Mítikus szörnyek

a hollar lassan mozdult feléjük, kezdetben a kukák takarásából, később egyszerűen a lassúsága adta feltűnésmentességére hagyatkozva. A világítás hiánya természetes viszonyokat teremtett a vadász és a zsákmány közé. A két rendőr az autó mellett ácsorgott. Cigiztek. Lassan fújták ki a füstöt. Ahogy álltak, egymás hátát védték. Lassan hajnalodott. Épp csak kezdett  a fekete ég valami kékes tónust kapni. A hollar felegyenesedett és egyenesen a rendőrök mellé lépett, oldalról, egyikkel sem szemben. Mozdulataiban nem volt kecsesség, nem volt művészet. Precizitás volt és céltudatosság, a pontosság tévedhetetlensége. A két fejet egyszerűen összecsattantotta. Hang nélkül omoltak a földre. A cigaretták elrepültek. A hollar behajította őket a kocsiba. Ő maga előre ült és lehúzta az ablakokat. A két ájult rendőr szaga betöltötte az autót. az ülések között és a kesztyűtartóban vastagon állt a szemét. A holler beleszagolt majd mindet kiszórta a kocsi mellé. Végül beindította az autót és lassú doromboló üzemben gurult végig a kihalt utcákon.

A balkonkorláton ült. Nézte az utcán hömpölygő tömeget. A fáklyák libegő fénye régi emlékeket ébresztett benne. sokan voltak. Gyomorforgatóan sokan. A társának már rég vissza kellett volna érnie friss hússal. Ha így történt volna, ő nem ülne a korláton és nem csorgatná a nyálát a jóllakott pestiekre. Énekeltek. Valami virágról, később meg valami gyilkos szerelmesről.
a szomszéd lakás ajtaja kinyílt és egy idősödő úr feje jelent meg a nyílásban. Nézelődött. A holler mélyet szippantott a levegőbe és hangtalanul állt fel a korláton. A bácsi ránézett vastag szemüvege mögül és bizonytalanul elmosolyodott.
-Vigyázzon fiatalember, le ne essen.
Nem esett. Egy ugrással a bácsi mögött termett a vastag öreg szőnyegen. Megfordult és ő is mosolygott. Síma arca a legkisebb mimikára is ezer ráncba gyűrődött. Szeme fehérje derengett a sötétben.
-Vigyázok. - mondta és előrelépett az öreg felé. Az meg sem nyikkant, sóhajtani is elfelejtett. Még akkor sem adott hangot mikor kellett volna. Mikor az lett volna a dolga hogy sikítson, könyörögjön vagy imádkozzon. De az öreg akkor sem. Könnyei potyogtak ugyan, de nem szólt.
A holler szétverte a lakást miután végzett. Fusztrációja éktelen haraggal párosult. Kilépett a gangra. Az arca véres maszk volt. Pengévé szűkült ujjai végigkongatták a vaskorlátot..Kitátotta a száját és engedte előtekeredni hosszú érzékeny nyelvét.
Volt aki ott reszketett az ajtó mögött. Volt aki hallotta a tombolást és várta a lépcsőn lefutó lábak keltette jellegzetes zajt. De hiába várta. a holler ott állt az ajtó túloldalán, mélyeket nyalva a félelem szagából. Egyetlen penge ujja elég volt, hogy felpattintsa az ajtót, mint egy kagyló héjját. A benti gyertyfény megcsillant vértől nedves arcán. A végsőkig nyújtotta azt az első pillanatot. A szemét nézte ugyan de a szagát itta. Nem moccant nem tett egyetlen mozdulatot sem csak állt az ajtónyílásban és lassan dőlt előre. Mintha annak a lénynek minden félelme saját gravitációs mezőt generált volna. A nő sem mozdult, csak egy hatalmas konyhakést szorongatott és sikított.

a békés tüntetők helyet adnak a rendőrautónak. senki nem nézett rá akkor sem, mikor a két rendőrt a vállára dobta és elindult a kapu felé. Csak az ő kifinomult érzékei tudtak különbséget tenni a mögötte nyájban félők szaga és a házban lassan emésztődő nő félelmének szaga között.
-Elkéstem. - gondolta és megtorpant. A rendőröket a kukák mellé dobta és elengedte magát. Ha a társa elszabadult, miért maradjon korlátozva ő maga. az öntudatlan hús szinte emészthetetlen, nem úgy a nagyon is éber gyanútlan áldozat, akin akkor, a megfelelő pillanatban ömlik el a félelem, és édesíti meg a táplálkozás extatikus örömét. Megfordult hát és mosolyogva lépett be a tüntetők közé.