Pistipali letelepedett Len mellé a tekeredő lépcsősor karzatára. A harcos impozáns férfinak tűnt ideát is, de Pistipali továbbra is a már már idegen létformára emlékeztető eleganciájú tündért, aki odaát volt.
-Ha valamiben tudok segíteni, tényleg szólj. Fogalmam sincs mire lehet szükségetek, de nem akarok itt állni a tetemetek felett azzal a tudattal, hogy tehettem volna valamit csak nem tudtam róla.
Len csodálkozva nézett rá.
-Ez egy íz, Pali. Egy túlföldi íz.
-Mi?
-Amikor utólag kapod meg a rálátást az egészre, és beláthatod, hogy nagyon elrontottad.
-De nem tehettem mást, mert nem ismertem a teljes igazságot?
-Igen. Az ilyenkor érzett gyászhoz fogható bűntudat, amiben a lelkiismeret furdalás csak egy apró adalék, na ez.
-De mi ez?
-Túlföldi íz. Ez az amit nekünk hiába kínálsz, mi nem tudunk vele táplálkozni.
-Kínálja a fene. - nevette el magát Pistipali. - Nem akarom, hogy ez legyen a vége. Érted?
-Értem. - Len nem értette. Kicsit megrázta a fejét aztán tovább figyelte az aulában tétován vagy éppen haragosan beszélgetőket. Egy idő után azonban újra Pistipalihoz fordult. - Ketten már meghaltak. Ha a királyok nem tudják nekik megtanítani hogyan táplálkozzanak akkor a népem elpusztul.
Pistipali nyelt egyet.
-Azt hittem ezt mindenki tudja.
-Nem. Ez egy nehézség, amivel sokan sosem szembesültek. Sokan közülük - tiszteletteljes kézmozdulattal intett a lent ücsörgők felé. - soha ezelőtt nem tartózkodtak egy napnál többet ideát. A felnőtté avatási rítus megköveteli, de semmi más nem. - arcán megfeszültek az izmok. Mély levegőt vett úgy folytatta. - Olyan ez nekünk, mint valami kiképzés.
-Mint egy hajótörés. Újra meg kell tanulnotok vadászni.
Len lassan bólintott.
-Igen. Azt hiszem a legtöbb amivel segíteni tudsz az az ha hozol a közelbe boldog embereket. Nem tudom hogy ez lehetséges e, és azt hiszem már azzal felségárulást követek el, hogy megkérlek erre, de nem tudom, hogy királyaink, akik maguk birtokolják ezen tudást gondolnak e azokra akik nem.
-Len, ha nincsenek a közelben emberek, akkor senki nem tud életben maradni, nem?
-Igen, nem. Csak tudod neki elég ami belőletek árad. - mondta fejét szégyenkezve lehajtva a harcos.
-A társkirályt meg ő eteti mint fiókát a tojó. - lépett oda hozzájuk egy fáradt arcú nemes. Alakja ötvenes szikár férfié volt, világoskék szemekkel és nikotinos hanggal. - Len, fiam, méltóbb lenne ideterelnél embereket ezen ódon és nemes falak közé, hogy megfelelően ellássanak bennünket. A két király - savanyún elnevette magát - majd elrendezi a formaságokat.
Len felállt és kihúzta magát.
-Nemesvérű Narain uram, meg kell kérjem, hogy térjen vissza a pihenő terembe. Amint mód adódik azonnal értestem róla.
-Mód? Mód mindig van, fiam. Mégis éhezünk.
-A királyok koncertet szerveznek, uram.
-Nekem nem koncert kell, hanem elégtétel.ne dalnokokat hozz hanem üzeletembereket vagy sportolókat. - szemei kitágultak és a szeme fehérjébe vörös fecskendezett. Az orrcimpái penge vékonnyá feszültek, a fogai pedig csattanva zárultak össze Len arca előtt. - Ne akard hogy én utasítsalak, fiú. Menj és tedd a dolgod.
Len biccentett, majd ahogy a nemes hátat fordított neki leütötte. A testet átdobta a vállán és szégyenkező pillantással elvonult vele. Amikor visszatért rá sem nézett Pistipalira.
-Megvadulnak az éhségtől mint az emberek?
-Megvadulnak. Némelyik meg is őrül attól tartok. Négy napja nem ettek rendesen. Ez nem sok. A tudat azt hiszem, az ami gyilkos, hogy többé már nem laknak jól. Pedig lenne mit enniük, ahogy én sem halok éhen. Kimehetnének, akár... itt a környező utcákban is azért valamit lehet találni.
-De nem az volt a parancs hogy zárd el őket?
-De már feloldotta. Kimehet bárki. Elmehet bárki. Alapíthat saját királyságot...
-Korona nélkül.
-...királymágia nélkül.
-Van koronájuk? - pistilai szem felcsillant - Milyen koronája van a tündérkirálynak. - elnevette magát kicsit szégyenkezve - úgy viselkedek mint egy hatéves.
Len mosolygott udvariasan és nem értette.
-Van koronájuk, persze, de az itt nem látszik, hacsak ők maguk úgy nem akarják.
-Ki fogtok menni, mint valami horda. - Pistipali lemászott a mellvédről.
-Attól tartok igen.
-Mire várnak?
Len lenézett rá.
-Félnek.
-Ha ebben is olyanok, mint az emberek, akkor még nem éhesek eléggé.
Len sóhajtott.
Hong az elérhető legelegánsabb ruhájában állt a színpadon Horatio mellett. Úgy érezte magát mint valami felkínált áldozat. A nemesek a bársonyszékeken ültek, ami egykor a nézőtér volt. Éhségük állatiassá aszalta őket. Hong elmondott nekik mindent amit elmondhatott. Elmondta nekik, hogy a síkok egymásba csúsztak, és nincs többé asztrál és mentál sík külön. Hogy a túlföldiek uradalmai is összezsugorodtak, de ők át tudták formálni a falsaikat a megnövekedett nyomás igényeire, míg ők Horatioval nem voltak képesek erre. Elmondta nekik, hogy itt maradnak egy darabig. Hogy szabadon jöhetnek és mehetnek, de a hierarchiát nem tarthatják meg. Hogy az ifjakat sokkal szigorúbban meg kell tanítani a legendákra és mesékre, mert minden elvész amit nem tanítanak meg.
A Molnár ott állt a színpad szélén és őt nézte. Amikor kitört az üvöltözés és a nemesek a színpad fele törtek nyomást gyakorolni rá, akkor kardot rántott és bár fizikai teste nem volt olyan tökéletes mint a tündér forma, ekkor erről egyszerűen megfeledkezett. A csápok előrelendültek ás vissza lökték a nemeseket a nézőtérre. A kardok megvillantak és Horatio elkiáltotta magát.
-Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Akkor is ha ezt nem nézitek ki belőlünk és akkor is ha nem hisztek az erőnkben. Megválasztottatok. Viseljétek a következményét.
-Meg is ölhetünk, korcs. - vakkantott felé Antallirion herceg. Megfakult szakálla fonataitól itt sem akart megválni.
Horatio egy ugrással termett előtte, a színpad szélére térdelt és villámgyorsan kapta ki a herceg kezéből a kardot. Majd feldobta, hogy annak nyele a herceg fele nézzen, úgy nyújtotta felé, miközben a hegyét a torkának támasztotta. Lassan széttárta a kezét miután a herceg automatikusan megfogta a kard nyelét.
-Tedd meg, ha meg kell tenned.
Hong tett egy lépést előre-es . Koponyája körül felizzott a királymágia vasalt abroncsa. A csuklóin a vastag mágikus bilincsek lassan testet öltöttek a fizikai valóságban is. Homlokáról vér csepegett és sült hús szaga kezdett terjengni a levegőben.
-Ne. Ne...- suttogta Hong.
-Nézzétek meg. Íme a királymágia a maga sötét és igazságos valójában. - míg beszélt meg sem rezzent, csak a homlokán megjelenő sercegő hús alól folyt a szeméhez valami lé. - Az emberek látták ezt hajdanán. Leképezték a maguk értelme szerint hegyes tüskékben végződő arany homlokpánttá. - nyelt egyet. -Ha a házad eztán a királyölő nevet is magáénak akarja, nyomd belém a kardod, Antallirion hercege. - halkan nevetett. - Ki emlékszik egyáltalán mi vagy hol van Antallirion?
Hong előrelépett, a herceg hátra. Minden kard visszacsusszant a hüvelyébe csak Hong kezében fénylett a sajátja. Horatio felállt. A 2009-es VOLT fesztivált hirdető póló csatakos volt az izzadságtól.
-Szeretne még valaki szólni a királyokkal? - kérdezte komolyan. A csend sűrű volt és mozdulatlan.
-Akkor az audienciának ezennel vége.
Hong leengedte a kardot és kinézett a függöny mögé a színpad belső oldalára. Végig állt ott két árny. Két nagyon is ismerős árny. Most csak egy alakot látott. Odalépett.
-Volt itt veled valaki? - kérdezte súgva Jakabot.
-Igen, felség. - jött a zavart válasz - A Molnár.
-Ha valamiben tudok segíteni, tényleg szólj. Fogalmam sincs mire lehet szükségetek, de nem akarok itt állni a tetemetek felett azzal a tudattal, hogy tehettem volna valamit csak nem tudtam róla.
Len csodálkozva nézett rá.
-Ez egy íz, Pali. Egy túlföldi íz.
-Mi?
-Amikor utólag kapod meg a rálátást az egészre, és beláthatod, hogy nagyon elrontottad.
-De nem tehettem mást, mert nem ismertem a teljes igazságot?
-Igen. Az ilyenkor érzett gyászhoz fogható bűntudat, amiben a lelkiismeret furdalás csak egy apró adalék, na ez.
-De mi ez?
-Túlföldi íz. Ez az amit nekünk hiába kínálsz, mi nem tudunk vele táplálkozni.
-Kínálja a fene. - nevette el magát Pistipali. - Nem akarom, hogy ez legyen a vége. Érted?
-Értem. - Len nem értette. Kicsit megrázta a fejét aztán tovább figyelte az aulában tétován vagy éppen haragosan beszélgetőket. Egy idő után azonban újra Pistipalihoz fordult. - Ketten már meghaltak. Ha a királyok nem tudják nekik megtanítani hogyan táplálkozzanak akkor a népem elpusztul.
Pistipali nyelt egyet.
-Azt hittem ezt mindenki tudja.
-Nem. Ez egy nehézség, amivel sokan sosem szembesültek. Sokan közülük - tiszteletteljes kézmozdulattal intett a lent ücsörgők felé. - soha ezelőtt nem tartózkodtak egy napnál többet ideát. A felnőtté avatási rítus megköveteli, de semmi más nem. - arcán megfeszültek az izmok. Mély levegőt vett úgy folytatta. - Olyan ez nekünk, mint valami kiképzés.
-Mint egy hajótörés. Újra meg kell tanulnotok vadászni.
Len lassan bólintott.
-Igen. Azt hiszem a legtöbb amivel segíteni tudsz az az ha hozol a közelbe boldog embereket. Nem tudom hogy ez lehetséges e, és azt hiszem már azzal felségárulást követek el, hogy megkérlek erre, de nem tudom, hogy királyaink, akik maguk birtokolják ezen tudást gondolnak e azokra akik nem.
-Len, ha nincsenek a közelben emberek, akkor senki nem tud életben maradni, nem?
-Igen, nem. Csak tudod neki elég ami belőletek árad. - mondta fejét szégyenkezve lehajtva a harcos.
-A társkirályt meg ő eteti mint fiókát a tojó. - lépett oda hozzájuk egy fáradt arcú nemes. Alakja ötvenes szikár férfié volt, világoskék szemekkel és nikotinos hanggal. - Len, fiam, méltóbb lenne ideterelnél embereket ezen ódon és nemes falak közé, hogy megfelelően ellássanak bennünket. A két király - savanyún elnevette magát - majd elrendezi a formaságokat.
Len felállt és kihúzta magát.
-Nemesvérű Narain uram, meg kell kérjem, hogy térjen vissza a pihenő terembe. Amint mód adódik azonnal értestem róla.
-Mód? Mód mindig van, fiam. Mégis éhezünk.
-A királyok koncertet szerveznek, uram.
-Nekem nem koncert kell, hanem elégtétel.ne dalnokokat hozz hanem üzeletembereket vagy sportolókat. - szemei kitágultak és a szeme fehérjébe vörös fecskendezett. Az orrcimpái penge vékonnyá feszültek, a fogai pedig csattanva zárultak össze Len arca előtt. - Ne akard hogy én utasítsalak, fiú. Menj és tedd a dolgod.
Len biccentett, majd ahogy a nemes hátat fordított neki leütötte. A testet átdobta a vállán és szégyenkező pillantással elvonult vele. Amikor visszatért rá sem nézett Pistipalira.
-Megvadulnak az éhségtől mint az emberek?
-Megvadulnak. Némelyik meg is őrül attól tartok. Négy napja nem ettek rendesen. Ez nem sok. A tudat azt hiszem, az ami gyilkos, hogy többé már nem laknak jól. Pedig lenne mit enniük, ahogy én sem halok éhen. Kimehetnének, akár... itt a környező utcákban is azért valamit lehet találni.
-De nem az volt a parancs hogy zárd el őket?
-De már feloldotta. Kimehet bárki. Elmehet bárki. Alapíthat saját királyságot...
-Korona nélkül.
-...királymágia nélkül.
-Van koronájuk? - pistilai szem felcsillant - Milyen koronája van a tündérkirálynak. - elnevette magát kicsit szégyenkezve - úgy viselkedek mint egy hatéves.
Len mosolygott udvariasan és nem értette.
-Van koronájuk, persze, de az itt nem látszik, hacsak ők maguk úgy nem akarják.
-Ki fogtok menni, mint valami horda. - Pistipali lemászott a mellvédről.
-Attól tartok igen.
-Mire várnak?
Len lenézett rá.
-Félnek.
-Ha ebben is olyanok, mint az emberek, akkor még nem éhesek eléggé.
Len sóhajtott.
Hong az elérhető legelegánsabb ruhájában állt a színpadon Horatio mellett. Úgy érezte magát mint valami felkínált áldozat. A nemesek a bársonyszékeken ültek, ami egykor a nézőtér volt. Éhségük állatiassá aszalta őket. Hong elmondott nekik mindent amit elmondhatott. Elmondta nekik, hogy a síkok egymásba csúsztak, és nincs többé asztrál és mentál sík külön. Hogy a túlföldiek uradalmai is összezsugorodtak, de ők át tudták formálni a falsaikat a megnövekedett nyomás igényeire, míg ők Horatioval nem voltak képesek erre. Elmondta nekik, hogy itt maradnak egy darabig. Hogy szabadon jöhetnek és mehetnek, de a hierarchiát nem tarthatják meg. Hogy az ifjakat sokkal szigorúbban meg kell tanítani a legendákra és mesékre, mert minden elvész amit nem tanítanak meg.
A Molnár ott állt a színpad szélén és őt nézte. Amikor kitört az üvöltözés és a nemesek a színpad fele törtek nyomást gyakorolni rá, akkor kardot rántott és bár fizikai teste nem volt olyan tökéletes mint a tündér forma, ekkor erről egyszerűen megfeledkezett. A csápok előrelendültek ás vissza lökték a nemeseket a nézőtérre. A kardok megvillantak és Horatio elkiáltotta magát.
-Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Akkor is ha ezt nem nézitek ki belőlünk és akkor is ha nem hisztek az erőnkben. Megválasztottatok. Viseljétek a következményét.
-Meg is ölhetünk, korcs. - vakkantott felé Antallirion herceg. Megfakult szakálla fonataitól itt sem akart megválni.
Horatio egy ugrással termett előtte, a színpad szélére térdelt és villámgyorsan kapta ki a herceg kezéből a kardot. Majd feldobta, hogy annak nyele a herceg fele nézzen, úgy nyújtotta felé, miközben a hegyét a torkának támasztotta. Lassan széttárta a kezét miután a herceg automatikusan megfogta a kard nyelét.
-Tedd meg, ha meg kell tenned.
Hong tett egy lépést előre-es . Koponyája körül felizzott a királymágia vasalt abroncsa. A csuklóin a vastag mágikus bilincsek lassan testet öltöttek a fizikai valóságban is. Homlokáról vér csepegett és sült hús szaga kezdett terjengni a levegőben.
-Ne. Ne...- suttogta Hong.
-Nézzétek meg. Íme a királymágia a maga sötét és igazságos valójában. - míg beszélt meg sem rezzent, csak a homlokán megjelenő sercegő hús alól folyt a szeméhez valami lé. - Az emberek látták ezt hajdanán. Leképezték a maguk értelme szerint hegyes tüskékben végződő arany homlokpánttá. - nyelt egyet. -Ha a házad eztán a királyölő nevet is magáénak akarja, nyomd belém a kardod, Antallirion hercege. - halkan nevetett. - Ki emlékszik egyáltalán mi vagy hol van Antallirion?
Hong előrelépett, a herceg hátra. Minden kard visszacsusszant a hüvelyébe csak Hong kezében fénylett a sajátja. Horatio felállt. A 2009-es VOLT fesztivált hirdető póló csatakos volt az izzadságtól.
-Szeretne még valaki szólni a királyokkal? - kérdezte komolyan. A csend sűrű volt és mozdulatlan.
-Akkor az audienciának ezennel vége.
Hong leengedte a kardot és kinézett a függöny mögé a színpad belső oldalára. Végig állt ott két árny. Két nagyon is ismerős árny. Most csak egy alakot látott. Odalépett.
-Volt itt veled valaki? - kérdezte súgva Jakabot.
-Igen, felség. - jött a zavart válasz - A Molnár.
tartok tőle van némi túlföldi ízem :) (azaz egyszerűen bűntudatom van h ennyire éhesek) és remélem a koncert aztán segített valamit... nagyon tetszik ahogy Len nem is érti Pistipalit! tök átjön belőle h mennyire más Horatio (de még Hong is), és az ember elképzeli amint a többiek még ennyit sem értenek - még annyit sem h egyáltalán szóba álljanak velünk...
VálaszTörlésazt nem teljesen értem h miért kezd megsülni Hong. de a királymágia szakrális volta, h a király kötve van a népéhez és ez inkább a kötelesség súlya, mintsem kiváltság, az átjön. (már ha jól értem :)
a Miolnár... ha a Molnár feltűnik, kicsit mindig ökölbe szorul a gyomrom. remélem megugrották a királyok a karma által eléjük tett feladatot :)
Ha a Molnár feltűnt, akkor az azt jelenti, hogy nem ugrották(még) meg. (szerintem) Ó, és igen, durva ez az igazi értelemben vett királyság, amikor húsoddal-véreddel (szó szerint) felelsz a rád bízottakért. Ha kilátszik a díszlet mögül, mindjárt csökkennek a hatalmi lázongások.
VálaszTörlésEz a királymágia annyira élő bennem, hogy nem bírtam ki, hogy ne írjak egyet róla. Az van bennem, hogy ez egyfajta bilincs verése annak a két léleknek, ami normális körülmények között egy nő és egy férfi energiájú lény. Hogy a korona ragyogása az valójában egy az elméjüket körbefogó bilincs, ami erőt ad - itt konkrétan mágikus tudást és hatalmat - a népért cselekvéshez, de megköti a kezüket is (bilincsek a csuklókon), és égető és nehéz és fájdalmas és itt, nálam, a vele való kérkedés is bűn. Lásd a fizikai materializálása igen fájdalmas és pusztító. Azt gondolom Horatio is ég közben, de mivel ő hívta fel ezt a mágiát, hogy megmutassa a nemeseknek, hogy milyen is ez, ezért nem rajta mutattam be, hanem Hongon, aki ez esetben csak elszenvedte a materializálást.
VálaszTörlésA Molnárról nem nyilatkozom. B-)