Voltak lányok akik a humoráért és a műveltségéért szerették Szabó Tomit, mások a csinos, lányos arcáért. Persze messze nem volt tökéletes, de a hibák, akkor, a jó nevű gimnázium negyedik osztályában még nem látszottak olyan bántó körvonallal. A két Kovács Évi egy osztályba járt. A két Kovács Évi semmiben nem hasonlított egymásra. Az egyik nőies idomú, nevetős, csupa élet volt, a másik fekete-fehérben járt, vékonyka volt és szomorkás hangulatú. Szabó Tomi mindkettővel járt. A hosszú lépcsőkön hol egyikkel csókolózott, hol másikkal, de sosem kísérte haza egyiket sem. Sietős légyottjaikat a bátyja szobájában intézték és ő sosem tévesztett nevet. A két lány sokáig nem tudott a másikról. Aztán egy hűvösebb októberi napon, Tomiék kék padlószőnyeges lakásában, a cigifüsttel konzervált bútorok között ott sírt az egyik Kovács Évi. Tomi anyja, aki szerette volna ha maga is 17 éves lenne egymás után szívta a cigiket, és szenvtelen hangon formált szavakat a gondolataiból. Melyeket francia versek ihlettek és a pasziánsz, amit aznap este is a márványlapu dohányzóasztalon rakott. Rá se nézett a síró lányra.
Három fia volt. Három semmirekellő fia. A legnagyobb okos volt, a középső szép, a harmadik talán kedves lehetett volna, ha máshogy alakulnak a dolgok. A két Kovács Évi nem szívlelte egymást. Azon az estén aztán Tomi apja elégelte meg a dolgot elsőként, és mert nem viselte el a sírdogáló nőket a nappaliban, döntésre kényszerítette Tomit.
-Jó legyen. - nyomta el a csikket a fiú és kabátot húzott, hogy beszéljen a másik Kovács Évivel. De már a kapun kilépve tudta, hogy képtelen rá. A másik Kovács évi vékony bőrén átragyogtak az erek. Olyan vékony volt, hogy ezen a szeles őszön, mikor a sétányon bóklásztak, csak azért nem fújta el a szél, mert ő erősen fogta a lány törékeny kis kezét. Jó volt mellette nagynak és oltalmazónak tűnni. Órákig képes volt hallgatni őt, ahogy művészetről, irodalomról és politikáról filozofál, és soha nem vitatkozott vele. A másik Kovács évi bús volt, hangos nevetésű, és folyton vitatkozott vele. Folyton megtalálta a gondolatmenetek sánta hátsó lábait, és azt is tudta mindig ha hazudik.
Elért a kapuhoz, és felpillantott a lámpafénybe. Aztán leült a lépcsőházban a fordulóban és várt. Lehunyt szemmel várt. Aztán amikor már fájósra fagyott a feneke a vékony farmerban a márványlépcsőn hazament. A másik Kovács Évi már nem sírt a nappaliban. Az anyja lefekvéshez készülődött, az apja meg aludt.
Évi felpillantott és megállt benne az ütő.
-Elkéstem! - suttogta, majd ő is a kabátjáért kapott és kiviharzott a lakásból. A lépcsőkön is futott fel a várba, amennyire csak bírta, és a késés okozta félelem felülkerekedett minden más érzésen. A csigalépcsős házban aztán kifújta magát. A kulcsot finoma illesztette a zárba, hogy ne csapjon nagy zajt. Mindennél jobban félt az apjától. Mély lélegzetet vett aztán megpróbálta elfordítani. A kulcs akadt és nem fordult. Évi nézte az ajtót és a tarkóján bujkáló rossz érzés most kirajzolódott mint nyári délutánon az árnyéka a nagyi verandáján.
-Lecserélted a zárat? - szakadt fel belőle a döbbenet. - Annyit késtem, hogy lecserélted a zárat?! Csöngetett és kiabált, aztán kicsit verte az ajtót, aztán leült és sírt. Elképzelte a csinos polgári lakást, ahogy a nagyvirágos tapétával közrefogott zsúfolt térben ül az apja és az anyja egymással szemben, szigorúan, köntösben, és hallgatják ahogy ő az ajtó előtt kiabál és zokog. De bent nem mozdult semmi. Egy idő után már nem volt mit tenni és visszament a Szabó Tomiékhoz.
Így lettek ők egy házaspár.
Házibulik sorakoztak sormintában a kocsmai beszélgetésekkel. Politika, irodalom és nagy, világmegváltó ötletek. Valahol ezek között ritmust bontón ott fakult az érettségi és valami nyomasztó szándék, hogy egyetemre kéne menni. jelentkezni legalább. Vagy valami szakiskolába, ha már az egyetem sem és a főiskola sem bizonyult reálisnak.
Kovács Évi addigra kétszer próbált öngyilkos lenni, de nem sikerült. A másik Kovács Évi napi harcot vívott a Tomiban felgyűlő alkohollal és a lustasággal ami ezt beburkolta. Mindenféle unkát keresett neki és hitt magukban, rendületlenül. Szeretett volna gyereket, ahogy a másik Kovács Évi is, szeretett volna lakást és biztonságot, ahogy a másik Kovács Évi is. Tomi kimaradozott, ivott és lógott a munkahelyéről. De szép volt és vicces és kedves és okos. Így amikor ott volt mindkét nő eltekintett a perpatvartól.
Aztán elhívták Tomit az Orosz Nőhöz.
Az Orosz Nő alacsony volt, sárgás színű. Sárgás haját kibontva hordta, csak egy széles pánttal fogta hátra a homlokából. Erősen kihúzott szemei minden más vonást elnyomtak az arcán. A fogai makulátlanok voltak, sokak szerint nem is valódiak. Akcentusa volt és királynői megjelenése.
A nő partijain, mert ezek már nem fértek bele a borozgatva világmegváltós egyetemi buli kategóriába, asztaltáncoltatás folyt. Kovács Évi hogy valami érdekes is legyen benne rákérdezett a gyerekre. Lesz e és ha lesz, mikor lesz nekik. Az ujjak alatt repült a hártyavékony kistányér. Hamarosan ott virított a dátum és a szám. Egyetlen gyermek, majd, két év múlva. Évi megnyugodott. Akkor két év múlva is együtt lesznek. Aztán elnevette magát.
-Hülyeség.- gondolta - Szellemek nincsenek.
Akkoriban a Vérmezőn még vékonyak voltak a fák, és végig lehetett nézni rajta a Mikótól a Moszkva térig. Késő este volt. Szerelmespárok fázósan tekeredtek egymásra a pirosra mázolt padokon. Tomi keveset volt otthon, és sokat utazott a két Kovács Évi között. Titokban tartani egymás előtt őket teljesen lekötötte minden erejét. Sokszor úgy érezte ez a két nő valójában egy. Hogy a nevük azonossága egy kapocs, hogy ami nincs meg az egyikben az meg van a másikban és valójában egy azon gyermeket hordják ki éppen. A két has ugyanabban a tempóban nőtt és a két nő ahogy teljes habitusuk más volt, úgy a várandósságot is egészen máshogy viselték.
Két évvel az Orosz Nőnél tett egyszeri megjelenés után, egy hónap különbséggel szültek. Leányokat. Mire a második megszületett már megindult az apasági keresete az elsőnek. Tomit is behívták, de semmi eredményre nem jutottak. Az egyik jelölt vette végül a nevére a lánykát, de váltig állította, hogy nem az övé. A másik Kovács Évi pedig belekezdett a visszaszámlálásba.
Három év múlva váltak el. Addigra Évi talpraesettebb lett mint valaha, de csupa félelem és reszketés a kislány miatt. Addigra Tomiban a nyugtatókra ivott alkohol teljesen összemosta a valóságot az ábrándjaival. Képtelen volt különbséget tenni. Még azt sem vette észre, hogy e kettő nem ugyanaz. Mélységes hittel adta elő a hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket. aztán egy lopási ügy miatt, a bíróságon Éviben eloszlott minden kétség, mint lábos felett a gőz. Nem akar ő ettől az embertől semmit. nem akarja a gyerekét a közelében tudni. A válásuk gyors volt, vagyonmegosztás nélküli. Semmijük nem volt pár láboson és egy macskán kívül.
A másik Kovács Évi az idegösszeroppanások között bűnbánóan ölelgette a maga kicsijét és sóváran gondolt egy elképzelt idillre amiről azt hitte a másik Évinek jutott, a Szabó Tomi oldalán.
Három fia volt. Három semmirekellő fia. A legnagyobb okos volt, a középső szép, a harmadik talán kedves lehetett volna, ha máshogy alakulnak a dolgok. A két Kovács Évi nem szívlelte egymást. Azon az estén aztán Tomi apja elégelte meg a dolgot elsőként, és mert nem viselte el a sírdogáló nőket a nappaliban, döntésre kényszerítette Tomit.
-Jó legyen. - nyomta el a csikket a fiú és kabátot húzott, hogy beszéljen a másik Kovács Évivel. De már a kapun kilépve tudta, hogy képtelen rá. A másik Kovács évi vékony bőrén átragyogtak az erek. Olyan vékony volt, hogy ezen a szeles őszön, mikor a sétányon bóklásztak, csak azért nem fújta el a szél, mert ő erősen fogta a lány törékeny kis kezét. Jó volt mellette nagynak és oltalmazónak tűnni. Órákig képes volt hallgatni őt, ahogy művészetről, irodalomról és politikáról filozofál, és soha nem vitatkozott vele. A másik Kovács évi bús volt, hangos nevetésű, és folyton vitatkozott vele. Folyton megtalálta a gondolatmenetek sánta hátsó lábait, és azt is tudta mindig ha hazudik.
Elért a kapuhoz, és felpillantott a lámpafénybe. Aztán leült a lépcsőházban a fordulóban és várt. Lehunyt szemmel várt. Aztán amikor már fájósra fagyott a feneke a vékony farmerban a márványlépcsőn hazament. A másik Kovács Évi már nem sírt a nappaliban. Az anyja lefekvéshez készülődött, az apja meg aludt.
Évi felpillantott és megállt benne az ütő.
-Elkéstem! - suttogta, majd ő is a kabátjáért kapott és kiviharzott a lakásból. A lépcsőkön is futott fel a várba, amennyire csak bírta, és a késés okozta félelem felülkerekedett minden más érzésen. A csigalépcsős házban aztán kifújta magát. A kulcsot finoma illesztette a zárba, hogy ne csapjon nagy zajt. Mindennél jobban félt az apjától. Mély lélegzetet vett aztán megpróbálta elfordítani. A kulcs akadt és nem fordult. Évi nézte az ajtót és a tarkóján bujkáló rossz érzés most kirajzolódott mint nyári délutánon az árnyéka a nagyi verandáján.
-Lecserélted a zárat? - szakadt fel belőle a döbbenet. - Annyit késtem, hogy lecserélted a zárat?! Csöngetett és kiabált, aztán kicsit verte az ajtót, aztán leült és sírt. Elképzelte a csinos polgári lakást, ahogy a nagyvirágos tapétával közrefogott zsúfolt térben ül az apja és az anyja egymással szemben, szigorúan, köntösben, és hallgatják ahogy ő az ajtó előtt kiabál és zokog. De bent nem mozdult semmi. Egy idő után már nem volt mit tenni és visszament a Szabó Tomiékhoz.
Így lettek ők egy házaspár.
Házibulik sorakoztak sormintában a kocsmai beszélgetésekkel. Politika, irodalom és nagy, világmegváltó ötletek. Valahol ezek között ritmust bontón ott fakult az érettségi és valami nyomasztó szándék, hogy egyetemre kéne menni. jelentkezni legalább. Vagy valami szakiskolába, ha már az egyetem sem és a főiskola sem bizonyult reálisnak.
Kovács Évi addigra kétszer próbált öngyilkos lenni, de nem sikerült. A másik Kovács Évi napi harcot vívott a Tomiban felgyűlő alkohollal és a lustasággal ami ezt beburkolta. Mindenféle unkát keresett neki és hitt magukban, rendületlenül. Szeretett volna gyereket, ahogy a másik Kovács Évi is, szeretett volna lakást és biztonságot, ahogy a másik Kovács Évi is. Tomi kimaradozott, ivott és lógott a munkahelyéről. De szép volt és vicces és kedves és okos. Így amikor ott volt mindkét nő eltekintett a perpatvartól.
Aztán elhívták Tomit az Orosz Nőhöz.
Az Orosz Nő alacsony volt, sárgás színű. Sárgás haját kibontva hordta, csak egy széles pánttal fogta hátra a homlokából. Erősen kihúzott szemei minden más vonást elnyomtak az arcán. A fogai makulátlanok voltak, sokak szerint nem is valódiak. Akcentusa volt és királynői megjelenése.
A nő partijain, mert ezek már nem fértek bele a borozgatva világmegváltós egyetemi buli kategóriába, asztaltáncoltatás folyt. Kovács Évi hogy valami érdekes is legyen benne rákérdezett a gyerekre. Lesz e és ha lesz, mikor lesz nekik. Az ujjak alatt repült a hártyavékony kistányér. Hamarosan ott virított a dátum és a szám. Egyetlen gyermek, majd, két év múlva. Évi megnyugodott. Akkor két év múlva is együtt lesznek. Aztán elnevette magát.
-Hülyeség.- gondolta - Szellemek nincsenek.
Akkoriban a Vérmezőn még vékonyak voltak a fák, és végig lehetett nézni rajta a Mikótól a Moszkva térig. Késő este volt. Szerelmespárok fázósan tekeredtek egymásra a pirosra mázolt padokon. Tomi keveset volt otthon, és sokat utazott a két Kovács Évi között. Titokban tartani egymás előtt őket teljesen lekötötte minden erejét. Sokszor úgy érezte ez a két nő valójában egy. Hogy a nevük azonossága egy kapocs, hogy ami nincs meg az egyikben az meg van a másikban és valójában egy azon gyermeket hordják ki éppen. A két has ugyanabban a tempóban nőtt és a két nő ahogy teljes habitusuk más volt, úgy a várandósságot is egészen máshogy viselték.
Két évvel az Orosz Nőnél tett egyszeri megjelenés után, egy hónap különbséggel szültek. Leányokat. Mire a második megszületett már megindult az apasági keresete az elsőnek. Tomit is behívták, de semmi eredményre nem jutottak. Az egyik jelölt vette végül a nevére a lánykát, de váltig állította, hogy nem az övé. A másik Kovács Évi pedig belekezdett a visszaszámlálásba.
Három év múlva váltak el. Addigra Évi talpraesettebb lett mint valaha, de csupa félelem és reszketés a kislány miatt. Addigra Tomiban a nyugtatókra ivott alkohol teljesen összemosta a valóságot az ábrándjaival. Képtelen volt különbséget tenni. Még azt sem vette észre, hogy e kettő nem ugyanaz. Mélységes hittel adta elő a hihetetlenebbnél hihetetlenebb történeteket. aztán egy lopási ügy miatt, a bíróságon Éviben eloszlott minden kétség, mint lábos felett a gőz. Nem akar ő ettől az embertől semmit. nem akarja a gyerekét a közelében tudni. A válásuk gyors volt, vagyonmegosztás nélküli. Semmijük nem volt pár láboson és egy macskán kívül.
A másik Kovács Évi az idegösszeroppanások között bűnbánóan ölelgette a maga kicsijét és sóváran gondolt egy elképzelt idillre amiről azt hitte a másik Évinek jutott, a Szabó Tomi oldalán.
jó h megírtad végre. megkönnyeztem.
VálaszTörlés