Rendesen egyetlen lakása lenne, de ez a város olyan, hogy kettőnél kevesebbet nem is érdemes fenntartania. Az egyik lakása a Ferenciek terén volt, a másik közvetlenül az első melletti kis szükséglakás volt. A harmadik Budán volt, a Vár-hegyen. Oroszlánok vigyázták a kapuját, és középkori faragások törték meg az ablak és ajtókeretek mészkőszemöldökeit. Vastag falai voltak és hűvös belső szobája, amely ablakából belátta a hegyeket. A sétány gesztenyefái változatos mintánkat rajzoltak árnyékukkal a fehér falakra.
A ferences templom, Pesten a galambriogató tüskéivel olyan volt mint egy kihalóban lévő dinoszaurusz. Belepte az idő. A zajos város köré nőtt, még egy metrót is fúrtak a lábai közé. Oldalában a kegytárgybolt hirtelen keveredése volt a félelmeknek, amiket az emberek hajlamosak voltak összekeverni a hitükkel. Az ablakából pont rálátott a kapura. Az irodának tűnő lakás reluxáit úgy gyűrte, hogy résein jól kiláthasson. A tornyok szögleteiben gargoylok bújtak, és a téren hordákba verődve masíroztak a galambok.
A lány ott ült a koszos padon és a fiúra várt. A fiú a metrón ült és a csendet hallgatta.
Ő arra a tavaszra gondolt, mikor először látta őket.
A Vérmező pitypangos füvében hevertek. Ő a padon ült, pár méterre és komótosan olvasgatott egy régi újságot. A fiú hanyatt feküdt. A lány törökülésben mellette. A fiú hasára medúzafő árnyékát rajzolta a lány bodros haja. Az idős hölgy öreg dalmatái, mint két szobor álltak. az egyik a lassan közeledő óvodást figyelte, a másik a fűben fekvő párost.
-Olyan jó ez a csend. - így a fiú.
-Nincs is csend. - tépkedett egy kis levelet a lány.
Ő felnézett az újságból a fákra.
-Jó, jó. Kiabálnak a rigók. - könyökölt fel a fiú.
-Azok nem rigók, hanem cinkék. - javította ki a lány.
-Jó. Legyenek cinkék. - hanyatlott vissza a fiú.
Ő becsukta az újságot és felállt.
-Nem hallod? - kérdezte a lány. A kis levélcafatokat közben akkurátusan a fiú mellkasára pakolta. - Hallgasd!. - suttogta és gyanakvóan körbenézett, mintha az ágak közül lesne rájuk valami veszély. - Hogy pattognak! Nem lehet ilyen zajban pihenni...
-Mik?
-Mik? Mik? - gúnyolódott. - A rügyek.
Ő elindult a két dalmata felé, akik tisztelettel álltak el az útjából és szája szegletében kis mosollyal dobta be a réges-régi újságot az első szemetesbe.
A ferences templom, Pesten a galambriogató tüskéivel olyan volt mint egy kihalóban lévő dinoszaurusz. Belepte az idő. A zajos város köré nőtt, még egy metrót is fúrtak a lábai közé. Oldalában a kegytárgybolt hirtelen keveredése volt a félelmeknek, amiket az emberek hajlamosak voltak összekeverni a hitükkel. Az ablakából pont rálátott a kapura. Az irodának tűnő lakás reluxáit úgy gyűrte, hogy résein jól kiláthasson. A tornyok szögleteiben gargoylok bújtak, és a téren hordákba verődve masíroztak a galambok.
A lány ott ült a koszos padon és a fiúra várt. A fiú a metrón ült és a csendet hallgatta.
Ő arra a tavaszra gondolt, mikor először látta őket.
A Vérmező pitypangos füvében hevertek. Ő a padon ült, pár méterre és komótosan olvasgatott egy régi újságot. A fiú hanyatt feküdt. A lány törökülésben mellette. A fiú hasára medúzafő árnyékát rajzolta a lány bodros haja. Az idős hölgy öreg dalmatái, mint két szobor álltak. az egyik a lassan közeledő óvodást figyelte, a másik a fűben fekvő párost.
-Olyan jó ez a csend. - így a fiú.
-Nincs is csend. - tépkedett egy kis levelet a lány.
Ő felnézett az újságból a fákra.
-Jó, jó. Kiabálnak a rigók. - könyökölt fel a fiú.
-Azok nem rigók, hanem cinkék. - javította ki a lány.
-Jó. Legyenek cinkék. - hanyatlott vissza a fiú.
Ő becsukta az újságot és felállt.
-Nem hallod? - kérdezte a lány. A kis levélcafatokat közben akkurátusan a fiú mellkasára pakolta. - Hallgasd!. - suttogta és gyanakvóan körbenézett, mintha az ágak közül lesne rájuk valami veszély. - Hogy pattognak! Nem lehet ilyen zajban pihenni...
-Mik?
-Mik? Mik? - gúnyolódott. - A rügyek.
Ő elindult a két dalmata felé, akik tisztelettel álltak el az útjából és szája szegletében kis mosollyal dobta be a réges-régi újságot az első szemetesbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése