Lassuló lélegzettel figyelte őket, ahogy becserkészik a vadat. Közéjük léphetett volna, de haszna nem sok lett volna. A teremtmények a saját pályájukon futnak és ütköznek. Irányítani, pár centit eltéríteni őket csak nagyon gondosan és figyelmesen megválogatott hatásokkal lehet. Az idő azonban kezesbáránnyá szelídült és legalább vele nem kellett számolni. A páros megindult, lassú köröző módján a célponthoz. Földrajzilag ugyan messze voltak. Szálaik, mintázatuk azonban elkezdett hurkokat vetni és egymásba kulcsolódni.
Taxiban ült. Az utasítás szerint csak vezetett a sofőr, szinte transzban kőrözve a városban. Ő ezalatt két ujja közé fogta a sorsnyalábot és hagyta hogy a tudata képekké, hangokká fordítsa le a kapcsolatokat. A kisebbik keményen odatette a lépteit. Száját összeszorítva, zsebre dugott kézzel haladt, míg cimborája széles vidám gesztusokkal magyarázott neki. Majd ő is zsebre dugta a kezét és értő néma bólogatásokkal haladt mellette. A kisebbik ilyenkor odavakkantott pár szót, mire ez újra bólogatásba kezdett. Így haladtak át éveken és nőkön, mély meggyőződéssel.
A taxi áthaladt a Margit-hídon.
A két kis fickó túl harmincon, talán negyvenen is már, beragadva egy poszt-egyetemista életérzésbe ott fordult mindig vissza amikor szembejött valami ami változást szított volna köztük. Közelségük egymást vonzotta leginkább. Oldotta a magányt. De sosem engedte őket igazán közel egymáshoz, ahogy két szerető gömb sem tud összeölelkezni.
A taxi elgördült a Nyugati pályaudvar nagyvonalú pompája előtt. A villamosmegállóban ácsorgó két fickó körül hullámot vetett a karma. Nem messze tőlük egy nő sírdogált. Némán állt. Csorogtak a könnyei, nagyjából láthatatlanul. A kisebbik, a morcosabb felismerte és fejével intett a nő felé, mint kinek valójában semmi köze ehhez.
A másik kicsit görbedten állva kapta oda a fejét. Elmosolyodott egy pillanatra aztán nagy komolyan odahajolt a barátjához.
-Gondolod?
-Gondolom.
-Hát jó.
-Ismerem ezt a típust. Tudod aki magasan száll, csak hogy a mélyben dúló problémáival ne kelljen szembesülnie, holott csak akkor tud kilépni, ha szembenéz velük. Csak akkor ha képes meglátni a tetteiben az ismétlődést.
-Hogy ugyanazt a hibát követi el újra és újra.
-Ja.
Egyszerre néztek a nőre. A combino becsusszant a megállóba. A nő megvárta míg mindenki felszáll, aztán inkább hátra lépett a korláthoz. A két fickó várt, aztán ők is hátráltak egy métert, onnan lesték tovább a nőt.
-Na mi legyen? - vetette fel újra a kérdést a magasabb.
-Áhh. Még nincs lent az alján igazán. Olyan mint az a nő, tudod akinek volt az a faszija, tudod.
-Ja ja. Aki írt neked?
-Az.
-Lehet hogy neked ez a küldetésed, hiszen a képességeid megvannak hozzá, hogy segíts rajtuk. Leveszed róla ezt a kötést és így lehetőséget adsz neki, hogy továbblépjen.
-Jah. - hagyta jóvá kissé derűsebben. - Végülis azért kapjuk az erőt, hogy használjuk.
A taxiban a férfi új utasítást adott a sofőrnek. Az autó a következő lehetőségnél lekanyarodott a körútról.
-Így ránézésre szingli nő, macskával. Középvezető de kezd lecsúszni. Talán hármas, de lehet ötös is. Halak szerintem. Nézd a színeit. Tuti halak.
-Ja ja. Látom. - így a másik.
A taxi lassan visszatért a Nyugati térre. A taximegállóban a férfi kiszállt és lassan besétált a villamosmegállóba. Nézte őket. A két fickót ahogy gyártják a teóriákat és megoldóképleteket, miközben a saját gubancaik egyre nőnek és dagadnak, pedig már annyit beszélt nekik a passzivitás erejéről. Nézte a kezüket ahogy szorosan a hasukra tapad a farmer zsebében, ahogy a hátuk begörbed, hogy nehogy kiemelkedjenek a tömegből. Kívül állni nehéz. Emlékezett rájuk mikor még csak ismerkedtek a valóságokkal. Az erő akkor alakult a kezükbe. A z univerzum tőrvényei mindenkire vonatkoznak, mondogatta nekik. Amit megérintesz, az megérint téged. Ahol elveszel ott termelődik más, mondogatta nekik.
A nő megtörölte a szemét és tétován körülnézett, mint ki hallja, hogy szólongatják. A férfi ujjai között a szálak egymás köré tekeredtek. A két kis fickóban megindult a reszketeg bizsergés, annak igérete hogy hatással lesznek egy másik emberre.
-Sziasztok. - mondta a nő halkan.
-Szia! - intett vidáman a nagyobbik.
-Szia. - motyogta a kisebb. - Pesten?
-Igen...
-Nem úgy alakultak a dolgok, gondolom. - folytatta a kisebb.
a nagyobb megbökte a kisebbet.
-Egy nagyváros tele van lehetőségekkel.
-Ezek szerint ti is ezért vagytok itt?
-Jah hát jah... igen.
A férfi a szemközti villamosmegállóban a korlátnak dőlt és elengedte a szálakat. Beállt közéjük egy villamos.
-Ebédeltél ma már? Mi még nem, ugye? - zsebeiből ki sem húzva a kezeit, könyékkel bökte meg kis morcos cimboráját.
-Jah. Nem.
-Nem. Nem ismerem igazán a helyeket.
-Nem baj. - kapta elő a kezét a nagyobb és lelkesen mutatott a Jászai irányába. - Menjünk!
Beállt a másik irányba mutató villamos is. A férfi átnézett a két jármű ablakain. A nő arcát nézte ahogy tétovázik. Aztán a kisebbik szálait érezte megfeszülni a szövedékben.
-Legyen meg a te akaratod. - mondta ki hangosan a férfi, ahogy minden alakalommal mikor két lelket összekötött. Látta ugyan mivé lesz ez, hogy sodorja mélyebbre és mélyebbre őket majd a fájdalom. De meg kellett lennie, a hatás-ellenhatás törvényei miatt. Összesodorta a két szívből kiálló két szálat eggyé. Aztán a nőt kis is húzta belőle. Ott hagyva a kis embert egy semmivel csomózódó lélekvonallal.
-Menjetek. - mondta nekik, és ők elindultak gyalog, és a nő lopva nézett vissza mintha sejtené, és a kis fickó lopva nézte a nő kivillanó térdét és vádlijának ívét, a kezét és a haját és egyre jobban belelovalta magát, hogy ő megmenti, hogy ő segít majd rajta.
Két óra múlva a nő felszállt a villamosra a Jászain, a kis fickó pedig gyalogolni akart, hátha elfújja a dunai szél a torkából a füstös szorítást. a nagyobbik fickó hazafele zötyögött a buszon és nem értette, hogy hogy fordulhatott ki a barátja magából ennyire. Miért vált ölebbé emellett a régi ismerős mellett. És hogyan fűzhette magát ennyire szorosra a nővel, aki egészen nyilvánvalóan nem akart tőle semmit.
A taxis megvárta a fura fickót a Nyugatinál. Aztán újra rótták a köröket. Órák múlva a fickó Erzsébetre irányította és kifizette őt. Ő pedig hazafele bement a Bécsi úti Tescoba és megrakta a bevásárlókocsit. Kicsit elidőzött az akciós rózsáknál, és egy vörössel tért haza. Anna már rég nem lakott vele, de a rózsa illata valami honvágyat ébresztett benne, ami édes volt és fájós, és nem emlékeztette őt egy nőre sem, csak a magány végére, amiről biztosan hitte, hogy sosem jön el.
Taxiban ült. Az utasítás szerint csak vezetett a sofőr, szinte transzban kőrözve a városban. Ő ezalatt két ujja közé fogta a sorsnyalábot és hagyta hogy a tudata képekké, hangokká fordítsa le a kapcsolatokat. A kisebbik keményen odatette a lépteit. Száját összeszorítva, zsebre dugott kézzel haladt, míg cimborája széles vidám gesztusokkal magyarázott neki. Majd ő is zsebre dugta a kezét és értő néma bólogatásokkal haladt mellette. A kisebbik ilyenkor odavakkantott pár szót, mire ez újra bólogatásba kezdett. Így haladtak át éveken és nőkön, mély meggyőződéssel.
A taxi áthaladt a Margit-hídon.
A két kis fickó túl harmincon, talán negyvenen is már, beragadva egy poszt-egyetemista életérzésbe ott fordult mindig vissza amikor szembejött valami ami változást szított volna köztük. Közelségük egymást vonzotta leginkább. Oldotta a magányt. De sosem engedte őket igazán közel egymáshoz, ahogy két szerető gömb sem tud összeölelkezni.
A taxi elgördült a Nyugati pályaudvar nagyvonalú pompája előtt. A villamosmegállóban ácsorgó két fickó körül hullámot vetett a karma. Nem messze tőlük egy nő sírdogált. Némán állt. Csorogtak a könnyei, nagyjából láthatatlanul. A kisebbik, a morcosabb felismerte és fejével intett a nő felé, mint kinek valójában semmi köze ehhez.
A másik kicsit görbedten állva kapta oda a fejét. Elmosolyodott egy pillanatra aztán nagy komolyan odahajolt a barátjához.
-Gondolod?
-Gondolom.
-Hát jó.
-Ismerem ezt a típust. Tudod aki magasan száll, csak hogy a mélyben dúló problémáival ne kelljen szembesülnie, holott csak akkor tud kilépni, ha szembenéz velük. Csak akkor ha képes meglátni a tetteiben az ismétlődést.
-Hogy ugyanazt a hibát követi el újra és újra.
-Ja.
Egyszerre néztek a nőre. A combino becsusszant a megállóba. A nő megvárta míg mindenki felszáll, aztán inkább hátra lépett a korláthoz. A két fickó várt, aztán ők is hátráltak egy métert, onnan lesték tovább a nőt.
-Na mi legyen? - vetette fel újra a kérdést a magasabb.
-Áhh. Még nincs lent az alján igazán. Olyan mint az a nő, tudod akinek volt az a faszija, tudod.
-Ja ja. Aki írt neked?
-Az.
-Lehet hogy neked ez a küldetésed, hiszen a képességeid megvannak hozzá, hogy segíts rajtuk. Leveszed róla ezt a kötést és így lehetőséget adsz neki, hogy továbblépjen.
-Jah. - hagyta jóvá kissé derűsebben. - Végülis azért kapjuk az erőt, hogy használjuk.
A taxiban a férfi új utasítást adott a sofőrnek. Az autó a következő lehetőségnél lekanyarodott a körútról.
-Így ránézésre szingli nő, macskával. Középvezető de kezd lecsúszni. Talán hármas, de lehet ötös is. Halak szerintem. Nézd a színeit. Tuti halak.
-Ja ja. Látom. - így a másik.
A taxi lassan visszatért a Nyugati térre. A taximegállóban a férfi kiszállt és lassan besétált a villamosmegállóba. Nézte őket. A két fickót ahogy gyártják a teóriákat és megoldóképleteket, miközben a saját gubancaik egyre nőnek és dagadnak, pedig már annyit beszélt nekik a passzivitás erejéről. Nézte a kezüket ahogy szorosan a hasukra tapad a farmer zsebében, ahogy a hátuk begörbed, hogy nehogy kiemelkedjenek a tömegből. Kívül állni nehéz. Emlékezett rájuk mikor még csak ismerkedtek a valóságokkal. Az erő akkor alakult a kezükbe. A z univerzum tőrvényei mindenkire vonatkoznak, mondogatta nekik. Amit megérintesz, az megérint téged. Ahol elveszel ott termelődik más, mondogatta nekik.
A nő megtörölte a szemét és tétován körülnézett, mint ki hallja, hogy szólongatják. A férfi ujjai között a szálak egymás köré tekeredtek. A két kis fickóban megindult a reszketeg bizsergés, annak igérete hogy hatással lesznek egy másik emberre.
-Sziasztok. - mondta a nő halkan.
-Szia! - intett vidáman a nagyobbik.
-Szia. - motyogta a kisebb. - Pesten?
-Igen...
-Nem úgy alakultak a dolgok, gondolom. - folytatta a kisebb.
a nagyobb megbökte a kisebbet.
-Egy nagyváros tele van lehetőségekkel.
-Ezek szerint ti is ezért vagytok itt?
-Jah hát jah... igen.
A férfi a szemközti villamosmegállóban a korlátnak dőlt és elengedte a szálakat. Beállt közéjük egy villamos.
-Ebédeltél ma már? Mi még nem, ugye? - zsebeiből ki sem húzva a kezeit, könyékkel bökte meg kis morcos cimboráját.
-Jah. Nem.
-Nem. Nem ismerem igazán a helyeket.
-Nem baj. - kapta elő a kezét a nagyobb és lelkesen mutatott a Jászai irányába. - Menjünk!
Beállt a másik irányba mutató villamos is. A férfi átnézett a két jármű ablakain. A nő arcát nézte ahogy tétovázik. Aztán a kisebbik szálait érezte megfeszülni a szövedékben.
-Legyen meg a te akaratod. - mondta ki hangosan a férfi, ahogy minden alakalommal mikor két lelket összekötött. Látta ugyan mivé lesz ez, hogy sodorja mélyebbre és mélyebbre őket majd a fájdalom. De meg kellett lennie, a hatás-ellenhatás törvényei miatt. Összesodorta a két szívből kiálló két szálat eggyé. Aztán a nőt kis is húzta belőle. Ott hagyva a kis embert egy semmivel csomózódó lélekvonallal.
-Menjetek. - mondta nekik, és ők elindultak gyalog, és a nő lopva nézett vissza mintha sejtené, és a kis fickó lopva nézte a nő kivillanó térdét és vádlijának ívét, a kezét és a haját és egyre jobban belelovalta magát, hogy ő megmenti, hogy ő segít majd rajta.
Két óra múlva a nő felszállt a villamosra a Jászain, a kis fickó pedig gyalogolni akart, hátha elfújja a dunai szél a torkából a füstös szorítást. a nagyobbik fickó hazafele zötyögött a buszon és nem értette, hogy hogy fordulhatott ki a barátja magából ennyire. Miért vált ölebbé emellett a régi ismerős mellett. És hogyan fűzhette magát ennyire szorosra a nővel, aki egészen nyilvánvalóan nem akart tőle semmit.
A taxis megvárta a fura fickót a Nyugatinál. Aztán újra rótták a köröket. Órák múlva a fickó Erzsébetre irányította és kifizette őt. Ő pedig hazafele bement a Bécsi úti Tescoba és megrakta a bevásárlókocsit. Kicsit elidőzött az akciós rózsáknál, és egy vörössel tért haza. Anna már rég nem lakott vele, de a rózsa illata valami honvágyat ébresztett benne, ami édes volt és fájós, és nem emlékeztette őt egy nőre sem, csak a magány végére, amiről biztosan hitte, hogy sosem jön el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése