Egy a sok közül

A Molnár felült a száguldó mentőautóban nagyjából a Szép Ilonka vendéglő magasságában. Sándor a majrévasba kapaszkodva pillantott hátra a mozgásra. Mikor a tekintetük találkozott az idő a mentőben megállt. Hong éppen Pistipali térdét nyomta le teljes erejéből, hogy az az autót maximális sebességben tartsa, közben Pistipali arcába bámult. Pistipali a kormányt szorította és éppen csak egy hosszú kiáltásba kezdett. Előttük a macskakaját szállító teherautó szinte repült lefelé a Városmajor irányában. Hajnalodott.

a Molnár megállította egy pillanatra Sándor számára az időt és felült az egyik nő helyén.

-Hát nem érted? - hangja korholó volt és némiképpen csalódott. - Mit műveltél?

Sándor érezte hogy félrecsúszott valami. A kórházban megkínzott emberek kínjai olyan rég áhított, hosszan hiányolt íz volt számára, amitől egyszerűen nem tudott megválni. Öttel végzett lássa, a lehető leglassabban, újra és újra visszahozva őket élet és halál szélére, csak hogy a penge élén tarthassa őket.

-Nagyon nehéz. - suttogta. - végül is démon vagyok... - hirtelen fény gyúlt a tekintetében és fenyegetőn feszült a Molnár elé. - Ti hívtatok, ti akartatok. Mit akartok tőlem?

A Molnár nem hőkölt hátra. Miért is tette volna. Közelről fürkészte a démon emberi arcát.

-Nem hívott senki. Kaptál egy esélyt, egy lehetőséget, amivel vagy élsz vagy nem.

-Miért akarnék ilyet?

-Hát nem emlékszel? - a Molnár meglepettnek tűnt a maga visszafogott módján.

-Nem. - Sándor elbizonytalanodott. Emlékezett egy fényfolyosóra amin azonnal kimenekült valahonnan, és úgy találta magát Janka Sándor sokat próbált testében, de hogy miért vagy honnan, arra nem emlékezett.

-Jól van. - A Molnár elhelyezkedett és kezeit az ölébe ejtve mintha egy cseppet még mosolygott is volna, mikor belekezdett a feltételeibe. - Mennyit is? Ötöt öltél meg? Legyen akkor felfelé kerekítve három. Három életet kell a fény felé fordítanod. Mielőtt könnyűnek hinnéd a feladatot, nem megölnöd kell őket. Megtartanod őket, a lehető legtovább a fényben.

-Démon vagyok, hogy tarthatnék meg valakit a fényben?

-Akarsz emlékezni miért döntöttél a fény mellett?

-Igen, persze. - Sándor kezdett ideges lenni.

-Megmutatom neked az egyik a számos erre sarkalló esemény közül. Te segítesz három léleknek a lehető legtovább megállni a fényben, és megkapod az összes ezzel kapcsolatos emléked felét.

-A felét?

-Ha ötöt vállalsz megkapod az összeset.

-Micsoda egy kufár vagy.

-Alkudozom veled azok után, hogy újra szörnyeteggé változtál elégetve mindent, kioltva minden fényt amit lassan, kemény munkával összeszedtél. Engedd meg, hogy én mint Isten molnára személyesen gratuláljak. - Kinyújtotta a kezét Sándor felé.

-Megegyeztünk? - kérdezte felvont szemöldökkel.

-Meg. - fogott rá a kezére Sándor. - Meg.

A Molnár eltűnt, a mentő tovább száguldott a Városmajor felé, Pistipali kiáltott, Hong hátra lesett, Sándor pedig kapaszkodva állt középen, szája keményen összeszorítva. Egyetlen pillanat volt, egyetlen lélegzetvétel és emlékezett az utolsó esetre.

Egy férfi volt az, Miklós, Szegeden. A konyhaasztalnál ült és gyógyszeres dobozokat rendezgetett. A keze remegett. Az asztalon csekkek sorakoztak és bankszámlakivonatok, takaros kupacokban. Köztük a gyógyszerlevelek és üvegek. Nagyság szerint állította őket. Ő mögötte állt és súgott neki. A férfi néha úgy vélte, hogy elmenekül, itt hagy mindent, máskor azt gondolta, hogy öngyilkos lesz, máskor azt, hogy végig megy ezen az úton. ha jönnek majd kikapcsolni a villanyt meg a vizet, ő beengedi őket és készséges lesz és nyugodt. Ilyenkor a démon aki ő volt sugdosni kezdett a fülébe, finoman rátekeredett a nyakára, hogy nehezebben lélegezzen és arra biztatta magát, hogy inkább hagyja itt az egész kócerájt.
Hosszan játszadozott így vele, mikor becsöngetett egy férfi. A démon várt, ott lógott Miklós nyakába mint egy szikla, lelassította a lépéseit és nehézzé tette számára a döntéseket. Még azt is, hogy ajtót nyisson e vagy sem. Végül beengedte és leültette a nappaliban.

-Ne haragudj, hogy így váratlanul, csak ellopták a telefonom tegnap. - a férfi kissé toporgott a kanapé előtt aztán leült. - Olyan szürke vagy, jól vagy?
-Persze csak ez az idő megvisel. - lerogyott a kiült fotelba. A tévé helye ásított rájuk a könyvszekrény közepéből.
-Mi van a tévéddel?

-Szerelőnél van. - jött a gyors válasz. A valóságban azonban ötezerért eladta a készüléket még hetekkel korábban.
-Sajnálom. Akkor esetleg átjöhetnél megnézni a meccset hozzám. - vidult fel a másik. - Sokat vagy egyedül mióta férjhez ment a lányod. És én is túl sokat beszélgetek a madarammal. - kínosan elnevette magát.

-Kösz. talán. -
A démon letekeredett Miklósról és most a másikat kezdte körbetekeredni. Sütött belőle valami mélységi erő. Valami ami nem a fickó akarata volt, sokkal inkább valami természetes belső tartás. Nem volt jól öltözött, nem volt erős sem. Mégis valahogy nem talált rajta fogást, valahogy úgy ahogy kisgyereke keze nem talál fogást a nagyra fújt labdákon.

A démon visszatekeredett Miklósra. A férfi pedig beszélni kezdett.
-Tegnap előszedtem a feleségemtől maradt könyveket. Tudod voltak ilyen ezoterikus könyvei. Badarság. - legyintett. - De volt közte pár darab ami valami komoly értekezés volt a világ felépítéséről. Belelapoztam és olyan érdekesnek találtam, hogy áthoztam neked. Olvasd el és beszéljük meg, mit gondolsz róla. Te mégiscsak tudós ember vagy. Érdekelne a véleményed a dologról.
-Ugyan, diplomám ugyan van, de az elmúlt tíz évben a labor környékére sem mentem. - keserűen mosolygott a másikra. - A raktárban nem sok tudomány van. Dobozok, ládák, villás targonca és könyvelés.

-Az mindegy, Mikikém. a lényeg a szemlélet, a hozzáállás a világhoz. Te a raktárban is tudós módjára látod a világot. Olyan rendet tartottál, mint a laborban. - a fickó előrehajolt ültében és a térdeire támaszkodott. - Figyelj... itt van. Ez a legjobb. - vágott egy bizonytalankodó fintort és a lába mellől a szatyorból előhúzott egy igazán jellegtelen fehér puhafedeles könyvet.
A démon Miklós körül megremegett. A könyv nem könyv volt, hanem egy kód. Egy finom szövésű titkosírás, az univerzum minden nyelvén, minden lény számára érthető módon. Ott a fizikai világban könyv volt egy kevesek használta közép-európai nyelven. A démon síkján egy cső volt, egy akna a hét világréteg között. Valahogy úgy, mint egy liftakna.
A férfi letette a könyvet az asztalra, a démon pedig észbe kapott.
-Nem érdekel ez téged. - súgta Miklósnak. - Badaraság. Ezoteria.
Miklós nem nyúlt a könyvért, hanem a barátjára nézett.
-Nem hiszem, hogy elolvasom. Mondj róla valamit, hátha úgy rászánom magam.
-Hát jó. Gondoltam, hogy ez lesz. - a vonásai kisimultak. - Azt mondja, hogy végül mindenki kijut ebből a rendszerből. Nem a pokolba vagy a mennybe, hanem ezeken kívülre. Ki az egész teremtésből. Hogy a menny és a pokol éppen olyan eleme a világnak, mint a tenger és a szigetek. Aki a pokolba gondolja magát oda kerül, aki a mennyeket reméli, az oda. aki rég meghalt szeretteihez gondolja magát, az megtalálja őket odaát.
-Elég vacaknak tűnik. - morogta Miklós. A démonban azonban valami megpattant.
-Már megint az emberek. - sziszegte. Szorosabbra vette a fogást Miklóson.
-De nem is ez a legszebb. Hanem azt mondja, hogy mindenki önszántából száll ki, külső isteni segítséggel ugyan, de nem úgy ahogy azt a vallások kezelik. És képzeld, azt írja végül még a démonok is visszaolvadnak istenbe, ahogy minden lény, köztük az ember is. Érted? ez valóban keresztényi, nem gondolod? A szeretet istene megbocsát a démonoknak is.
-Micsoda badarság. - harapott mélyebbet Miklósba a démon, aki erre ólmos fáradságot érzett.

-Tudós voltam, most ugyan raktáros sem, de nem hiszek istenben, tudod.
-Tudom. - mosolygott a másik. - azért is hoztam el neked. tele van fizikával meg kémiával. Engem megfogott ez a dolog, hogy végül minden és mindenki visszatér, de a neked a fizika része miatt hoztam el.
-Miféle fizika?
-Azt mondja minden rezgés.- várt, hogy ülepedjen a hallgatóságában az információ. - minden de minden rezgés. És akkor, ha ez így van, akkor mindenki is rezgés, és akkor a túlvilág is csak valamilyen más rezgés, és akkor a pokol és a mennyi is csak valami rezgés, és akkor valóban létezhet, hogy minden kis rezgés összeolvad valami nagy egyetemes zizegéssé.
A démon elengedte Miklóst.

-Isten fehér zaja. - Miklós elnevette magát. - Érdekes elmélet.
A démon körbefolyta a könyvet, ami mintha sehol sem lett volna igazán. A liftakna a hét réteg között hívogatóan húzta.
-Azt mondja - folytatta a vendég - hogy a világrend, amit ismerünk a jó és a rossz folytonos hadakozásán alapszik. nem tudnak kiegyenlítődni.
-Jah.
-De nem is kell nekik. Érted. Mindegy, hogy mi történik veled, amíg szem, előtt tartod, hogy kifele mész innen. Az egész létezésnek a célja az, hogy hazavezetődjünk mi és minden más létező istenhez. Ki a jó és a rossz rendszeréből.
-Kifele.A démonban mély visszhangot vertek a szavak.
Kifele.
El akarta hagyni a szobát, az emberek ragacsos vérgöngyölegeit, a mocskos vágyakban pácolt gondolatait, a millió fajtáját a félelemnek. Mindet jól ismerte már. Bármelyiket képes volt bárkiben előidézni, és aztán ott billegtetni őket hosszan a döntésképtelenség állapotában.
Nem kellett kutakodjon, hogy lássa, hogy a könyv igaz. Látta a tulajdon érzékeivel, érezte velőtrázó valóságosságát.
A démon félt. Létezése első pillanata volt ez, amikor félt. Félt a megsemmisüléstől, miközben bele akart nézni a csőbe. A könyv kínálta kapun át, ki akart nézni isten valóságába.
Végül hagyta Miklóst csevegni, és visszavonult a síkja mélyebb rétegeibe, Egyre növekvő félelemmel és egyre növekvő sóvárgással vette észre, hogy a távolsága a könyv mutatta liftaknától állandó maradt.

A mentő száguldott és mielőtt elérte volna a János kórházat áthasította a vastag függönyt az asztrál sík felé. A teherautó a benne fekvő nőkkel és a mentőautó benne a démoni félelmeit és emésztő sóvárgást újra teljes spektrumában érző Sándorral áttépte magát a függönyön. A legtöbb ember nem érez egész életében ehhez fogható fájdalmat. Sándor démonként viszont sokszor okozott is ilyet. Mikor élve nyúznak meg valakit, az ehhez fogható. Most ahogy állt és kapaszkodott meg volt róla győződve, hogy az erőszakos átlépés és a visszanyert emlék összekapcsolódó fájdalma nagyon is összetartoznak. Körbenézett, végig sem gondolva mit tesz, körbenézett az aknát keresve. A könyv biztosította liftakna távol, valahol a horizonton vibrált, hét állandó
villámmal övezve.
Távolabb volt tőle, sokkal távolabb, mint remélte.