identitástudat

Enikő visszament a központba. A vakító üvegépületben volt rajtuk kívül egy bank és egy szoftverfejlesztő cég is. Most sem volt üres a hall és most sem működtek a liftek. Felmászott az irodájába és őszintén meglepődött a papírtengeren ami az asztalán tornyosult. Leült és módszeresen elolvasta mindet. Ez nagyjából két és fél órát vett igénybe. Ennyi kellett hogy összeszedje magát. Mikor végre újra rend volt kívül, elővette a nyomtatóból egy lapot és egy rég nem használt tollat és felvázolta szép táblázatba hogy mit is tud és mit is akar. A sorok és oszlopok  ezúttal is működtek, a relációk és logikai utak, sémák és érvelések ezúttal sem hagyták cserben. a papíron ott volt egy egyszerű kétismeretlenes egyenlet. Felnézett a rebegő neonra és letette a tollat. A kis detektor még mindig a zsebében lapult. Lassan húzta elő és először csak maga elé tette a papírra. Aztán bekapcsolta és maga felé fordította, hallgatta a neont ahogy pattog és csak nagy sokára nézte meg a kijelzőn a saját fertőzöttségi fokát.
20
Elsírta magát a megkönnyebbüléstől.

Beletelt egy újabb órába mire összeszedte a bátorságát. Akkor kiment a mosdóba és megmosta az arcát, megigazította a sminkjét majd lement a recepcióra. A terv teljes és tökéletes volt. A recepción fontoskodó fiatal tisztnek kissé zavartnak mutatta magát és azt kezdte magyarázni, hogy valaki feltúrta a holmijait, és szeretné megnézni a biztonsági kamera felvételeit. Majd miután ezt a biztonsági őr megtagadta ő komolyra váltott és Robi nevét sűrűn bevetve kiszadta a fickóból az igazságot. Megnézhetné a felvételeket ha lennének. Sajnos az irodák a hármas zónába tartoznak, és ott mindent ami nem a munka feltélen eszköze kikapcsoltak, így a kamerákat is. Ő felháborodottan sziszegett egy sort majd visszamászott a nyolcadikra, a felső vezetés irodáihoz.
Nem ment be azonnal. Csak állt kezében a detektorral és végigvette a terve részleteit újra.. Aztán mély levegőt vett és benyitott a céglogós tejüveg ajtón és egyenesen a statisztikus Halas Csaba irodájához ment. Az iroda rendezett volt és poros. Halas biztosan nem tette be ide a lábát egy hete. Az ő asztalán is volt pár jelentés, és a grafit szürke padlószőnyegen a jó megfigyelő láthatta is a lábnyomokat a lassan gyűlő belvárosi porban. Átlapozta a felgyűlt jelentéseket. Teljesebbé vált a kép, és benne ezzel sűrűsödött az aggodalom és a harag. Nem ült le Halas székébe, csak a kis usb hosszabbítót illesztette a detektorba majd Halas beépített gépébe. Remélte, hogy a személyes gépeik és a detektorok operációs rendszerének hasonlatosságai nem csak alakiak, hanem funkcionálisak is. Talán életet lehelhet bele, mint egy lemezről bútoló sima asztali gépbe a bútlemez.
Nem történt semmi.
Mély levegőt vett és a kis masina menüjét pörgette át újra. Vállat vont, mint akinek nincs mit vesztenie és bekapcsolta Halas gépét. A detektor kijelzője kialudt, Halas gépe pedig megelevenedett. A monitoron megjelenő látvány nem az volt, amire Enikő számított, de az alap funkciókat el tudta érni. Megkereste a megfelelő file-okat és gondolkodás nélkül lementette őket a detektor parányi memóriájába. Majd miután ezzel megvolt halas gépén megnyitotta mindet és átfutotta őket. Biztos-ami biztos lássa is a tényeket. A tenyere nedves és hideg volt. Homályos foltot hagyott a dizájn íróasztal makulátlan felületén.
Miután elhagyta az irodát átmasírozott az irattárba. A beléptető rendszert két MARK helyettesítette akik genoszkennert használtak az azonosításra. Enikő elborzadt az erőforrások ilyen kitekert alkalmazásától.
A máskor kihalt irattárban most vagy tízen várták a sorukat beszélgetve. Egyszerre négyen tudtak leülni és keresgélni az akták között. Enikő azon kapta magát hogy nem vesz levegőt. Alsó ajkát kicsit beharapva áll csak és bámul át a golyóálló üvegen, de az adattárba. Az irattár négy terminálja jól láthatóan működött, ahogy a nyomtatók is. A nyomtató szekrénye mellett a földön halomba gyűrt a nyomtatópapír burkolata.
Nyelt egyet és nyugodt arcot vágott, mint akit a világon semmi nem lep meg. A kollégái halkan beszélgettek, többnyire ellátási problémákról és családi drámákról.
Lassan sorra került. Rajta kívül senkine nem látszott meglepettség a működő terminálok láttán, hát ő is úgy viselkedett, mintha ez természetes lenne. Ahogy várta a lekért adatokat és nézte a monitoron a kis homokórát belegondolt a technológia múlandóságába.
Bár Robi azt mondta, hogy naptevékenység okozta a Föld mágneses terében azt a változást ami elég volt az összes chip és finom-elektronikai eszköz használhatatlanságához. A detektorok működtek és láthatóan ezek a gépek is kifogástalanul ellátták a feladatukat. A kért adatok lassan töltődtek majd a detektora jelzett. megtelt.
-Elnézést, kisasszony. - szólt az egyik ügyintézőhöz. - Szükségem van valamilyen adathordozóra. Tudna segíteni?
A kisasszony egy szó nélkül a nyomtatóra mutatott.

Robi irodája panorámás volt, tehát sokat kellett lépcsőt másszon, hogy beszélhessen vele. Amikor belépett az irodába még az ajtóban lenyúlt a lábához és lassan lehúzta az egyik magassarkúját. Robi kezében megállt a kávé és lassan elmosolyodott.
-Itt a vég, ha már hajlandó vagy az irodában is. - suttogta.
Enikő csábos mosollyal az arcán felemelte a cipőt a feje fölé és a sarkával befordított az ajtó feletti pici kamerát a sarokba. A mosoly eltűnt az arcáról, a cipő pedig visszakerült a lábára.
-Azt mondta az őr, hogy az nem működik, de attól tartok, hogy akik bent vannak, azokat azért figyelik.
-Akkor ezt is látták.
-De nem fognak szájról olvasni. - mondta hidegen és miközben a kinyomtatott anyagokat Robi elé tette az asztalra elővette a szolgálati fegyverét is és hátralépve Robira fogta. -Olvasd el kérlek, lassan, figyelmesen, gondosan értelmezve minden szót. Addig leülök ide és megvárom. Utána megbeszéljük mit gondolsz erről. - Lassan leült az asztal előtt álló székre és elvette Robi kezéből a kávét.

Minden olyan szépen ment. A karrierépítés is, a folyamatosan lazuló felsővezetés. Vagy az is lehet, hogy nem lazult az meg, csak ahogy ő egyre feljebb került a ranglétrán, már egyre közelebbről látta őket és a döntéseik rendszerét, a döntéseiket övező gondolatokat és helyzeteket. egyre nehezebben vette őket komolyan.
Enikő vak lojalitása segítségére volt lojális maradni. Az a nő bár döntésmechanizmusaiban kevésbé volt hierarchikus gondolkodó, mégsem kérdőjelezte meg soha a rövid és hosszútávú célok helyességét. Robi szeretett volna újra így érezni a Hivatal iránt.
Kiosztotta a parancsokat, megtervezte a labormunka legégetőbb szükségleteinek megoldásait. Végtelenül szerencsésnek érzete, hogy a labor a  kettes körzetben van, aminek mindentől elkülönített energiaforrásai vannak, áram, levegő és víz tekintetében is. a forrásjelentések szépen óránként befutottak a dekóderre. Robi nem is sejtette hogy az alapvetően analitikus kézi készülék mennyire sokoldalúan használható. A négyszintes menürendszerének közel száz pontjából alig négyet használt csupán. És bár volt egy olyan érzése, hogy a S88R egy feleslegesen istenített kis masina, sosem vette a fáradtságot, hogy végigböngéssze a lehetőségeit. Aznap hajnalban volt minek örülni, hiszen a labor működött. a rengeteg kóborló fertőzöttet behozták és nem történt pár elszórt ellenállásnál komolyabb csetepaté. Egy ügynököt vesztettek a sötét óta a begyűjtés alatt.
Robi elégedett volt és kellően fáradt ahhoz, hogy egy kicsit csak úgy üljön a város fölé emelkedő irodájában és kellemesebb dolgokra gondoljon, mint a lipóti mészárlás vagy a valóság-deviánsok szervezkedése.

Enikő sápadtan de mégis szinte harckészültségben lépett az irodájába. levette a az egyik magassarkúját és megvillantotta a ritkán látott domina-mosolyát. aztán ez köddé vált ahogy elfordította a kis fehér kamerát ami annyiszor szegte kedvét a munkahelyi szexel kapcsolatban. Látta Enikőn akkor már, hogy egészen másról van szó. a papírköteg a kezében nem sok jót ígért. A nő a kezébe nyomta és leült a szemközti székre. A fegyvere pedig nyugodt kezében Robira irányítva.
-Basszus mi ütött beléd? - szakadt ki Robiból a döbbenet.
-Olvasd el, aztán beszélünk.
Az anyag két részből állt. az egyik a saját kartonjuk magasabb titkosítási fokozatú verziója, ami sokkal több adatot tartalmazott róluk, mint az amihez ők maguk is hozzáférhettek. Robi ennek nem tulajdonítva jelentőséget átolvasás nélkül a kötegvégére tette ezt a két aktát. A többi print előrejelzéseket tartalmazott, valóság-deviáns likvidátorok és terror-elhárítósok különböző rajtaütéseinek jegyzőkönyveit. Néhány fotóval a helyszínekről vagy bizonyítékokról. Volt pár térkép és alaprajz is. az utolsó két lapon csak utalások, földrajzi és könyvcímek voltak takaros lajstromban. Robi ismét a saját aktáikhoz ért. Felpillantott Enikőre, aki ugyanolyan szenvtelenül ült, kezében a fegyverrel, mint addig.
-Nézz csak bele. Érdemes.
Robi beleolvasott, aztán újra elolvasta az egészet, megnézte a térképeket és újra a saját aktájukat. a homlokáról egy izzadtságcsepp az aktájára hullt és mint valami apró nagyítólencse felnagyította egy pillanatra egy betűt, mielőtt a lap magába szívta volna.
Hátradőlt és a keze automatikusan végigszkennelte a zsebeit. Húsz éve nem dohányzott, de most nagyon vágyott egy szálra. Enikő nem mozdult. A nap lassan sárgára szinezte az irodát.
-Jó. Értem. - vakkantotta a nőnek. - És most mihez akarsz kezdeni? Dezertálni akarsz? - a hangja egyáltalán nem csengett olyan magabiztosan, mint szerette volna.
- Jó ötletnek tartanád? - Enikő hideg volt, mint talán még soha.
-Nem. - megtörölte a homlokát egy zsebkendővel. kigombolta az ingujjat és felhajtotta könyékig. Meglazította majd levette a nyakkendőjét.
-Mit javasolsz?
-Figyeljünk.
-Meglapulás, passzivitás, jelentés?
-Igen. - köhhentett, hogy elűzze a reszelősséget a hangjából. - Ez megy, és ezt látom helyesnek. Informáljuk egymást és figyelünk.
-csak ezúttal nem csak kifele, hanem befele is?
-Igen. - kezdte megtalálni a magabiztosságát. Enikő kezében a fegyver nem moccant.
-Te részt vettél teszteken. Biztosan láttál ilyen proquin kitörést.
-Igen. - hangja élesebben csengett, mint szerette volna. Megértette mire megy ki a játék, és semmi kedve nem volt hozzá. -Mit akarsz tudni? -kérdezte a nőt és igyekezett bevetni mindent amit a tárgyalástechnikákról megtanult. Terroristákkal élesben sosem kellett kipróbálnia.
-Mi történik ilyenkor?
-Próbáljuk lenyugtatni a beteget, de az ellenáll és elkezd mutálódni... vagy olyan magasfokú proquin szaporulat alakul ki a szervezetében hogy megzavarja a gépeket. Minden... - elkezdett félni. ... minden esetben máshogy alakul. Nincsenek törvényszerűségek. - nyelt egyet, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát. - Nem tennéd le azt a fegyvert?
-Nem.
Enikő megnyalt az ajkát lassan, mint valami filmsztár.
-Semmi kiszámítható nincs benne, azt mondod?
-Semmi.
-csak az, hogy amint elkezdjük manipulálni az agyát beindul a folyamat.
-Hát ha innen akarod nézni, akkor igen.
-Ha széttörsz valamit, hogy megtudd mi az, letértél a bölcsesség útjáról. - mondta Enikő és felállt. - Gyerekkoromban olvastam ezt. Mélyen megrendített. Aztán elfelejtettem. Most jutott eszembe újra.
-Nézd Enikő, ez nem törhéntetett jobban. - Robi felállt és kinyújtotta a kezét a nő felé. - Kérlek... az ami velünk történt a legjobb vég.
-Jó vég? - Enikő arcán csodálkozás áradt szét. - Jó végről beszélsz?
-Ha nem leszünk a hivatal emberei akkor meghalunk. ahogy most is így van. akit nem lehet meggyógyítani az a szervlaborban végzi. Nagyon kevésnél várják meg a proquin robbanást.
-Tudtuk, hogy fertőzöttek voltunk. Azt is megmondták, hogy ez gyógyíthatatlan, csak szinten tartható mint a cukorbetegség. De azt nem mondták, hogy mi van ha nem szedjük a gyógyszert, vagy mi van akkor ha nem jutunk hozzá.
-akkor meghalunk.
-Nem.
-Hogy hogy nem?
-Magunktól nem halnánk meg, Robi. akkor levadásznak minket éppen úgy, ahogy minden valóság-deviánst levadásznak.
-Üldözési mániád van. - visszaült. - Mennyit aludtál?
-Hány tabletta van még a raktárban?
-Rengeteg.
Enikő bólintott.
-Oké. akkor én most elmegyek, te pedig nem követsz.
-Nem kellene így befejezni, Enikő. Kérlek. - a pánik lassan elborította. - Kérlek. Mihez akarsz így kezdeni?
-Te végig akarod ezt nézni? Ez népirtás!
-Nem, ez nem az. - nem tűnt meggyőzőnek.
-Nézd végig a névjegyzéket, hátha találsz köztük ismerőst.
-Nincs névjegyzék.
-ja bocs. - Enikő eltette a fegyvert és elnevette magát. - Persze hogy nincs, hiszen teljes agymosás van, ahogy velünk is tették. Te tényleg Varga Róbert vagy? Tényleg az ELTE-n végeztél? Valaha volt kutyád, valóban volt?
-Ez egy nagyon régi trükk. - Robi lassan csóválta a fejét.
-Igen, az. Én nem emlékszem rengeteg dologra. És nincsenek hivatalon kívüli ismerőseim.
-Ez szabály.
-Persze hogy az. De miért is?
-A magasabb rendű titkosítás miatt.
-Persze persze.
Robi kilépett az asztal mögül.
-Mit akarsz elérni?
-Hogy ne történjen meg. Egyszerűen ne csinálják ezt.
-Mégis hogyan?
Enikő elmosolyodott a ragadozók semmivel össze nem keverhető mosolyával.
-Velem tartasz?
-Ha tudom mit tervezel talán.
-A talán nem elég.
-Most azt várod, hogy legyek hozzád lojálisabb, mint a hivatalhoz?
-Igen. azt várom, hogy légy magadhoz lojálisabb, mint a hivatalhoz.
-Nem kérhetsz ilyet.
-De. - mosolygott. - nem lesz semmi Pakson. Semmi, érted? Ha velem tartasz jó. De ha nem, én akkor is megakadályozom. És ez esetben te és én ellenségek leszünk.
Robi bólintott.
-Értem. Adj egy kis időt.
-Lacin keresztül tudsz velem érintkezni.
Robi szemöldöke felszaladt a homlokára.
-Micsoda?
Enikő azonban az asztalhoz lépett és felkapta a papírhalmot. ahogy ellépett Robi mellett a keze végigsimította a férfi mellkasát.
-Ne okozz csalódást. - villant az ajtóból a domina mosoly.
-Jézusom. - hanyatlott a székébe Robi és a keze újra végigszkennelte a zsebeit cigarettát keresve.