előzmény

Nem az évek száma vagy a megtett kilométer számított, a kilőtt golyó vagy bevitt vagy védett ütés. Nem a bebiflázott jogszabály vagy a elsütött mosoly. Nem. Csak az ösztön számított valójában, ami vitte, hajtotta előre végig ezen a bejáratlan ösvényen. Mint a Hivatal katonája igen széleskörű képzésben részesült. Az elején egészen Nikittásan érezte magát mikor délelőtt lőtéren gyakorolhat délután már polgárjogot tanul, hogy este nyugodtan vehesse a táncórát Albai mestertől. A hivatal átívelt minden határon. nem volt semmi nemzeti íze, sem céljaikban sem eszközeiben nem tettek különbséget az ügynökök között. Képzésükkel együtt járt számos nyelv elsajátítása, így még a nemzeti sajátosságoknak sem maradt tér. Az eredményesség volt az egyetlen mérce, és kimondva vagy kimondatlanul a hűség. Nem volt nagyon gyakori, de évente egy két úgynevezett hősi halál azért előfordult, amikor az ügynöknek kamikaze módjára a veszélyes fertőzöttel együtt pusztulnia kellett.
Enikő addig a délutánig meg volt róla győződve, hogy ezek az esetek mind szélsőséges körülmények között, erős golyózáporban, harci szituációban, vagy óvatlanságból következnek be. Aznap azonban látta a gépezet másik oldalát is működni. azt az oldalt ami kiemel és eldönti, hogy a gondolatok tettekké válva veszélyesek e a közösségre, a társadalomra, sőt egyenesen a civilizációra, vagy sem.
Jan Havlavich vezette azt a nyomozást. Gyorsak voltak és hatékonyak. A lengyel komoly volt, ha munkáról volt szó, precíz alapos és kíméletlen. Ugyanakkor ha nem voltak szolgálatban nagyon szórakoztató, szinte ugyanolyan szélsőségesen életigenlő, nőhabzsoló aranyifjú.
Egy nő volt a célpontjuk. Dr. Valkó Beáta ügyvédnő. Kertes házban lakott Pécstől pár kilométerre. naponta autózott be Pécsre. Volt egy kutyája és két szeretője. az egyik folyamatosan rettegésben tartotta. Enikő szánta is ezért. Ahogy bemérték és lenyomozták Janban valami elkezdett bizseregni. A szeme máshogy mozgott, a mozdulatai feszesebbé váltak. Enikő figyelte a jeleket, de nem ismerte fel, hogy mit jelentenek. Aztán Jan hirtelen kiszállt a megfigyelőkocsiból, intett a MARK-nak, hogy fedezze a kijáratot, és lendületesen bement a nőhöz. Délután volt, kicsit borult tavaszi délután. A kutya ugatott és csóválva támaszkodott a kerítésnek. Jan mosolygott a kaput nyitó nőre, Enikő pedig olvasta a detektor közvetítette szavakat.
Mindig így dolgoztak. Mindig adtak esélyt, ha a fertőzött nem volt agresszív. A nő nyugis volt, csak a PQ szintje volt az egekben. Jan bement és elkezdett beszélni hozzá. Tulajdonképpen sületlenségeket, félbehagyott sokat sejtető mondatokat. A detektort olvasva Enikő szinte hallotta ahogy Jan magabiztosan és védelmezőn, a hangszínével játszva alakítva a hangulatot. Nagyon jó volt ebben. Aztán elhallgatott. A csendet a nő törte meg és olyan kérdéseket tett föl amit a fertőzöttek nem szoktak. Nem arról beszélt, hogy vele mi van, hogy milyen feszült és nehéz az élete. Nem beszélt a stresszről, a felelősségről a betegségről vagy a volt férjéről. Kérdezett, de kizárólag Janról. Miért ez a munkája? Miért nem akarja megtudni ki is ő valójában? Mi az ami alapján becsörtetett a házába? Jan hallgatott ahogy Enikő is. Ha ő állt volna a nővel szemben meg sem hallgatta volna a kérdéseket. Tovább beszélt volna és megpróbálta volna a pirulát beadni a nőnek, hogy aztán kissé elkábulva vihessék a laborba. A nő PQ-ja közel 40 volt. Az ilyen már robbanásveszélyes. Enikő felpattant és a valkogén napszemüvegre cserélte le a sima tescós napszemüvegét. A valkogén lencsék bevilágították számára a házat, halvány derengéssé szelídítették a falakat, és látni engedték az egész házat, belülről. Megkerülte az épületet és a teraszajtó felől nézett be. Keze a dzseki alatt a pisztolyra zárult.
Jan és az ügyvédnő a nappaliban ült egymással szemben. Jan a fotelban, a nő a kanapén. A nő körül volt valami fény, amit a valkogén lencsék úgy jelenítettek meg mint valami betonfalat. Enikő feltolta a szemüveget a homlokára és belépett az ajtón. Azok ketten ránéztek. Jan mintha elszomorodott volna. A nő csak köszönt, de cseppet sem tűnt meglepettnek.
Jan visszafordult a nő felé és gyorsan elhadart pár szót.
-Nem tudom mi vár önre, asszonyom. ha sikerül ilyen jó, kommunikatív állapotban tartanunk akkor van esély a pszichéje megmentésére. ha elkezd félni vagy agresszívvé válni, úgy semmi lehetőségünk nem marad a megmentésére. ért engem?
A nő biccentett.
-Kérem. - állt fel Jan és a kezét nyújtotta a nőnek. aki azonban meg sem moccant.
-Kérem foglaljon helyet ön is. - nézett inkább Enikőre, aki előhúzta a pisztolyát és a nőre fogta.
-Kifutunk az időből. - szólt Enikő Janhoz lengyelül. - Folytassa kérem.
Jan visszaült, amitől Enikő egyre idegesebb lett.
-Sajnos ön elkapta ezt a fertőzést, és nekünk kötelességünk önt megfelelően ellátni.
-Milyen fertőzést?
Nem lett volna szabad elmondani neki. A fertőzés tudatától mindig pánikba esnek. Ha sikerül őket valamilyen ürüggyel beültetni a kocsiba, onnan már tiszta sor minden. Többnyire valamilyen tanúskodáshoz szokták őket behívni, olyan helyzetekre hivatkozva a megelőző napjukból, amiben biztosan nem érzik magukat sarokba szorítva. Ehhez képest amit most Jan csinált a dilettantizmus csúcsa.
A hierarchiatisztelet volt az egyik legmélyebbre beégetett tudás, amit el kellett sajátítson. Most már sokkal inkább Jant figyelte mint a nőt. A MARK a ház előtt állt készenlétben.
-Proquin nevű vegyület felbukkanásával járó valószínűleg környezeti szennyeződés kiváltotta működési zavar, ami elsősorban pszichés zavarokban, majd testi tünetekben jelentkezik. Tapasztalt hallucinációkat az elmúlt napokban. - Jan hangja nyugodt volt és meggyőző. A nő arca nem árult el érzelmeket.
-És ön?
Jan kinyitotta majd becsukta a száját.
-Én nem. Én nem szenvedek ettől a fertőzéstől, aszonyom. - válaszolt nyugodtan.
-Hazudik. Ön is éppen olyan állapotban van, mint én, vagy ő. - bökött Enikő felé a fejével a nő. - Csak éppen önöket ezért fizetik, míg engem bedugnak valami intézetbe, mint Jánost, igaz?
Jánost? Enikő igyekezett minden információt visszanyerni az emlékezetéből amit a nővel kapcsolatban tudott.
-Vízler János?
-Ott voltam végig. Végignéztem ahogy megváltozik és végignéztem ahogy önök elviszik. A test amit kiadtak mint az ő holtteste még csak egy kórteremben sem volt soha Jánossal.
Enikőnek eszébe jutott Vízler János. Egy volt a pécsi esetek közül. Semmi különös. megpróbálták kondicionálni de a pszichés zavar miatt nagyon hevesen ellenállt. Öngyulladással halt meg.
-Utána nézek, ha gondolja. Bizonyára valami tévedés történt.
A nő szája megfeszült.
-Azóta várom önöket. Akkoriban sokat beszélgettünk erről Jánossal. A lassan testet öltő változásról. Az új gondolatokról, a megváltozó viszonyáról a világgal. Pontosan ismerem a -hogy is mondják? A tüneteket. csakhogy ezek nem tünetek, vagy ha azok is, ez nem egy betegség. Hanem egy fejlődés.
Jan olyan mozdulatlan volt, hogy Enikő egy pillanatra megijedt, hogy valami baja van.
-Belülről minden beteg így éli meg.
Enikő megkeményítette magát. nagyon nagy kihívás bomlott elméjű emberekkel komolyan beszélgetni. Főleg ha a kivégzésők előtt állnak és olyan tiszta a tekintetük, mint ennek a nőnek.
-Ön hogy látja?
-Én nem vagyok fertőzött.
-Dehogy nem.
Enikő óvatosan rápillantott a detektorra. Jan PQ szintje lassan emelkedett. Már 32-esen állt a kijelző.
-Immunis vagyok. - mondta Jan szelíden.
-Nem. Ön kap valamit amitől az agyába hiába vetíti fel a szíve isten szólamait.
Enikő most először érezte valóban őrületnek a nőt.
-Igen. Hiába.
-Kérem jöjjön velünk, hölgyem - Enikő hangja egy szenvtelen rendőré volt. Büszke volt a hidegvérére. Jan és a nő tovább ült egymással szemben.
-Ön tudja mi történt Jánossal és azt is tudja mi fog történni velem, ugye?
-Igen.
-Jan? - Enikő hirtelen Janra fogta a fegyvert.
-Ön hogy kezdte, uram? Ön miket tapasztalt? Gyorsabb volt mint a többiek? Könnyen tanult? Kiváló nyelvérzéke volt? Vagy ráérzett a mások mozgatórugóira? Gondolatait találta ki esetleg a tanárainak?
-Jó nyelvérzékem van, igyen, és kiváló térérzékelésem is. Értek a pszichológiához és ösztönösen megtalálok tárgyakat, személyeket.
Enikő kiszúrta, hogy Jan keze alig észrevehetően remeg.
-János elkezdte érezni a rezgéseket. Az áramot a falban, a számítógépeket és a mobilokat maga körül. Végül az akaratával képes volt le és felkapcsolni a villanyt. - A hangja megremegett. - Ha ez nem lett volna annyira kiugróan más képesség mint a nyelvérzék akkor ő is a soraikba került volna a temető helyett?
Enikő visszafordította a pisztolyt a nőre.
-Ha az elején elcsípjük és hajlandó feladni a korábbi életét valószínűleg igen. De valójában nem tudok senkit akit ne huszonöt éves kora előtt szerveztek volna be. Utána már nagyon rugalmatlan az emberi elme.
-Rugalmatlan? Az utóbbi időben én bármit megjegyzek. nem felejtek egyáltalán. de ez a legkevesebb, ettől még akár be is állhatnék önökhöz. de én érzem magam körül a világot aprólékosabban és precízebben mint bárki más. Fel tudja ezt fogni? Tudom, hogy önnek mennyi a súlya grammban, vagy hogy mennyire összeszorult a gyomra a félelemtől. Látom a beültetett plusz szerveit, az érzékelését segítő implantátumokat is. Tudom, hogy van egy alak önökkel aki a kocsibehajtómon ácsorog és alig 20%-ban emberi lény. Azt is tudom, hogy a kolléganője gondolkodás nélkül lelő ha egy rosszat szólok.
-Ön beteg, azért érez így. Ahogy a drogok tudattágító hatása is okozhat ilyen élmény, asszonyom. - Jan hangja reszketeg volt.
-Mi a különbség köztünk? Ön és köztem és a kis hölgy között?
-Semmi. - válaszolt Jan.
Enikő lőtt. Gondolkodás nélkül, azonnal, egyidőben Jan szavaival.

Nem gondolta, hogy Jannak ebből baja lehet, így aztán pontosan leadta a jelentését. Estére Jant már nem találta a hotelban, pár nap múlva behívták Jan ellen tanúskodni. Hetekkel később tudta meg hogy amikor ő tanúskodott, akkor Jan már nem élt. Akkoriban sokat volt Rutkai Lacival. Akkoriban Laci még sokkal kötöttebb fickó volt. Kicsi energiabomba. az agya folyamatosan járt valamin és képes volt ugyanazt egy tucat oldalról megközelíteni. Rutkai Laci lopta el a jegyzőkönyvet a videofileokkal neki. Jant az egyik jellegzetes módon halt meg, többórányi kísérletezés után, ahogy az a fertőzöttekkel lenni szokott. Közel százas pq szinttel, egyszerre ezer darabra esett szét a műtőasztalon.

Jan esete után hosszan annyira félt beszélni a fertőzöttekkel, hogy inkább MARK-okat küldött be, és minden esetben lelövette őket. Egy idő után a félelem alábbhagyott és a rendszeres képzések is magabiztosabbá tették. de azt a nőt és Jant sehogy sem tudta elfelejteni. Akárhányszor játszotta újra fejben, mindig arra jutott, hogy azért lőtte le a nőt olyan hirtelen, mert félt, hogy őt is meggyőzi. Jan nem lőtt volna. Enikő el sem tudta képzelni mit tervezett Jan a kényelmes fotelben szobor mereven, zakatoló aggyal, de nem lőtte volna le, ebben az egyben biztos volt.