két találkozás

Tomi lent ült a kapu előtt és várta Annát. A Gebét nézte. Szotyizott az idegtől, és már rá sem nézett az órájára. Anna nem jött. Aztán megjelent a pirkadat első halvány derengése a szemközti házak közötti kis résben és Tomi felállt. Zsebre dugta a maradék szotyit és felpattant a Gebére. Végigtekert az Árpád úton, majd a Vácin be egészen a Lehetig. Ott megtorpant a kiégett villamoskocsi mellett. Körbenézett, de nem látott ismerős ruhafoszlányt és a feljavított bringát sem látta sehol. Tovább tekert a Nyugati irányába. Ott viszonylag ép volt minden, az Arany János utcánál azonban elszabadult a pokol. A tetemek úgy hevertek mint valami robbanás után. Még mindig füstölt valami és halványan parázslott pár kideríthetetlen eredetű dolog az aszfalton. Kiégett autók és masszív sült hús illat.
Aztán meglátta Anna biciklijét.
Fogalma sem volt róla, hogy mennyi idő telt el. A tetemek lassan szétestek, mintha az idő meglódult volna. Tomi még fel is kapta a fejét, mert nevetést hallott. Aztán mintha egy idősebb nő mesélne valami vidám történetet, aztán mintha csecsemő sírt volna fel. aztán újra csend lett. Végül felült a Gebére és nyergét fogva kezdte maga mellett terelni Anna bringáját. Elindult vissza, Újpestre. A hangok elkísérték. Kb a Nyugatinál már tudta, hogy csak a fejében szólnak. Nem sírt, nem volt ijedt. A levegő sűrű volt és vastag mint a csokipuding. Rossz íze volt és vattaként tapadt a fülébe.
Aztán észre vette a gyereket a járdaszegélyen. Odakanyarodott hozzá. Tizenegy-két éves forma fiú volt. Füstös szétsírt fejjel. Lehorzsolt térdekkel rszketve ült a járda szélén.
-Gyere. - Intett neki Tomi. a gyerek pedig azonnal felkelt.
-Hogy hívnak?
A fiú kicsit megrázta a fejét.
Tomi bólintott.
-Nem baj, majd kitaláljuk. Gyere, elmegyünk innen. Tudsz bringázni, igaz?
A fiú megérintette a bicikli kormányát és bizonytalanul felült rá.
-Menni fog. - hallotta Tomi a saját hangját, de nem tűnt meggyőzőnek. - Hosszan megyünk egyenesen. majd belejössz.
Elindultak. A hangok elmúltak Tomi fejéből, aztán úgy a Duna plaza magasságában a srác elkezdett fütyürészni.

Pistipali a középső szobában állt a balkonajtó előtt. a függönyt elhúzta de kinyitni nem merte az ajtót. Kint a hajnal pirossága helyett valami lilás derengés erősödött lassan. Nem is egy pontból, sokkal inkább az ablakokból áradt kifele. Néha, ha egy magányos alak elsietett az Andrássyn annak is volt valami derengő aurája. Pistipali hitte is meg nem is amit lát. Aztán hátrafordult, hogy ránézzen az alvókra. Sándor tetovált inas teste úgy hevert a kanapén, mint egy szertehagyott rongybaba. Arca békés volt, szája nyitva. A lila derengés rajta zöldes-türkiz volt és úgy terjedt mint a füst, nem pedig úgy mint a fény. Csenge derengő pinkje egészen eltompult a zöld szorításában.
Pistipali közelebb ment Sándorhoz és úgy nézett le rá, mint aki abban sem biztos hogy élőt vagy halottat lát e. Valami megcsillant és ő hátrafordult a hálószoba ajtaja felé. a résnyire nyílt ajtóban Hong állt. az ajtó fehér lapja előtt egészen feketének látszott a fénytelen szobában. Őt egy sokkal konkrétabb fény fogta körül, néha pulzált és mintha a színek csapatban vonultak volna át rajta. csak a bőre tűnt nagyon sötétnek.
-Mi történik? - kérdezte Pistipali. Hong Halkan becsukta az ajtót maga mögött és úgy ahogy volt, meztelenül odalépett Pistipalihoz.
-Már nem kell sokáig várni. Ezt a kicsit még bírd ki. Mindjárt vége.
-Olyan mintha csak most kezdődne igazán.
Hong féloldalas mosolyt villantott.
-Hát igen. Nektek igen.
Pistipali értetlenkedve morcolta a szemöldökét.
-Horatio nem akar tőletek semmit, csak megbújni a fényetekben. De én azt gondolom, hogy kölcsönös szimpátiánk jeleként esetleg felderíthetnénk együtt az életben maradásunk esélyeit. Bár nem tűnünk valami harcedzett alakoknak. Hidd el, igazán jól meg tudunk magunkat védeni, így akár az oldalatokon ütőképes társaitok is lehetünk.
-Aha. - Pistipali tenyere izzadni kezdett. Megint eszébe jutott az a furcsa csúszósan szúró érzés, hogy bár szavakkal dicsérik, valójában lenézik éppen.Lenézett a kezére. - Én autófényező vagyok, nem katona. Érted.
-Autófényező?
-Igen.
-Az mossa a kocsikat?
Pistipali éppen elcsípte Hong zavartan félrekapott pillantását.
-Nem. Nem egészen. - Ismét a kezeit nézte amik egyre erősebb fénnyel világítottak. napsárga, arany fénnyel. - Szóval szövetség?
-Igen. - Hong visszazökkent az ismerős terepre.
-Oké. Én autófényező vagyok, ami egy nem túl harcias dolog, de jó fizikum kell hozzá meg anyagismeret. Te mihez értesz? -
Hong kinyitotta a száját hogy mondjon valamit. Láthatóan a meztelensége zavarta legkevésbé. Végül becsukta a száját és sóhajtott egyet. Vágott valami grimaszt aztán kibökte.
-Otthon diplomata voltam.
-Az hasznos. - Pistipali nem tudta elrejteni a mosolyát.- akkor mi aztán ütőképes csapat vagyunk. - csak a torka mozgott ahogy nevetett. A szája résnyire sem nyílt ki. Hongot Jaktvinra a smaragdgyíkra emlékeztette, ami annyiszor megmarta gyerekkorában, ha rossz választ adott egy kérdésre. Hátralépett önkéntelenül is egyet.
-Mi ez a fény?
Hong végignézett az alvókon.
-A hasonlóság és a különbség köztünk. Látod Sanyi mennyire más?
-Nem látom. azt látom, hogy mi négyen teljesen másmilyenek vagyunk. Mások mint a másik három és más mint akik az utcán járkálnak.
-Pontosan ez a helyzet. - Vigyorgott magabiztosan Hong. - Nem mondhatok erről többet. Ha maradt még kérdésed azt egyesség formájában beszéljük meg.
-Félsz tőlem. - állapította meg Pistipali.
Hong meghajolt.
-Minden félelmemmel együtt inkább állok melletted mint előtted vagy mögötted.
Pistipali megrázta a fejét.
-Nem értem a szavaid.
Hong meghajolt.
-Minden reményemmel és félelmemmel együtt azt kell mondjam, szövetségesetek lehetek, alárendeltetek nem és reményeim szerint ellenségetek sem leszek.
Pistipali morrant egyet.
-Nem vagy egy egyszerű figura. Nem igazán értem mit mondasz, de nem is kell más. Tehát mellettünk harcolsz ha megtámadnak, de békeidőben nem látunk és nem is szúrsz hátba. Igaz?
Hong elmosolyodott.
-Igen.