugalmatlan az emberi elme.
-Rugalmatlan? Az utóbbi időben én bármit megjegyzek. nem felejtek egyáltalán. de ez a legkevesebb, ettől még akár be is állhatnék önökhöz. de én érzem magam körül a világot aprólékosabban és precízebben mint bárki más. Fel tudja ezt fogni? Tudom, hogy önnek mennyi a súlya grammban, vagy hogy mennyire összeszorult a gyomra a félelemtől. Látom a beültetett plusz szerveit, az érzékelését segítő implantátumokat is. Tudom, hogy van egy alak önökkel aki a kocsibehajtómon ácsorog és alig 20%-ban emberi lény. Azt is tudom, hogy a kolléganője gondolkodás nélkül lelő ha egy rosszat szólok.
-Ön beteg, azért érez így. Ahogy a drogok tudattágító hatása is okozhat ilyen élmény, asszonyom. - Jan hangja reszketeg volt.
-Mi a különbség köztünk? Ön és köztem és a kis hölgy között?
-Semmi. - válaszolt Jan.
Enikő lőtt. Gondolkodás nélkül, azonnal, egyidőben Jan szavaival.

Nem gondolta, hogy Jannak ebből baja lehet, így aztán pontosan leadta a jelentését. Estére Jant már nem találta a hotelban, pár nap múlva behívták Jan ellen tanúskodni. Hetekkel később tudta meg hogy amikor ő tanúskodott, akkor Jan már nem élt. Akkoriban sokat volt Rutkai Lacival. Akkoriban Laci még sokkal kötöttebb fickó volt. Kicsi energiabomba. az agya folyamatosan járt valamin és képes volt ugyanazt egy tucat oldalról megközelíteni. Rutkai Laci lopta el a jegyzőkönyvet a videofileokkal neki. Jant az egyik jellegzetes módon halt meg, többórányi kísérletezés után, ahogy az a fertőzöttekkel lenni szokott. Közel százas pq szinttel, egyszerre ezer darabra esett szét a műtőasztalon.

Jan esete után hosszan annyira félt beszélni a fertőzöttekkel, hogy inkább MARK-okat küldött be, és minden esetben lelövette őket. Egy idő után a félelem alábbhagyott és a rendszeres képzések is magabiztosabbá tették. de azt a nőt és Jant sehogy sem tudta elfelejteni. Akárhányszor játszotta újra fejben, mindig arra jutott, hogy azért lőtte le a nőt olyan hirtelen, mert félt, hogy őt is meggyőzi. Jan nem lőtt volna. Enikő el sem tudta képzelni mit tervezett Jan a kényelmes fotelben szobor mereven, zakatoló aggyal, de nem lőtte volna le, ebben az egyben biztos volt.

technokraták

Már nem voltak igazán szabályok. Amiket mostanában igyekeztek vele betartatni sokkal inkább voltak egy kezdő csoportvezető próbálkozásai a hatalom gyakorlására, mint jól kitalált rendszerben együtt mozduló akarta a vezetőknek. Nem tisztelte se őket, sem a céljaikat, és nem félte eléggé a hatalmukat, hogy mindent betartson a kívánalmak közül. De mivel velük, bennük élt, és mindent amit elért az élete negyvenkét évében általuk érte el semmi kedve nem volt csak úgy ott hagyni. Valószínűleg olyan mélyen beleégett az agyába a hivatal hierachiája és szemlélete, hogy nem is lett volna képes rá.

Az áramszünet alatt olyan heves hallucinációi voltak, hogy kis híján öngyilkos lett. Az ablak előtt állt már, mikor Enikő megtalálta. A nő kémiai fáklyát gyújtva botorkált be a nappaliba hozzá. Halkan szólongatta őt és finoman húzta hátrább a kint kartonlapként az ablak elé feszülő sötétségtől. Mindketten reszkettek. A fáklya egy órán át derítette a konyha falát, százszor visszacsillanva a krómozott konyhaszekrény fogantyúkon és a csempeszéleken. Aztán a fáklya kialudt és ők egymás kezébe kapaszkodva vártak a sötétben. a konyhaablak redőnyét leeresztették még két nappal korábban. akkor paradicsomos káposztát ettek fazékból, és vitatkoztak a FFT 4-es fejlesztésről. aztán leszállt a sötét és ők elfelejtették a FFT-t és a vállalati szoftvereket és a biztonsági előírásokat is. Csak a félelem maradt velük és a gyűlölet.

Lassan lett vége, mint egy naplementének. A félelem reszketeg idege még ott vibrált délben is a szemük sarkában és a gyomrukban. Amint az első fénysugarak bevilágítottak a nappaliba Enikő azonnal egyenruhát öltött és ráparancsolt Robira, hogy tegyen ő is így. Amilyen gyorsan csak lehet jelentkezniük kell.

A kocsi persze nem indult, hasonlóan a többihez, végig az utcában. A telefonok süketek voltak, a gépek notebookok nem indultak. Nem működtek a jelzőlámpák és a metró sem. Nem ment a villamos és az utcákat ellepték a megrakott biciklisták.

Kirakatokat törtek be az emberek, és a legkülönbözőbb boltokat fosztották ki. Gyerekek rollereztek és kutyafalkák marcangolták a nagy kupacban bűzölgő tetemeket.

Enikő kicsit mögötte lépkedett. Sportos teste pattanásig feszült, mint valami vadászó nagymacskáé. világos haja és nehezen megjegyezhető, jellegtelen arca volt. Robi értékelte a ruganyos testét, de mindennél többre tartotta az önállóan is cselekedni képes hűségét. Jó katona volt és nagyszerű szakember ha terrorista sejteket kellett felkutatni. Robi elmosolyodott a helyzet bizarrságán, hogy mennyire semmi szükség nem lesz mostanában a paranoiára, ami kinevelte az ő fajtájukat. Mindenki még a központ alkalmazottai is az élelem szerzéssel és a fizikai biztonságuk megteremtésével van elfoglalva. nem holmi proquin bűnözéssel és kiemelkedő agyteljesítmények szabályozásával.
A központ nem volt messze gyalog sem, és bár megtévesztő volt a kertváros nyugalma, ők észrevettek minden tetemet a kertben, minden kitört ablakot, gombolyaggá gyűrt biciklit és meghallottak minden nyöszörgést és kutyaugatást, hétpontos hevederzárt ajtók mögött is. A központ saját készülékei közül a helyszínelő S33-R detektoraik tértek magukhoz csak. A kis szerkezet a hajnal első sugarának feltűnése óta hibátlanul tette a dolgát és listázta a közelükben mérhető állapotok paramétereit.
Nem szóltak egymáshoz és egy idő után lekapcsolták a hangot a S33-on is. A központban nagy volt a nyüzsgés. Nem voltak annyian, mint amennyien egy kinevezésnapi banketten szoktak, de többen voltak, mint azt Robi remélte. Rangidős tiszt révén ő tehetett fel inkább kérdéseket, és nem nagyon volt aki meg merte volna állítani a lift felé menet. Enikő szorosan a nyomában sietett. A lifthez már egyszerre léptek. A központ saját generátorai lehetővé tették, hogy egy hétig is zavartalan legyen az áramellátás, a lift azonban nem működött.
-Á Robikám. Örülök, hogy itt vagytok. - hallotta meg a háta mögül Jeles Ábel professzor hangját. Nyomott még kettőt a lift pirosan világító hívógombján aztán a professzor felé fordult.
-Én is örülök, hogy látom.
a professzor szürke öltönyben volt, fakó arcbőrével és őszes hajával egybefüggően szürkének látszott. Ötvenes lehetett, bár most mintha fiatalabbnak látszott volna.

-Menjünk akkor inkább a tűzlépcsőn? - kérdezte kellemes hangon, mintha éppen éttermet választanának ebédidőben.

-Menjünk inkább a 4-es tárgyalóba. - és intett is, mint egy jó házigazda a lépcső felé. Robi Enikőre pillantott. a nő nem indult, hanem hátrébb húzódva engedett nekik utat a lépcső felé. A professzor átnézett rajta. Robi belenyugodva, hogy most felkészületlenül, lesokkolva kell egy vezetőségi ülésen helyt állnia indult felfelé a  lépcsőn. A fordulóban lopva visszanézett az előcsarnokra, ahol a tömegbe veszett Enikő magabiztos járású távolodó alakja. A recepcióban nem ültek csinos fiatal nők, és a lépcső két oldalán sem álltak tökéletes katonák. Csak a forgóajtó mellett állt kívül és belül is két-két fegyveres MARK-tiszt. Az aula tiszta világosságában vagy ötvenen beszélgettek folyamatosan változó összetételű csoportokban. Idegességnek nem volt jele, de a feszültség zavaróan érződött rajtuk.

A tárgyalóból kilépve, majd egy órányi eligazítással a háta mögött minden volt, csak elszánt nem. A kollégái kiváló szakemberek voltak ugyan, de Robi tisztán látta, hogy vakon kapálódznak a megváltozott helyzetben, vagy bizonyítékok híján saját előítéleteiket kényszerítik rá az alakulataikra. nem tetszett neki sem a problémakezelési terv, se a kevés tény alapján hozott következtetések láncolata. Próbált érvelni a természeti katasztrófa mint lehetséges magyarázat mellett, de mivel a mérőállomások nem működtek, nem volt mire támaszkodjon.
Enikő a központ első emeleti étkezőjében várta. A büfében még volt pár üdítő és kávét is sikerült főznie Juditkának valahogy. Robi végtelenül hálás volt a kis pohárnyi méregerős feketéért. Enikő nem tűnt idegesnek. Műveleti tiszt volt, egyike a legjobbaknak. Minden hibája a nem megfelelő döntéshozatali struktúráiban rejlett. De nem volt ezen mit csodálkozni. Enikő tanítónőnek készült Szarvason, amikor bekerült egy főiskolásokat célzó AF kísérletsorozatba. Kiváló minősítést kapott, de a személyiségének komoly változáson kellett átmennie, hogy illeszkedni tudjon a szervezetbe. A laborgyakorlatokon látta először. A tesztjei közepesek voltak egészen addig, míg el nem vitte ebédelni. Onnantól a lány olyan erősen motivált lett, hogy messze felülmúlta a társait. Ki is küldték képzésekre az USA-ba és az oroszokhoz is.
Enikő keresztbe tett lábakkal ült, nyugodtan hátra dőlve a retro műanyag székeken. Mögötte a város ködös körvonalai adtak elszomorító képet.
-A tartalékosokat elfelejtjük. Az első generációs zsoldosokat vesszük igénybe és a saját kondicionált újoncainkat fogjuk megtenni föléjük tiszteknek. A te feladatod a csapatbeosztásban segíteni Zsombornak és Katinak.  - lassan kortyolt a kávéból. - Rácspontozni fognak, szűrnek és kiemelnek mindenkit akinek a proquin értéke nagyobb mint 25. - Egy pillanatra Enikő szemébe nézett aztán újra a kávéba kortyolt. - Van kérdésed?

-Mekkora területen?
-Szem déli sarka, Citadella, Öböl és a parkív határolta területen.
-Akkor a városliget sem?
-Nincs elég emberünk. A belső kerülteket tisztítjuk meg.
Enikő megnedvesítette az ajkát, amitől Robinak mindig elterelődött a figyelme a témáról.
-Járvány? - nézett fel rá a nő.
-Nem... - nyelt Robi. - Terror támadás.
Enikő pislogott két gyorsat és előrehajolt, mintha nem értené jól a szavakat.
-Szerintük. - fűzte hozzá Robi halkan.
-Szerintem meg járvány.
-Szerintem nem vagy vezérkari tag. - hörpintette fel a kávéja maradékát Robi. - Mindegy, hogy mit gondolunk. Ez a parancs.
-Összeszedjük őket, és hova vigyük?
-A Visegrádiba a férfiakat, a Lipótra a nőket. Gyűjtőnek használhatjuk a fogházakat, de nem ajánlott.
Enikő megrázta a fejét és hátradőlt.
-Mi a teória?
-Nem beszélhetek róla.
-Értem. - Enikő felállt és megigazította a szoknyáját. Akkor megkeresem Katáékat. A taktikaiban lesznek, gondolom.
Robi elnézte a nyugodt arcot, a higgadt mozdulatokat. szerette Enikőt és nagyra becsülte a színészi adottságait.
-Akkor négykor itt várlak. Szerzek valami ételt addigra. Dolgozzatok precízen de amilyen gyorsan csak lehet. Én a laborban leszek, ha kérdésetek van. De gyanítom, hogy nem lesz.
Enikő megvillantott egy magabiztos mosolyt és elsietett.

A laborban szinte semmi nem működött. Az épületben volt ugyan világítás és még meleg víz is, de az alap laborfelszerelésen kívül semmi nem működött. Robi egyre idegesebb lett. A behozott mintákat csak részlegesen tudta megvizsgálni, és ezeket a vizsgálatokat is jórészt a kis kézi detektor segítségével. Estére a kardjától megfosztott szamurájnak érezte magát. Kata és Enikő a lehetőségekhez képest ismét kiváló munkát végeztek. Meg volt minden esély rá, hogy másnap reggelre az egész belvárost megtisztítsák a megemelkedett proquin szintű egyedektől. Robi mégsem volt elégedett. Valahogy sántított az egész teória.

Éjjel Enikő úgy bújt hozzá mint egy kisgyerek. A redőnyöket lehúzták és kémiai fáklyákat és a pisztolyt is dugtak a párnájuk alá, mégsem érezték magukat biztonságban. Enikő valamikor az éjjel felkelt és végiglopakodott a lakáson. Végül visszamászott Robi mellé egy pár mécsessel és ez egyiket meggyújtotta. Miután gondosan elhelyezte az apró fényforrást az éjjeliszekrényen és szorosan a férfihoz lault. Bőre hideg volt és nedves, szíve hevesen vert.
-Nyugodj meg. - suttogta a nőnek. - Ha mi nem nem tudjuk megvédeni magunkat a mi képességeinkkel, akkor a városban senki sem tudja.
-Köszi. - fújt a nő halkan.

-Nem hiszek a terrorista elméletben.
-Hülyeség is.
-Olyanok mint valami náci gyülekezet. Pedig a proquin szint emelkedése megállítható ha időben elcsípik. akinek pedig a határérték fölé emelkedett még mindig van módja ellenállni a szervezetét uraló vegyületek pszichikai hívásának. Nem egy példát láttunk erre. Mégis... - magához húzta a nőt. - ha megőrülnek a proquintól ártalmatlanná kell tennünk őket. Ha máshogy nem megy, a társadalom érdekében likvidálni kell őket.
-De ezt most nem ők csinálják. Nem nőhet ki a fűből egyik napról a másikra egy ilyen erejű szervezett támadás. A fertőzötteket ki kellett volna mutatnia az érzékelőknek. A szíkereknek meg kellett volna látnia a térfigyelőkkel, a mobil ellenőrző állomásokon kiemelhették volna őket, ahogy a reptereken vagy metrómegállókban is. Több száz pont van a városban ahol nem kerülhetik el a mérést és kiemelést. - felült. - Egyszerűen nem hiszem el.
-Korodi szerint védett laborokat építettek páran közülük és azon dolgoznak, hogy befertőzik az egész várost. Hiszen ha mindenki elkapja, akkor nincs miért levadászni a gócokat. - kínosan elnevette magát. - Korodi egy paranoid militáns barom, tudom, de ez nem feltétlenül hülyeség. - Finoman megsimogatta a nő hátát. - Mégis úgy érzem, hogy nem igaz. Nem lehet igaz. Mi nem tudjuk emelni a proquin szintet csak bizonyos szinten tartani. Nehezen hiszem, hogy egy fertőzöttnek, aki folytonos hallucinációkkal, akár spontán égéssel vagy paranoid rohamokkal küzd, van ideje és ereje és koncentrált figyelme ilyesmivel foglalkozni. És ha van is, a megfelelő laborja, felszerelése biztosan nincs.
Enikő kimászott az ágyból és egy aktával tért vissza. A mécses fényében nehezen olvasható apróbetűs szöveget tolt Robi orra elé.
-Elhoztam az utolsó mérési eredményeket és és a Korodi csapatából bejött kézi mérős eredményeket. ha van laborjuk az mobil. De van pár erősen fertőzött terület ahol ugyan ember nem tartózkodott, de valahogy a levegőben megmaradt a magas proquin sugárzás.
Robi elvette a papírt és átfutotta. Szemüveg nélkül elég rosszul látta, de az ismerős címek felismerése nem okozott gondot.
-Ugyan azok a helyek.
-Igen. Korodi emberei közül volt egy laboros aki szerint a légkondiban is megülhetnek részecskék, mint valami vírus. Lehet hogy ilyen fertőzött helyeket mutatnak a detektoraink, de lehet hogy valami árnyékolt területek ezek.
-Korodi pár hónapja kiment ezeknek legalább a felére.
-Igen.

-És nem talált semmit, megemelkedett szinten kívül.

-Igen.
-Akkor ez minek?
-Legyen honnan elindulnunk. nem hiszem, hogy jóra vezet az emberek tömeges összegyűjtése. olyan mint a háborúban...
-Az más volt.
-Akkor is fertőzés volt.
Robi gyomra összeszűkült. Enikő rátapintott a lényegre. A második világháború etnikai tisztogatásai mögött nem csupán egy kiváló szónok, hanem egy komoly fertőzés is állt. Olyan mérvű tudatmódosulást okozott hogy akár a teljes emberiség pusztulásával is járhatott volna. Akkor néhány proquin fertőzöttet kondicionáltak drasztikus eszközökkel, hogy gyengítsék a vírust saját életenergiáikkal. Mint egy ellenfertőzést hozva létre. Valójában se Robi, se a közép-európai vezérkar tagjai sem tudták meg soha hogy lett vége. Az utolsó hetekben nagyon sok apró ám végül az eredmény tekintetében nagyon is fontos dolog történt, melyek együtt vezettek a vírus kimutálódásához és pusztulásához. Robi beleborzongott a lehetőségbe, hogy most úgy viselkedjenek ők, akik egész életüket az emberiség felemelésére tették fel, mint valami náci tisztogató ezred. Nézte a nőt a mécsesfényben és értette mitől fél. Enikő a sarokba szorított ember könyörtelenségétől félt. A fertőzöttektől, akiken nem tudnak segíteni gyógyszerekkel, akiket elkapnak a rohamok és együtt, össze és bezárva, teszteletlen és tökéletesen nem kontrollálható térben egymást hergelve pusztuljanak és pusztítsanak.
-A lipótiban a kondiciónáló kapszulákat mind kiürítik. Reggel megkezdik a legalacsonyabb potenciálok kezelését...
-És a férfiak? Miért a Visegrádiba?
-Korodi amint megjött az első MARK tisztet megkaptuk szétszereltette.
Enikő felszisszent.
-Még nem készültek el minden adattal, de annyit biztosan állít, hogy kondicionálni tudja a PQ 40 alattiakat.
-MARK-okat akar csinálni hétköznapi emberekből, Pékből meg telefonügynökből? - Enikő fintorgott.
-Nem egészen Markokat, de valamim olyasmit... - Robi most először érezte, hogy valami  félresiklott.
-Csak én érzem úgy, hogy valami nem kerek? - Enikő lemászott az ágyról és felhúzta a redőnyt. - Emlékszel a Rutkai Lacira?
-Nem...
-Az ELTE-n kezdett nekünk dolgozni. Sokat segített amíg itthon volt, rendszerelméletek gyakorlati alkalmazásában. Ökológus és szociológus is. Katona családból származik, Marótival járt teniszezni, alacsony gyors mozgású szemüveges fickó. Volt a karján egy tetovált nap, vagy mi.
-Ja tudom. Ezer éve nem láttam. Mi van vele?
-Indiában volt. Úgy két hete jött haza.
-Enikő. - Robi elkapta a sietve öltözködő nő kezét. Nem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy Enikőnek viszonya volt azzal a fura kis fazonnal. Akkoriban azzal nyugtatta magát, hogy a srác majdnem egy fejjel alacsonyabb Enikőnél, és egyértelműen sokkal rosszabb választás volt Robinál. De ezzel együtt Enikő  kedvelte ezt a Lacit. - Mit tervezel?
-Lacinak volt egy elmélete, hogy ha több fertőzött egyed együtt ugyanazt akarja, akkor a hallucinációik visszahatnak az univerzumra.
-Be volt tépve, mi?
Enikő félig felhúzott nadrágban megtorpant.
-Nem, de bebizonyította nekem. csak akkor nem akartam elfogadni.
-Miről beszélsz?
-Elvitt egy koncertre és a detektorral bebizonyította, hogy az énekes felturbózza magában a PQ-t, majd magát mint vírusgazdát rászabadította a tömegre, akik pár perc alatt megfertőződtek. Valami valóban megváltozott akkor. A detektorom kisült, akkor először és utoljára, de éreztem ahogy engem is próbál megfertőzni. Bevettem a kapszulát, hogy védett legyek és felszólítottam Lacit is, hogy tegyen így. - úgy ahogy volt, térdig húzott nadrágban lerogyott az ágyra. - Ő mosolyogva vette be, de látszott a szemén, hogy csak miattam csinálja. Azt mondta el fog múlni magától, de előtte még történik valami. Akkor még voltak parabolás vetítőink. Félrehúzott és bekapcsolta. - Enikő elhallgatott. A kezét nézte aztán felállt és felhúzta a nadrágját.
-Mi volt? Mit mutatott a parabola?
-Nagyjából ezren lehettek a nézők. Ugráltak énekeltek, ahogy egy normális koncerten. A parabolán majdnem háromezer pont volt. Betöltötte az egész monitort. a kijelzőn háromezer feletti szám villogott és nőtt. - visszaült az ágy szélére és szétszerelte majd összerakta a pisztolyát.
-Mivel magyarázta?
-Nem magyarázta. Annyit mondott csak, hogy nem látjuk a teljes képet. Higgyem el, hogy közel sem látjuk a teljes képet.
-És mi lett aztán? - Robi már a nő előtt állt, meztelenül és megcsalva.
-Kimenekültem a parkolóba. Ott hívtam egy ügyeletest és megvártam a koncert végét. A detektort a kapura irányítottam, de csak hétköznapi emberek jöttek ki, kb. ezren, 0,5-15 körüli PQ értékkel.
-Mikor volt ez?
-Akkoriban.
-Lefeküdtetek? - Robi maga is meglepődött a kérdésén. Addig azt gondolta nem féltékeny típus. Enikő kidolgozott teste és jellegtelen arca tökéletes volt az ágyban, ahogy hierarchia tisztelete és lojalitása kényelmessé tette a vele való viszonyt.
A nő felnézett rá és nem válaszolt. Eltette a pisztolyt és az előszoba felé indult ellépve Robi mellett. A férfi elkapta a karját és maga felé fordította.
-Miért?
-Nem tudom. - Enikő száraz hangja szíven ütötte Robit. - Kellett.
-És most hozzá mész?
-Igen. - guggolva kötötte be a bakancsát. Felállt és levette a kalaptartóról a bukósisakot. Semmi nőies nem volt benne, az oldalzsebes nadrágban, a vászondzsekiben. A hátán és a mellzseben a négyzet, benne a pont csak a bennfenteseknek volt beszédes. - Öltözz fel. Ha minden jól megy két órán belül lesznek válaszaim. - köszönés nélkül lépett ki az ajtón.

Nem volt nála semmi, csak az övtáska, benne az igazolványaival, a bukó és a pisztoly. Laci Budán lakott. Az Attila úton, abban a házban aminek a tetején két nőalak, két hatalmas szobor ült. annak idején oda vitte fel őt Laci, hogy nyugodtan megbeszélhessék a nyomozásuk eredményeit. Odafent mindig fújt a szél. A tágas lapos tetőn csak ők voltak és a két szobor.

A hídon simán átment, a rendőrigazolványa elég is volt hozzá. A Mammut előtt volt egy kisebb csődület ugyan, de ki tudta kerülni őket. A Vérmezőn kordont építettek hajléktalanok és kikiáltották a köztársaságukat. Enikő értette a választást. A Vérmezőn sok teherautónyi lőszer van elásva, lesz mivel sarcolni az embereket, és egy hatalmas víztározó is akad. önálló kis sziget tud lenni, ha szereznek pár tyúkot meg nyulat. Enikő mosolyogva lépett be a márványborítású házba. Megrohanták az emlékek.
A negyedikre szinte lopakodva ment fel. Laci ajtaja előtt megállt és fülelt mielőtt  bekopogott volna. Bentről beszélgetés foszlányai szűrődtek ki. halk, nyugodt beszélgetésé. Szavakat nem tudott kivenni, hát a zsebébe nyúlt a detektorért és szövegértelmező módra állította.
-...nincs. Vizük élelmük van elég persze, és legnagyobb előnyük, hogy eleve erre készültek.
-És a Mások? - hallotta Laci hangját
-Láttam párat. - sóhajtott a másik - Fáklyákkal barátkoznak - kis szünet után folytatta - Fáklyákkal és a testvéreikkel egyaránt.
-Nahát. Meglepő. És ti?
-A népem nem kíván belefolyni ebbe. Gyógyítjuk a sebeket, és amíg ilyen jók a lehetőségek szaporodunk.
-A korcsot választották királyuknak, ahogy megjövendölte a Selyemgombolyító.
-Nagyon kevesen maradtak. Reményeink szerint az a kevés is máshol telepedik le. Olyan ez a város már, mint valami pályaudvar, vonatok nélkül.
Csend lett. A detektor halványan derengett. A lakásból egy pisszenés sem szűrődött ki. Aztán kinyílt a kapu odalent és megszólalt Laci a szobában.
-Mi az?
-A tieitek tevékenységére is felfigyeltek a többiek. - köhhentett. - Még nem kaptak észbe a fáklyák, de ha észbe kapnak  - csend - jobb lenne ha nem esnétek egymásnak ti is.
-Mint kik?

-Mint a testvérek.
-Miattuk lett a sötét, mi? Gondoltam...
-Nem. Ők is éppen úgy elszenvedték csupán mint mi. A sötét miattatok van, ember. Csakis miattatok.
A kapu finoman kattant lent és egy árny fürgén kezdett felkapaszkodni az emeletekre. A lépcső helyett mint valami ügyes majom a korláton közeledett. Enikő zsebre vágta a detektort és kilesett a lépcsőkorláton. A felfele iramodó árny megdermedt, aztán elrúgta magát.
A lakásból matatás hallatszott. Az ajtó kinyílt éppen akkor mikor Enikő előhúzta a pisztolyt és a hátát az ajtónak vetette.
Lelőtte miközben hanyatt beesett Laci előszobájába. A sötét puha test, mint valami rezgő kocsonya ott csepegett a korlátról a földszinten álló babakocsikra.
-Mi a fasz ez? - nyögte Enikő.
-Ó. Mivel lőtted le? - kérdezte nyugodt hangon Laci és esetlenül felsegítette Enikőt.
-Mi volt ez? - fordult felé a nő harciasan.
-Mivel lősz? - vette ki a kezéből egyetlen gyors mozdulattal a pisztolyt Laci. Kivette a tölténytárat és elégedetten hümmentett. Enikő lába földbe gyökerezett, ahogy Laci mellett elnézve meglátta a másikat, akivel addig a férfi beszélgetett beszélt.
A fickó magasabb volt náluk, és szőrösebb is sokkal. Inget és nadrágot viselt és éppen megropogtatta a kezét. A szeme, az arca egy állaté. Pofájából hófehéren villantak elő a fogak. Orrcimpái megtágulva szimatoltak. aztán ellépve mellettük a tetemhez lépett. Közel hajolt és elfintorodott.
-Szerintem ez nem hozzád jött, hanem a feleségedhez. - Hátravicsorgott, amit valószínűleg mosolynak szánt aztán elindult lefelé a lépcsőn.
-Kösz! - kurjantott neki Laci és becsukta az ajtót. Visszaadta a döbbent Enikő kezébe a pisztolyt és külön a tárat.
-Jó cucc. majd igénylek én is.
-Ez a fickó... ez egy farkasember?
-Ennyi évvel a hátad mögött a Hivatal szolgálatában nem kéne, hogy fennakadj ilyesmin.
-Ez az ... ez a lény jelentett neked.
-Hát azért azt nem.  - Laci kisfiúsan félrenézett és elindult vissza a szobába. - Gyere be. Kérsz valamit? - Visszafordult Enikő felé. - Örülök, igazán jó... izé. Nagyon jól nézel ki. - leült egy irodai gurulós székre a rendetlen szobában, ahol minden szabad felületen kütyük és könyvek és cd-k és adattárolók tömegei tornyosultak.

Enikő leült a kanapén a farkas helyére. Az erdő és vadszag még ott lebegett.
-Gondolom hivatalosan vagy itt. Mi a pálya? - Laci szája fülig ért. Időnként egy kis fintor segítségével tolta vissza folyton lecsúszkáló szemüvegét.
-Nem. - Enikő végignézett a szobán. - Kik a fáklyák és kik a testvérek?
Laci elkomorodott. Néha kinyitotta a száját, mintha belekezdene, aztán becsukta. Enikő várt. Laci végül felállt és a teraszajtóhoz ment. Előtte a vérmező zöldellt, távolabb a budai hegyek.
-Hogyan magyaráznád el egy kutyának az internetet?

-Köszi. - Enikő egyre dühösebb lett, de egyenlőre uralkodott magán.
-Próbáltam neked megmutatni, de hallani sem akartál róla. Most meg ideesel. Se puszi se simi, csak a szigorú kérdések egy kihallgatott beszélgetés alapján. Mit képzelsz?
Enikőnek tátva maradt a szája.
-Nem félsz? Olyan magas a proquin szinted, hogy bármikor bevitethetlek. Vagy akár most azonnal lelőhetlek. Barom! - felpattant és tett egy lépést a férfi felé. Laci széttárta a kezeit. Nem félt.
-Oké.
Hosszan álltak egymást méregetve. Aztán Laci bólintott, mintha valami hosszas érvelés végén hozna döntést. 

-Oké. vannak olyanok mint te, akik tehetségesek.... mondjuk így... szóval akikben elég erős az akarat és kellő kreativitással párosul, de nem mernek elszakadni a kötött pályáktól. és vannak azok, akik tudják, hogy nem a mobil telefon telefonál, hanem a tulajdon agyuk teremt kapcsolatot a másik emberével. Akik tudják, hogy az akaratukkal és a hitükkel - magukban vagy istenben vagy a telefon stabil működésében, ez mindegy, de hogy az akaratukkal és a hitükkel befolyásolják, alakítják a világot. - Visszaült a székbe. - Ők a fáklyák.
- nem ismerek ilyeneket.
-Persze, hogy nem. Mivel gondosan levadásszátok őket, mielőtt azok megtanulnák használni, fejleszteni a képességeiket.

-a fertőzés?

-Aha. - Laci nyugisan bólogatott. - Az a szerencséjük, hogy a ti kis cuccaitok skálásan vannak kialakítva. Ha az alany prequin értéke magasabb mint 100, a kis detektorod ki sem mutatja.

Enikő nyelt egyet.
-Aha. A ti csapatotokban eddig a politikai hatalom és pénz és eszközarzenál játszott, és vadászgatta a többieket, akik kicsit jobb - hm - teszteredményeket tudtak volna összedobni mint ti. Most azonban nincs már meg a forrásaitok zöme, csak pár okos kis gép, és így kell felvennetek a harcot a nálatok sokkal nagyobb potenciállal. Ugye?

-Ez egy fertőzés, egy kémia szennyeződésen alapuló mutáció...

-Most mutáció vagy fertőzés.
-...Nem egy titkos társaság.
-Nem. - Laci egy detektort nyújtott Enikőnek, amit az asztal egyik kupaca alól húzott ki. - Nem érdemes vadásznotok őket. Ma már többen vannak, és ha rájönnek, hogy erősebbek nagyon csúnyán felaprítanak mindent ami kicsit is emlékeztet hivatalra vagy egyenruhás rendfenntartókra.
Enikő sóhajtott. 

-Szóval mégis terroristák.
-Nem, nem azok. Olyanok, mint te meg én. Emberek akik valamivel többet vagy mást látnak a világból.
-Persze persze. - hessegette el.

-Mindig ezt csinálod. amint kiderül, hogy egy vagy a tömegből, máris törli az agyad, igaz? - fújt egyet.
-Mit lőttem le az ajtód előtt?
-Egy túlföldit. lesz még belőle bajom, ne félj.
-Mi az a túlföldi?
-Hát... olyan démon féle. Félelemmel táplálkozik.

-Aha. És néha a Hókirálynő is beugrik ebédre.
-Aha - felállt és végigmérte a nőt. - A'szem rád fér egy tandoori csirke.
Enikő válaszra sem méltatta. Forgatta a kis detektort. azonnal észrevette, hogy a beosztását valaki kitörölte. Ez a detektor nem mutatta grafikusan a PQ szintet, csak számszakilag írta ki. Neki magának a szokott, gyógyszerekkel beállított 25-ös értéken állt. Lacié majdnem 50 volt. Enikő remegő kézzel fordította körbe a detektort a szobában. A hálóból a kis gép egy Laciéhoz hasonló erősen fertőzött ember jelenlétét mutatta. Enikő lassan felállt és kiment a férfihoz a konyhába.
-Megnősültél?

-Bizonyos értelemben igen. De eléggé felzaklat a jelenléted még ahhoz, hogy behazudjak neked egy nem-et. - Vigyorogva rendezgette a tepsiben az ételt. - 20 perc alatt átmelegszik. - nézett fel a nőre. - Addig mesélj, mi van veled mostanában?

Robi kiült a teraszra kezében az üzenettel. Alig pár perce ment el a futár aki hozta. Másfél órája volt Enikőnek hazaérni. a rendkívüli ülést nem lehetett infrastruktúra nélkül azonnal összehívni, így volt még egy kis idejük. Robi újra és újra elolvasta a levelet és kezdett benne megsűrűsödni a félelem. Mikor végre Enikő megérkezett csapzottan volt és karikás szemmel Robi már döntött.
-Nah? Van info? -kérdezte a nőt
-Van. - lerogyott az ebédlőben. - Nem miattuk van.
-Ó hát rögtön gondoltam, hogy legkedvesebb hippi barátod szerint ez valami légköri jelenség.
-Adott egy címet. A cím rajta van Korodi listáján is. Beszélni fogunk velük. Róbert, hallasz. Elmegyünk és beszélünk ezzel a túlparti testvériséggel vagy mivel. Szerintem azok segítik a fertőzötteket. Laci szerint erősebbek nálunk. nem kéne ujjat húzni velük.
Robi töltött egy kis töményet maguknak.
-Akkor most figyelj. Valakik valami nagytestű állatokkal megtámadták a lipótit. A kapszulákból elvittek 52 nőt és mindenkit, de mindenkit megöltek. A kertészt és a konyhás nénit is. Mindenkit. akik a kapszulákban voltak, csak azok maradtak életben. Nem érdekel a hippi elmélete a világ működéséről. Fel be fogom gyűjteni az összes fertőzöttet, mert belőlem nem lesz legenda, basszus. - Ököllel csapott az asztalra.
Enikő pislogott és kiitta a gyűszűnyi töményet.
-Nem lehet háború.
-Nem? - Robi felcsattant. - Hát mi ez, ha nem háború? - sziszegte a nő fülébe.
-Mi kezdtük begyűjteni őket. Mi kényszerítjük őket együttműködésre akaratuk ellenére, nem? Miféle módszerek ezek?
-Amit veszett állatnál is alkalmazhatóak. Ezek veszett emberek, Enikő, nem kollégák, nem istenáldotta tehetségek, hanem a társadalomra, az emberi fajra de megkockáztatom az egész bolygóra veszélyes elemek.
Enikő előhúzta a detektort. és bekapcsolta.
-Mi van akkor, ha ez egy válaszlépés? - Robira irányította és leolvasta a pontosan beállított 25-ös értéket. - Mi lenne akkor, ha mi nem szednénk a tablettáinkat?
Robi megdermedt.
-Megőrülnénk, mert átvenné az elménk irányítását a proquin, mint valami drog. - megérintette a nő vállát. - Enikő... Hiszen tudod.
-Mi van ha ez nem igaz?

-De hát láttuk nem egyszer, nem kétszer. a behozott fertőzöttek legtöbbször meghaltak. 30-as érték felett komoly kárt tettek magukban, 60-felett spontán égés vagy más fizikai deformációk lépnek fel.
Enikő felnézett rá. a szeme könnyes volt a szája széle remegett.

-És ha nem hozzuk be őket? nem sok olyan esetről tudunk ahol spontán égés vagy hirtelen kicsavarodott testrészek miatt halt volna meg valaki.

Robi sóhajtott.
-Nem hiszem, hogy egy ekkora világszervezet, mint a mienk egy tévedésen alapulna.
-Nem is. - Enikő felállt és úgy beszélt Robihoz egészen közelről. - Ez a szervezet a hatalomról szól, a kontrollról.
-Jaj már megint telebeszélte a fejed az a kis pöcs? - Robi fintorogva lépett hátra. magán érezte mind a negyvenkét évének a súlyát.
-Velem tartasz?
-Hova?
-A tengeren túli testvériség helyi szervezetéhez?
-Nem. - rázta meg a fejét Robi. - Be kell menjek a központba a lipóti eset miatt.
Hosszan álltak egymással szemben.
-Oké. akkor szabit veszek ki. - mondta Enikő és visszahúzta a bakancsát.
-Hol van ez a szervezet?
-Andrássy út 6. - mondta a nő, mielőtt szájoncsókolta volna Robit. Aztán sietve távozott.