Laci bácsi lement kenyérért. Persze ez nem volt ennyire egyszerű. Összeszedni magát eléggé ahhoz, hogy lekapcsolja a Mónika show-t, vagy legalább levennie a hangerőt sosem volt könnyű feladat. Úgy tapadtak az idegvégződései az egész nap bekapcsolva hagyott tévére, mint éhes gyermek szája az anyja mellére. De az éhség is elég hangos tud lenni, ahhoz, hogy egy idő után nem sodorhassa félre a lustaság és a reklámblokk. Laci bácsi feltornázta magát az öblösre kiült kanapéról és nyögve tett pár lépést. Meggyőzte magát, hogy nem kell nadrágot váltson, csak egy kabátot elég lesz felhúzzon a sportingre, amit még a neje vett neki. Szegény Zsóka már vagy nyolc éve meghalt.
Kitapogatta a kabátzsebben a tárcáját és a botjáért nyúlt. Fejben végigvette a megtenni szükséges távokat és sóhajtva elindult. Lifttel ment le az elsőről a földszintre. Nyikorgó izületei lefele sem nyugodhattak. Az utca éles fénye hunyorgásra késztette. Lassan, topogva ment. Köszönt a kocsiját takarító szomszédnak és a legkisebb íven próbált lekanyarodni a mellékutcába. A bolt a szemközti sarkon volt, benne újságárus és lottózó is elfért. Leült a lottózóban, mielőtt bement volna a boltba. Nézte a színes magazinokat. Régen sokat olvasott. Verseket és regényeket is. Passuthot legszívesebben. Mostanában nem olvasott. A könyvlapok okkersárga maszatos cetlik voltak. Rég nem látta már a betűket. az orvosnő nem javasolt műtétet a szíve miatt. azt mondta szokja meg.
-Nem lehet ezt megszokni. - mondogatta minden alkalommal ha olvasni kellett.
Feltápászkodott és odament a lottózós ablakhoz.
-Jó napot! adjon egy egyheti szelvényt.
-Skandinávot, hatost vagy ötöst...
-Nem, nem... - vágott a szavába fáradtan. - Sima ötöst legyen szíves.
-Ki van téve. Ikszelje be én meg beviszem a gépbe. - darálta a hölgy unottan.
-Ja. - fordult körbe Laci bácsi.
Megtalálta a cetliket, aztán csak állt és nézte a színes szélű szürkés lapocskát. Valaki megállt mellette.
-Jó napot, Laci bácsi. - hallatszott az ismeretlen mély hang.
-Jó napot! Segítene kérem? - kérdezte bizonytalanul az öreg. A nagydarab férfi kivette a kezéből a cetlit és tollért nyúlt.
-Mondja csak, jelölöm.
-22. ez az én születési évem. 27 Ez szegény Zsókámé volt. 54 ez a lányomé és 59 a fiamé.
-Kell még egy.
-Maga mikor született?
A fickó megdermedt, aztán zavart hangon kinyögte.
-Ötvenben.
-Akkor legyen az. - mosolygott Laci bácsi és a zsebében kezdett kotorászni apróért.
-Hagyja csak. Meghívom erre, tanár úr.
Laci bácsi elmosolyodott. A szerelőműhelyben hívták így a fiatalabb kollégák, mert minden felmerülő nehézségre pontosan tudta a választ. Szerette, hogy így hívják. Tisztelet volt benne és szeretet.
-Az apjával dolgoztam, ugye? - kérdezte bizonytalanul. De a férfi nem válaszolt, hanem benyújtotta a szelvényt a kisasszonynak, a sajátjával együtt. majd visszafordult a bácsihoz és a kezébe nyomta az igazoló cetlit.
-Tessék. Minden jót Laci bácsi.- mondta és kilépett a boltból. A kezében kicsit forgatta a szelvényt, rajta a 22-es 27-es 54 és 59-es számokkal, aztán összegyűrte és kidobta. Tudta hogy a bácsi unokája pont a lottóhúzáskor fog érkezni, és ő fogja összeolvasni a számokat. A számokat amit ő jelölt be. A számokat amik nyernek.
Kitapogatta a kabátzsebben a tárcáját és a botjáért nyúlt. Fejben végigvette a megtenni szükséges távokat és sóhajtva elindult. Lifttel ment le az elsőről a földszintre. Nyikorgó izületei lefele sem nyugodhattak. Az utca éles fénye hunyorgásra késztette. Lassan, topogva ment. Köszönt a kocsiját takarító szomszédnak és a legkisebb íven próbált lekanyarodni a mellékutcába. A bolt a szemközti sarkon volt, benne újságárus és lottózó is elfért. Leült a lottózóban, mielőtt bement volna a boltba. Nézte a színes magazinokat. Régen sokat olvasott. Verseket és regényeket is. Passuthot legszívesebben. Mostanában nem olvasott. A könyvlapok okkersárga maszatos cetlik voltak. Rég nem látta már a betűket. az orvosnő nem javasolt műtétet a szíve miatt. azt mondta szokja meg.
-Nem lehet ezt megszokni. - mondogatta minden alkalommal ha olvasni kellett.
Feltápászkodott és odament a lottózós ablakhoz.
-Jó napot! adjon egy egyheti szelvényt.
-Skandinávot, hatost vagy ötöst...
-Nem, nem... - vágott a szavába fáradtan. - Sima ötöst legyen szíves.
-Ki van téve. Ikszelje be én meg beviszem a gépbe. - darálta a hölgy unottan.
-Ja. - fordult körbe Laci bácsi.
Megtalálta a cetliket, aztán csak állt és nézte a színes szélű szürkés lapocskát. Valaki megállt mellette.
-Jó napot, Laci bácsi. - hallatszott az ismeretlen mély hang.
-Jó napot! Segítene kérem? - kérdezte bizonytalanul az öreg. A nagydarab férfi kivette a kezéből a cetlit és tollért nyúlt.
-Mondja csak, jelölöm.
-22. ez az én születési évem. 27 Ez szegény Zsókámé volt. 54 ez a lányomé és 59 a fiamé.
-Kell még egy.
-Maga mikor született?
A fickó megdermedt, aztán zavart hangon kinyögte.
-Ötvenben.
-Akkor legyen az. - mosolygott Laci bácsi és a zsebében kezdett kotorászni apróért.
-Hagyja csak. Meghívom erre, tanár úr.
Laci bácsi elmosolyodott. A szerelőműhelyben hívták így a fiatalabb kollégák, mert minden felmerülő nehézségre pontosan tudta a választ. Szerette, hogy így hívják. Tisztelet volt benne és szeretet.
-Az apjával dolgoztam, ugye? - kérdezte bizonytalanul. De a férfi nem válaszolt, hanem benyújtotta a szelvényt a kisasszonynak, a sajátjával együtt. majd visszafordult a bácsihoz és a kezébe nyomta az igazoló cetlit.
-Tessék. Minden jót Laci bácsi.- mondta és kilépett a boltból. A kezében kicsit forgatta a szelvényt, rajta a 22-es 27-es 54 és 59-es számokkal, aztán összegyűrte és kidobta. Tudta hogy a bácsi unokája pont a lottóhúzáskor fog érkezni, és ő fogja összeolvasni a számokat. A számokat amit ő jelölt be. A számokat amik nyernek.
hajrá Laci bácsi! a Molnár egyenlít :) (tudom, tudom, egyébként is értünk genyó, nem ellenünk! ;)
VálaszTörlésegészen emberi a döbbenet, meg a behasalt '50 évszám. (mennyi? 30!)
Horatioért, Hongért lehet rajongani - mégis, talán ezeket a figuráidat szeretem olvasni a legjobban, mint amilyen Laci bácsi. egy-egy apró mozzanat, néhány odadobott jellemvonás... olyan mint egy skicc, egy gyors tollrajz: egy erősen kiemelt bozontos szemöldök, egy széles áll és hegyes orr, kiugró arccsont, magas homlok... friss és mégis hajszálpontos.
Számomra Laci bácsi annyira átélt, és valóságból táplálkozó, hogy egészen belefacsarodott a szívem. Rettentő lehet így elvegetálni egy élet végét. És még annál is szívfacsaróbb a derűs, beletörődő nyugalom, ahogy mindezt tűri. Ebben a bejegyzésben nekem a Molnár árny volt, "mellékszereplő", aki észrevétlenül és fájdalommentesen végzi el az - ezúttal - nem túl megrázó és bonyolult feladatot. (Ami aztán persze fenekestül borít fel sorsokat, naná!) Az egyedüli íz most belőle a Pookah által is írt döbbenet, amikor rákérdeznek a születési évére. Klassz, ahogy kizökkented :) Köszönjük. Nem lehet betelni ezzel.
VálaszTörlés