Csenge - első nap

Deszkával haza, végig a városon egészen kellemes volt. Mégis volt valami vészjósló benne. Az emberek nem lézengtek kirakatokat nézegetve és nem suhantak autóikon az éjszakában. Még a nagyobb kereszteződésekben ácsorgó rendőrök sem villogtak. Csak egy egy mentő tépett el, a többi autós idegesen sietve, szántott bele reflektoraival abba a nagyvárosban olyan furcsa sötétben.
Tizenhétszer esett el. A kisebb bicsaklásokat nem is számolta, csak azokat amikor földet fogott. A kivilágítatlan utcákon vakrepülés volt gördeszkázni. Ismerte ugyan jól ezeket az utcákat, de nem emlékezett minden gödörre, aknafedőre és nem látta a szemetet sem.
Emberek beszélgettek autók mellett állva és emberek fosztogattak boltokat ráérősen. Más emberek elemlámpákkal felszerelve mentek át a szomszédba vagy a közelben lakó rokonaikhoz. Egy kisfiú az ablakból kiabálva szólongatta a kutyáját, egy magas férfi pedig derékig hajolt egy ezüstszínű audi csomagtartójában az Andrássy úton, miközben egyre azt hajtogatta, hogy meg lesz, meg lesz. Csenge biztos volt benne, hogy nem lesz meg, bármit is keres a fickó a kocsiban.
Semmi nem lesz már olyan mint addig. Igyekezett megőrizni a vonatos emlékeit. Az újra és újra felbukkanó Mezőkövesd táblát és az elérhetetlen messzeségben maradó Füzesabonyt. Sanyit, aki úgy nézett ki mint Chester a Linkinből, csak ő a Bibliában kereste a családfáját és felvillanyozta bármi amitől mindenki mást kivert a víz. Fura volt az egész kis társaságuk a vonaton. ad hoc összeverődött idegenek egy szűk mozgó zárt helyen, mint egy Miss Marple regényben.
Aztán hazaért. A kertkaput nyitva találta, a ház utcafrontján minden ablakban gyertya égett. A nappaliban emberek ültek és csak mama jellegzetes sziluettje látszott mozogni, ahogy kimegy a halványan derengő konyhába. Wekerle még így is a béke szigete volt.
Mama jól palástolta az idegességét. Csenge pedig tudta hogy pokoli órákat élhetett át, és azt jól tudta, hogy a mamát ennél sokkal keményebb fából faragták. Anya sirdogál néha, meg összefűzött ujjakkalimátkozik egy istenhez akiben nem is hisz, ha nagyon fél. Mama nem kérdez sokat, a mama cselekszik, még így túl a hetvenötön is.
Most is így volt. Anya lent rekedt Nyíregyen, mama pedig itthon tartott a frontot. Áthívta a szomszédokat, valami töményt osztogatott gyűszűnyi pohárban és a gáz egyre gyengülő lángjánál kiadós levest főzött. Csak mint ínséges időkben kellene, szerint, össze fogni a szomszédokat.
Csenge lerogyott a konyhában, mama megölelte, úgy ültében.
-Nagyon örülök, hogy épségben hazajutottál.
-Minden rendben van mama. - hallotta a saját nyugodt hangját. - Kérek én is egy kis levest.
Ettek. Ő beült a kanapé belső sarkába, és lassan kanalazta a levest, míg a szomszédok és Rudolf, a Gazsi szomszéd foxija megvitatták a dolgokat. Szerencsére nem volt sok információjuk, így aztán inkább felemlegettek nagy közös akciókat. Mint a Pistáéknál az elcseszett kútfúrást, majd egy évre rá a Pannika unokája kis kavicsokkal kiékelte a búvárszivattyút, úgy 4 méteren. Csenge is emlékezett a négy férfira, ahogy tréningjük egyre súlyosbodó hasuk alá szorul, és úgy állnak körbe a kút körül, mint négy királypingvin. Először fel akarták húzni a búvárszivattyút a slag meg az áramkábel segítségével, de azok könnyedén leszakadtak róla. Csenge egyre jobban vigyorgott, miközben hallgatta, mert emlékezett a Gyula bára aki a szomszéd ház teraszáról próbálta egy hosszú vascsővel leütni a búvárszivattyút a föld alatti üregbe, amiről mind egyöntetűen állították, hogy ott van. aztán a mama oldotta meg. Elment a vasboltba és vett egy vasgolyót, rajta egy lánccal. Csenge tudta, hogy még megvan a pincében. Néha megfenyítette vele az unokaöccsét, mert olyan mint egy rabgolyó. Szóval a mama ütötte le abba az üregbe a vasgolyóval.
Aztán elaludt. Ott a kanapé sarkán, a beszélgető szomszédok egyre békésebb szóáradatával körülölelve.

Másnap Gyula bá áthozta a bográcsot meg azt a jóféle krumplit amiből ők szoktak a fél utcának hozni valahonnan vidékről. Csenge pucolta s arra gondol, hogy nincs baj. Anya is biztos éppen főz Nyíregyen, és végül is milyen jól összehozza a szomszédokat az áramszünet és a mama.

Késő délután jutott  el hozzájuk az első kétségbeesett hang. Koós Károly tér felé kezdték el kipakolni a módosabb házakat. A lakókat simán kipenderítették, az egyik fickót meg is verték, mert védeni próbálta az értékeit. Csenge segített a krumplipucolásban. A szomszéd asszonyok ismét átjöttek és együtt főztek az udvari tűznél, mert addigra nem volt már gáz sem. Meleg vizet Gazsiéknál forraltak egy nagy lekvárfőző fazékban, szintén a garázs mellett az udvaron. A fosztogatás és erőszak híre megrázta a szomszédokat. Csenge a papra gondolt és Sanyira, és a lázálomszerű utazásra. A pókokra nem gondolt, így azokat el is felejtette estére teljesen.
Délután egy horda gördeszkás lepte el az utcát és a garázs előtt megállva skandálták a nevét. Csemge elvörösödött és a deszkáért nyúlt. Valami azonban nem volt rendben a szobában. Mintha hiányzott volna valami. A mozdulat felénél megállt és körbenézett. A táskája az ágy mellé dobva, a könyvei laza halmokban, bukók és térdvédők lógtak a s széktámlájáról. Látszólag nem hiányzott semmi. Mégis. A tudata szélén ott motoszkált a hiányérzet. Aztán megrázta a fejét és felkapta a deszkát. Mama a konyhából szólt ki neki.
-Nem gondolod, hogy elengedlek ilyen időben?
-De hát tök jó idő van. - csúszott ki Csenge száján, de mire a mondat végére ért el is vörösödött. - Elfelejtettem, mama. Itt olyan nagy nyugi van.
Mama csak biccentet, Csenge pedig vívódva ment ki a kapuhoz. A kötelező körüdvözlések után rátért a dologra. Nem ment velük, pedig kedve lett volna. Vagy fél órába telt míg megértette velük, hogy otthon marad és segít. nem a segítséget nem értették, hanem az elzárkózást. Mikor még azt is hozzá tette, hogy lehet hogy jobb lenne ha ők sem mennének, akkor elindultak végre. Arra a furcsa álomra gondolt, amikor egy angyal állt a Lehel téri templomban és arról suttogott a tömegnek, hogy maradjanak nyugodtak, maradjanak higgadtak, és ne lepődjenek meg semmin.
Nem tart sokáig az áramszünet.